Századok – 1995

Tanulmányok - Dombrády Lóránd: A magyar elszakadási törekvések és a hadsereg 1943-ban III/493

MAGYAR ELSZAKADÁSI TÖREKVÉSEK ÉS A HADSEREG 1943-BAN 505 vétség útján a brit kormány részére átadott memorandum készítői nem ilyen optimizmussal ítélték meg a helyzetet. Ok már, mint a „lakosság legveszedelmesebb németbarát rétegéről" szóltak a tisztikarról, melynek nem kevesebb mint 70-80%-a a német származású és „magyar maszkja mögött leplezetlenül német érzelmű". A képet enyhítendő azonban szükségesnek találták megjegyezni: „Igazságtalanság volna elhallgatni, hogy a tisztikar egy elenyésző kisebbsége, a magasabb rendfokozatúak, kifogástalanul viselkedett a kormány iránt. Egy idő óta a kormány fokozottan ezeket lépteti elő, és ezzel máris elért valamelyes eredményt."31 Májusban, egy Isztambulban, a törökországi holland követ közvetítette levélben, nem tudni milyen tapasztalatok alapján, de mindenesetre a brit kormány jóindulatát és tárgyaló készségét növelendő, már ismét a dolog előrehaladásáról értesítették az angolokat: „A magyar kormány már egy éve (sic!) keményen dolgozik azon, hogy a hadseregben kialakítsa a valóban magyar szellemet, kizáija a németbarát elemeket a tisztikarból, csökkentse annak német szellemét és már eddig is említésre méltó eredményt ért el, (sic!) elsősorban a magasabb rendfokozatú tisztek körében."3

2

Ez az erősen túlzó megállapítás legfeljebb a kormány szándékát illetően volt helytálló, hiszen az, de nemkülönben a vezérkar főnöke odáig sem juthatott, hogy a feltételezetten kormányhű tábornokoknak és törzstiszteknek a tisztikar egészén belüli arányáról, ezek személy szerinti kilétéről, s így a szükségessé váló átszervezések mértékéről megfelelő adatok álljanak rendelkezésére.3

3 A vezérkar, a honvédelmi minisztérium és a magasabb egységek parancsnokságainak a magukat nyíltan németbarátoknak valló és szélsőjobboldali elveket hirdető és ilyen kapcsolatokkal rendelkező személyektől való megtisztítása — az ígéretek és a valóban megtörtént bátortalan kezdeményezések ellenére — nem történt meg. Szombathelyi 1945-ben az ellene folyó vizsgálat során erről a következőket mondta: „... hozzáláttam a vk. tisztek kicseréléséhez, akik a németekkel huzamosabb időn át szoros együttműködéssel és mintegy baráti viszonyban voltak. E tekintetben azonban csak lassan és biztosan járhattam el, ... mert akadályoztak ebben a németek, akik rögtön érdeklődtek a cserék oka és a leváltottak űj beosztása után."3

4 Vitathatatlan Szombathelyi jószándéka, hogy szükséges cserék révén olyan emberekkel vegye körül magát, akikben minden helyzetben megbízhat. Be kellett azonban lássa, hogy teljes homályban tapogatózik, ahol mindent megtesznek bizonyos erők, hogy állandósuljon a homály. így bár valóban történtek áthelyezések, azonban mindez óvatosan és lassan, s közel sem a helyzet megkívánta mértékben. Úgyannyira nem, hogy áttekintve a vezérkari és minisztériumi osztályok, illetve csoportfőnökségek vezető körében 1942-43 folyamán bekövetkezett áthelyezéseket, nem fedezhetők fel oly mérvű változások, melyek az itteni vezetés összetételére és szellemére lényeges hatással lehettek volna. Az egyes csoportfőnökségek és osztályok közötti vezető- és beosztott-cserékről — melyek szinte kivétel nélkül az érdekelteknek magasabb beosztásba való kerülését eredményezték —, valamint fontos csapatparancsnoki beosztásokba való kihelyezésekről, nehezen mutatható ki a tudatos tisztogatási szándék, még akkor is, ha egynémely esetben valóban vezethette is ilyen szándék a vezérkar főnökét és a honvédelmi minisztert. Az „áthelyezettek" mindenesetre olyan beosztásokba kerültek, ahol szerepük tovább