Századok – 1995

Történeti irodalom - Nationen; Nationalitäten; Minderheiten. Probleme des Nationalismus in Jugoslawien; Ungarn; Rumänien; der Tschechoslowakei; Bulgarien; Polen der Ukraine; Italien und Österreich 1945–1990 (Ism.: Radó Bálint) II/487

490 TÖRTÉNETI IRODALOM Romániával ismét három előadás foglalkozott. Stephen Fischer-Galati a Colorado-beli boulderi egyetem professzoraként érkezett a konferenciára, ahol előadását „Nemzeti kisebbségek Romániában. Nemzetközi szempontok" címmel tartotta meg. Az első világháború után kreált „Nagy-Románia" kisebbségi kérdései közül Fischer-Galati szerint a zsidókérdés volt az elsődleges. Mindenekelőtt Besszarábiában éltek nagy számban zsidók, akiket a királyi Románia előszeretettel címkézett bolsevik ügynöknek. Az Antonescu kor élen járt a zsidóüldözésben, noha a világháború vége felé — Nyugat jóindulatát biztosítandó — Bukarest enyhített zsidókkal kapcsolatos politikáján. A háború után Moszkva először Ana Paukert és társait, azaz „a fasizmus üldözöttéit" helyezi előtérbe, akik az 50-es évek elején már visszaszorulnak. Később, Ceau§escu „különcködésébe" az is belefért, hogy a többi blokk-országtól eltérően fenntartotta a kapcsolatokat Izraellel. A számbelileg legnagyobb magyar kisebbség sorsával kapcsolatban Fischer-Galati szót ejt annak két világháború közötti hátrányos helyzetéről, de az „elnyomás" szót már idézőjelbe teszi. A kommunista korszakból a Maros Magyar Autonóm Terület létrehozását, majd megszüntetését emeli ki, s foglalkozik az 1956-os magyar forradalom utáni fokozott magyarellenességről, a regáti románság tömeges Erdélybe telepítéséről. A németséget tekintve Bukarest velük folytatott emberkereskedelméről beszél. Altalánosságban azonban feltűnően megértőnek mutatkozik Románia kisebbségi politik^ával szemben. Othmar Kolar az Osztrák Kelet- és Délkelet-Európa Intézet részéről „A román gazdaság szocialista átalakítása és a romániai kisebbségek" címen adott elő. Tanulmánya hosszan taglalja a Groza-kormány intézkedéseit, a romániai államosítás mérföldköveit. Figyelmeztet arra, hogy a kollektív felelősség elvének alkalmazására jó ürügy volt az, hogy 1940. november 20-án a román kormány a romániai német népcsoport részének ismert el minden, az országban élő németet. Az augsburgi Bukovina Intézet munkatársa, Ortfried Kotzian, „A romániai kisebbségi iskolaügy" cím alatt tartotta meg előadását. Egy alcímmel viszont jelezte, hogy a kisebbségi iskolaügyet a német iskolák példáján kívánja bemutatni. Elismeri ugyan, hogy a diktatúra bukásával számos új lehetőség nyílt meg a német líceumok előtt, beleértve a német és osztrák tankönyvek és oktatók importját is, mindezek aligha tudnak majd megálljt parancsolni az ottani németség végzetes fogyásának. Megállapítása szerint a nacionalista kommunizmus elérte, amit az Erdély-ellenes török és tatár portyák sosem: az Andreanum óta kiváltsággal rendelkező szászság a kihalás állapotába jutott. Nem sokkal jobb a bánáti és szatmári svábok helyzete sem. A kisebbségi iskolák közül minden bizonnyal a jövőben csakis a magyaroké lesznek számottevőek. A németeké a németül tanulni akaró románok iskoláivá alakulnak át folyamatosan. A Csehszlovákiával foglalkozó két előadás közül DuSan Kovácé, a Szlovák Tudományos Akadémia Történettudományi Intézete igazgatójáé „A nemzeti kisebbségek Szlovákiában a bel-és külpolitikában" címet kapta. Kovái szerint a két világháború közötti Csehszlovákiában a magyar kisebbség teljes szabadságnak örvendhetett. Még el is marasztalja őket, amiért nem simultak bele olyan szépen a csehszlovák államrendbe, mint azt szerinte a — Csehországot is beleszámítva — számbelileg nagyobb németek tették. Megjegyzi ugyan, hogy utóbbiakat nemcsak Hitler, de már a weimari köztársaság is pénzelte. A megértés hangján szól Kováé az 1945 augusztusi 33-as számű csehszlovák elnöki rendeletről is, mely a magyarokat és németeket állampolgárságuktól is megfosztotta, hiszen szerinte az nem volt más, mint a Csehszlovákia megcsonkítása, majd likvidálása során elszenvedett sérelmek — annyit elismer, hogy talán szerencsétlen — beszámítása. A ruszinokkal való bánásmód példáján azt érzékelteti, mennyiben rendelődött alá egy-egy kisebbség sorsa a nagyhatalmi érdeknek. Thomas Kletecka az Osztrák Kelet- és Délkelet-Európa Intézet részéről „Vallás és etnikai csoportok Csehszlovákiában" című előadásában rámutatott, hogy a Habsburgokhoz való kötődése miatt sanda szemmel nézett katolikus egyház és az állam viszonya a két háború között sem volt felhőtlen. A kommunizmusban több-kevesebb sikerrel alkalmazták a „divide et impera" elvét a katolikus egyház kárára, miközben Prága teljesen felszámolta a csehországi német evangélikus egyházat. A szlovák katolikus püspökök egyike-másika 1990 óta aggodalomra okot adóan kifejezésre juttatta vonzódását Tiso emlékéhez. Figyelemmel kísérhetjük továbbá a ruszin görögkatolikus egyház kálváriáját is. Wolfgang Höpken, a lipcsei egyetem professzora „Kultúrkonfliktus és elnyomás között. A török kisebbség Bulgáriában 1944-1991" című előadásával járult hozzá a konferenciához. A kommunista hatalomátvétel után megfigyelhető volt — erről angol és amerikai tudósítások is szóltak —, hogy a török kisebbség helyzete eleinte valamelyest javult. Iskoláikat sokfelé újra megnyithatták. Szófia viszont rövidesen taktikát változtatott. Megkezdődött a diszkriminatív