Századok – 1995

Történeti irodalom - Hajnal István: Technika; művelődés (Ism.: Radó Bálint) II/467

469 TÖRTÉNETI IRODALOM használni". A középkori várost a parasztságból eredezteti; hangsúlyozza, hogy a parasztságban „nem valami népi őserőt" lát, sokkal inkább a természethez „nem ösztönösen, hanem társadalmias mélyszerkezettel közeledő" réteget. Ezeknek szem előtt tartásával vizsgálja a vidéktől „szép szelíden" elváló középkori várost, illetve annak itáliai, flamand és francia típusait. Végezetül szól a középkori városfalak lebontásával meginduló modern nagyvárosi fejlődésről. Hangot ad elutasító álláspontjának a „lélektelen tömegmunkával" szemben, s reményének a „szélsőbb Közép-Európában" elkövetkezni várt megújulás irányában, ahol „nem emésztette még fel teljesen a város saját, természetes alapjait, a vidék paraszttársadalmát". ,A kis nemzetek történetírásának munkaközösségéről" szóló, 1942-ben megjelentetett tanulmányában Hajnal az 1908-ban létrehozott Comité International des Sciences Historiques 1931. évi budapesti ülésén alapított Bulletin of the International Committee of Historical Sciences címet viselő kiadványsorozat kapcsán foglalkozik a „kicsiny nemzetek" azon törekvéseivel, hogy munkáikat közösen, világnyelveken ismertessék. Mivel a Bizánctól való határozott elkülönülést alapvető jelentőségűnek tartja a „Nyugathoz csatlakozó új társadalmak" esetében, hosszasan időz a „görögkelet" és a latinitás összehasonlításánál. Az előbbit „siváran racionálisnak" nevezi, a nyugati modell előnyét pedig a „kicsiny élet irracionális képződményeit" elismerő, alulról felfelé építkező szervező gondolatokban ragadja meg. A hűbériség elveinek, formáinak vizsgálata után vonja le a következtetést, miszerint „nem jogelvek és kész társadalomképletek átvétele a szélső nemzetek nyugatias fejlődésének alapja, hanem a társadalmasodás elemi módszereinek befogadása". Hajnal alaposan szemügyre veszi a magyar és lengyel „hűbériség nélküli húbériességet", majd a skandináv népek fejlődését tárgyalva kiemeli, hogy az Alpok vidékétől eltekintve Skandinávia az egyetlen európai terület, ahol a parasztság a rendiségben megjelent. Megvizsgálja a bizánci utódának tartott orosz társadalomfejlődésben is a rendiség nyomait, s összefüggéseit a nyugati társadalomtalajjal. Nagyító alá veszi az írásbeliséget, mivel az íráshasználat egységét, az új klerikusság nyugatias típusának magyar- és lengyelországi megjelenését a latin Occidens kultúregységének leglátványosabb bizonyítékaként kezeli. Hajnal István 1944-ben írt „A gépkorszak kialakulása" címet viselő munkáját kéziratos formában Wellmann Imre őrizte meg. Élesen kapitalizmus ellenes, tőkeellenes írásról van itt szó. Hajnal az üzletiességet, a gyors és nagy haszonra és nagy teljesítményre való törekvést bírálja, miközben leszögezi, hogy amúgy sem ezeknek köszönhetően, hanem a „magánélet intim foglalatosságaiból kiválasztódva" jelenik meg a gép. „Az óriáskerék orientális konstruktorainak sejtelmük sem volt arról, hogy a szerény vízimalom egykor ott fog dolgozni nemcsak a gabonaőrlésnél, hanem az otthonos emberi munka egyéb, változatos finom részleteinél is." Álláspontja szerint az általa üresnek és számítónak, érdekre törőnek nevezett racionális antik társadalomszervezet sem vezetett volna el a gépkorszak kialakulásához. Számba veszi az ókortól ránk maradt utalásokat a malom meglétére, majd ismerteti a klasszikus antik malom részeit, bemutatva különbségeit a középkorival. Hosszasan taglalja a fogatolás új módjára való középkori áttérést, a szügyhám bevezetésének előnyeit az ókori nyaklóval szemben, miközben állítja, hogy az ókor embere csak „szokásból" ragaszkodott a régi módszerhez, holott „igen jó érzéke volt a célszerűen új dolgok iránt". De szerinte az alsó tömegek ragaszkodtak ahhoz az ősi módszerhez, mellyel az állatot szokás volt megfékezni. Ebből azt a következtetést vonja le, hogy az antikvitásban a ló még nem a mai értelemben vett háziállat. Ami az emberi munka antikvitásbeli alkalmazását illeti, arról Hajnal azt mondja, hogy miután az emberi test a legtökéletesebb gép, az üzlet, a végtermék érdekében „az emberi test maga szereli fel gépnek önmagát", miközben a hangsúly nem a foglalatosságon, a próbálkozó alakítgatásokon van, hanem a készáru gyártásán. A technika tökéletesedése nem képzelhető el a mindenáron való tökéletes célként való megnevezése mellett. A szerző külön részben foglalkozik a ,jövő gépével", „az anyagok belső szerkezetében rejlő erők dolgoztatásával", melynek keretében „a nyers természetanyagnak technikai anyaggá való átalakításáról", a réz-, bronz- és vaskorszak sajátosságairól, az anyagátalakításokról, illetve a legmodernebb gépek alapelvéről értekezik. Összefoglalásában rosszallóan szól az ókori és modern „racionális szerzésvágyról", mely az anyagban csupán a készárut látta — látja meg. 1945 után írt tanulmányainak sorát a kötetben az 1946-os, ceruzafogalmazványban fennmaradt tanulmánytöredék vezeti be „Materializmus" címmel. Hajnal kiemeli, hogy írásával nem valamiféle politikai konjunktúrához kíván igazodni, s hogy sem a háború előtt, sem most nem marxista. Mindenesetre korábbi antikapitalista beállítottsága talál bizonyos kapcsolódási pontokat. Az „egyoldalú anyagelvűség" tagadása mellett türelemre inti a jobbára nyilvánvalóan a spiritualizmushoz közel álló régi magyar értelmiséget a marxizmussal szemben. Elismeri, hogy filozófiai