Századok – 1995
Tanulmányok - Dombrády Lóránd: A magyar elszakadási törekvések és a hadsereg 1943-ban III/493
MAGYAR ELSZAKADÁSI TÖREKVÉSEK ÉS A HADSEREG 1943-BAN 507 mertek kapcsolatot teremteni a hasonlóan gondolkodó katonákkal vagy polgárokkal. A „bal felé" nyitás szándéka, bár néhány tábornoknál és törzstisztnél felfedezhető ugyan, azonban ezek az óvatos próbálkozások sohasem jutottak el a cselekvésig. „Magatartásuk legszomorúbb jellemzője, hogy jóformán egymást sem ismerték, és belső álláspontjukat leplezték. Leplezniük is kellett: a hivatalos, a legfelső elöljárói megnyilatkozások a háborúban való helytállást hirdették. Ha a legfelsőbb hadúr, az összes katonai elöljárók, a kormányférfiak nyilatkozatai és parancsai ezt követelik, ezzel ellentétes nyilvános állásfoglalás katona részéről lehetetlen." — írta róluk Kádár Gyula visszaemlékezésében.3 5 Tagadhatatlan, hogy még ezen kevesek is — miként a tisztikar egésze — egyértelműen féltek a szovjet fenyegetéstől, a szovjet hadsereggel létesítendő bármilyen kapcsolat számukra is elképzelhetetlen volt. Bénítólag hatott az ezzel kétségkívül együttjáró baloldali társadalmi változások lehetősége. Az angolszász katonai jelenlét, mely a szovjet megszállással szemben biztosítékot jelenthetett volna, ha lehetőségként fel is merült egyesek jövőbeni elképzelései között, aligha körvonalazódott számukra az idevezető út és cselekvés hogyanja. Ilyen körülmények között a kisebbik rosszként a további német szövetség és együttműködés felé hajoltak. A tisztikar zöme tehát szilárdan németbarát és közülük sok szélsőjobboldali, sőt nyilas érzelmű volt, ami a hadsereg minden részlegénél meghatározta a közhangulatot. Ezek nem a háborúból való kiugrásra, hanem éppen ellenkezőleg, a fokozott háborús részvételre számítottak. Voltak olyanok is, akik egy német segítséggel történő szélsőjobboldali hatalomátvételtől várták előrejutásukat. Mint már utaltunk rá, Szombathelyi, munkatársainak kiválasztásában szeretett saját, korábbi tapasztalataira támaszkodni, ami viszont gyakran megérzéseket, pillanatnyi benyomásokat, hangulatokat jelentett. Ritkán tudta magát függetleníteni szubjektív megítéléseitől. Gyorsan kialakított véleményét viszont könnyen meg is változtatta valakiről. Köztudott volt, hogy nem szerette a túlságosan erős egyéniségeket, akik könnyen ellentmondtak neki. Elvárta, hogy beosztottjai és mások elismerjék katonai kvalitásait, döntéseinek megalapozott szakszerűségét. Általában csak megindokolt véleményeket volt hajlandó respektálni, kész volt bárkivel az ingerültségig menően vitába szállni, ha nem a valóságnak megfelelő, de azt megszépítő tényeket és nézeteket adott elő neki. Ugyanakkor nemegyszer előfordult, hogy mintegy a saját helyzetről alkotott következtetéseitől is megrettenve, melyek az elkerülhetetlen vereség és a rendszer kivédhetetlen pusztulásának képét vetítették elé, meglepő módon hagyott magára hatni saját felfogásával és következtetéseivel ellentétes, politikailag erősen motivált, a józan észnek és a tényeknek ellentmondó nézeteket és jövőbeni kilátásokat is. Szombathelyinek ez a Kádár Gyula által is említett többször is észlelt tulajdonsága azonban sohasem uralkodott el rajta, nem vált cselekedeteinek mozgatórugójává A kelleténél büszkébb volt valóban magas szintű katonai tudására, széles körű ismereteire. Különösen bosszantotta a jobb- és baloldali civil politikusok katonai kérdésekben megmutatkozó valós vagy vélt dilettantizmusa. Gyakoriak voltak nézeteltérései a hadsereg tábornokaival is. Nagy Vilmossal viszonya meglehetősen húvös volt, amiben a már említetteken kívül közrejátszott egyes vk. osztályok vezetőinek tudatos aknamunkája is.
