Századok – 1995

Történeti irodalom - Hajnal István: Technika; művelődés (Ism.: Radó Bálint) II/467

468 TÖRTÉNETI IRODALOM belül a parasztság kitüntetett szerepű. Most Hajnal az újkor első századainak parasztságáról ír, de ehhez előbb felsorakoztatja a korai középkortól kezdve a parasztság régiónkénti típusait és azok jellemzőit. Vizsgálódásának középpontjában a francia és német parasztság összehasonlítása áll. Az utóbbinál külön figyelmet szentel a nyugati és keleti német területeken kitapintható különbségeknek. A „Hollandia hatalmának tetőpontján" című tanulmány nagy lendülettel beszéli el az Egyesült Tartományok 17. századi történetének minden figyelmet igénylő mozzanatát. Szól a szabadságharc lezárulta utáni helyzetről, a spanyolokkal kötött 1609-es, 12 évre szóló fegyverszünetről, a belső hatalmi viszonyokról, a régensi társadalomról és ellentéteikről az Orániai-párttal, az állam intézményeiről, az északi háborúkról és az angolokkal vívott tengeri kereskedelmi háborúkról, a spanyolt a század második felére felváltó francia hegemón törekvésekről, a helytartó nélküli korszakról, a kereskedelmi társaságokról és telepekről. A szerző külön figyelmével tünteti ki a kálvinizmuson belüli gomarista-arminiánus pártharcokat, kezdve a dortrechti zsinaton. A „XIV Lajos Franciaországa" című tanulmányában Hajnal foglalkozik a Mazarin 1661-ben bekövetkező halálát követő személyes királyi kormányzás időszakának valamennyi lényeges problémájával. Kitűnő rajzot kapunk a Napkirály jelleméről, Colbert-ről, Le Tellier-ről, Louvois-ról, Lionne-ról, az intendáns-rendszerről, a hugenotta-kérdésről, a janzenizmusról és gallikanizmusról, a merkantilizmusról, legvégül pedig külön alfejezetben a háborúk sorozatáról, a francia hadseregről. Hajnal megkülönböztetett figyelmet szentel a bürokráciának, „a rendiség társadalomosztályokká" válásának. Ennek fényében szemléli a hadsereget is. Az ,Anglia. Az imperializmus és az indusztriális forradalom" című fogalmazványban a 18. századi Angliát mutatja be. Olvasunk erről a századról mint a whig politizálás nagy korszakáról, mint a bekerítések kiteljesedésének, a klasszikus értelemben vett gyarmati politika megjelenésének és a hétéves háborúnak időszakáról. Beható részletességgel íija le a szövés és fonás technikáit, az újonnan feltalált gépek működési alapelveit, részeit. A társadalom, s benne a parasztság rétegződését is megtaláljuk s nem marad el Hajnal kíméletlen kapitalizmus-bírálata sem: „a célra irányított szerkezet nem értékelheti az egész emberi egzisztenciát, ami pedig a céhszerűségnek lényege volt". 1937-ben írta „A technika fejlődése" című tanulmányát a Domanovszky Sándor születése hatvanadik évfordulójának ünnepére kiadott emlékkönyvbe. Ebben saját különleges technika-értelmezésének szinte vallomásszerű összefoglalását adja. Számára a technika, legfőképpen pedig annak haladása távolról sem a zseniális ötletekben rejlik. Nem is feltétlenül a megvalósított gondolatokban, sőt nem is az újítások széleskörű elterjedésében. Legkevésbé a haszonelvűségben, a hasznosság gondolatában. Hajnal István felfogásában a technika egyet jelent az „emberi alkotókészség fejlesztésével". Ellenkező esetben minden „üres ötlet" marad. Önmagában semmit sem ér az „erők konstrukciója": ez „modern naivitás, hasonló az antikéhoz; a középkor nem így gondolkozott". Ebben az értelemben tekinti át példaként a vas szerepének alakulását az emberi történetben, a technika történetében. 1939-ben „Történelem és szociológia" címmel írt tanulmányt a Századokba. Ö volt az, aki a szociológia fogalomkincsével a magyar tudományosságot megismertette. Többször, így ebben a tanulmányában is felpanaszolja, hogy a történelem és a szociológia nem használja ki az együttműködés lehetőségeit. Ráadásul sokszor ugyanarról eltérő nyelvezettel beszélnek. Sorra veszi a szociológia neves művelőinek elméleteit, s közben saját maga is vall a történettudomány és szociológia együvé tartozásáról, ily módon nyújtva alternatívát a történettudomány hagyományos művelésének. ,A személyes közelséghez való leszállás nélkül nem képzelhető el eredeti új kultúrfejlődés. Az antik társadalmak is így kezdték, de ez az időszak aránylag gyorsan lezajlott, gyorsan következett a célszerű, hasznos kitárulás korszaka." A példa és a példakép a középkor a maga „irracionálisabb" világával, szokásszerűségével, úgy, ahogy az „a régi Gallia belső vidékein" kialakult. „Személyies közelséggel összeszokott együttesek" nélkül nincs igazi előrelépés. Egyik kedves példája a középkor plébánosa, aki közösséget szervez, aki a „személyes együttes részese, formaképződéseinek gondozója". Az 1941-ben a Városi Szemlében megjelent ,Az európai város kialakulása" című tanulmányában Hajnal a klasszikus középkori, tisztán nyugat-európai városok jellemzőit tárgyalja, szembeállíva az „afrikai néger empóriumok", a „régi és mai orientális kultúrák", s az antik görög-római városok típusaival. Utóbbiakkal összevetve a középkori polgárt „parasztosabbnak" nevezi. A középkori város lélekszáma az ókori városokénál rendesen jóval kisebb, „párezer lakója egytől egyig szakember", „nincs ácsorgó tömeg, amelyet hol közmunkára, hol pártharcokra lehetne