Századok – 1995
Tanulmányok - Dombrády Lóránd: A magyar elszakadási törekvések és a hadsereg 1943-ban III/493
504 DOMB RÁD Y LÓRÁND A miniszterelnöknek a hadseregben végrehajtandó tisztogatásban mindenesetre számítania kellett a Horthy feltétlen bizalmát bíró Szombathelyire, akinek ismeretei és együttműködése nélkül ez eleve elképzelhetetlen volt. Ezen az sem változtatott, hogy mint a német követelések támogatójában megrendült benne bizalma Mindazonáltal bizalmatlansága nemcsak a katonákra terjedt ki. Nem mentesültek ez alól kormányának egyes tagjai sem. Horthy megbízásából magát a nemzet felelős vezetőjének tartva eleve miniszterelnöki kormányzást valósított meg. A kiugrási tapogatózások, illetve a szövetségesekkel kötendő előzetes fegyverszünet érdekében foganatosított döntéseket és üzenetváltásokat, majd a feltételek elfogadását úgy tette a kormánypolitika részévé, hogy abba a kormány tagjai közül teljességgel csak Keresztes-Fischer Ferenc belügyminisztert, Ghyczy Jenő külügyminisztert, amíg hivatalban volt, Nagy Vilmos honvédelmi minisztert, részben Varga József és Bornemissza Géza iparügyi minisztereket, valamint BáníTy Dániel földművelésügyi és Radocsay László igazságügyminisztert avatta be. A döntéseket, melyeket Horthy és bizalmas köre hagyott jóvá, nem tárta a megbízhatatlan miniszteri testület elé. így nem számíthatott annak támogatására sem, ami amúgy is igencsak bizonytalan lett volna. Amikor Horthy megbízta Szombathelyit a vezérkar főnöke feladatának ellátásával, azt várta, hogy elődjénél körültekintőbb, a németek felé kevésbé elkötelezett politikát folytat, s ezt a hadseregvezetés körében is érvényre juttatja. Ennek meg is próbált eleget tenni, azonban törekvései egyre több akadályba ütköztek, s olyan válaszutak elé került, melyekre megoldási módot, miként a kormány is, ő sem talált. Helyzetmegítélései a frontok és a háború várható alakulását illetően általában helyesek voltak, ezek azonban az adott bel- és külpolitikai helyzet és katonai környezet alakulása nyomán támadt elbizonytalanodása következtében nem mindig párosultak a miniszterelnök által elképzelt és várt cselekvéssel. Ebben a fogyatkozó bizalom szülte légkörben, amikor Kállay és körének véleménye szerint még a vezérkar főnökének megnyilatkozásai és szereplése is negatív irányba befolyásolták az eseményeket, meglepőnek nevezhető a részükről mégis tapasztalható várakozás a hadsereg vezetésben végrehajtható változások mértékét és a hadsereg átállíthatóságát illetően. Valóban ilyen rosszul ítélték meg a honvédségben uralkodó szellemet és állapotot? A vezérkar főnöke véleményével ellentétben, azt remélték, hogy a honvédség tisztikarában kisebb a németek és a szélsőjobb iránti elkötelezettség, szép számmal vannak olyan tábornokok és törzstisztek, akiknek segítségével és közreműködésével a vezető szerveknél és a csapatoknál végre lehet hajtani a szükséges cseréket és átcsoportosításokat, meg lehet változtatni a vezérkari testület és ezen keresztül a tisztikar egészének szellemét? A kérdésre nehéz egyértelmű választ adni. Minden bizonnyal reménykedtek egy ilyen irányú elmozdulásban, amit megelőlegeztek tárgyalásaik során, mikor partnereik a hadsereg várható szerepe iránt érdeklődtek. Jellemző, hogy Szent-Györgyi Albert 1943 februárjában Ankarában még azt közölte az angolok megbízottjaival, csak 25 németbarát vagy német származású törzstisztnek a vezérkarból való eltávolítása szükséges, hogy ő és megbízói a hadsereg támogatására számíthassanak.3 0 Schrecker Károly által 1943 áprilisában, az ankarai brit kö-
