Századok – 1995
Közlemények - Garami Erika: Kossuth Lajos 1860–61-es londoni bankókibocsátása és pere II/407
436 GARAMI ERIKA a nyomdából megszerzett ív további sorsáról és címletéről nincs tudomásunk. Ashurst & Morris költségkimutatásából ismeretes, hogy mind a felperes, mind az alperes részére minden címletből többet, összesen 18 darabot megvettek a nyomdászoktól a tárgyaláshoz. A Magyar Nemzeti Múzeum két darabot 1896-ban vétel útján szerzett be; a további négy darab pedig 1933-ban a londoni Glendining cég árverésén tűnt fel összesen hét jegy és a fellebbezési ítélet egy példánya a londoni Magyar Királyi Követség segítségével 2 angol fontért került a múzeumba A három be nem leltározott példány az ítélet eredetijével együtt a Múzeum Levéltári osztályára került, melynek jelentős része a második világháborúban, majd 1956-ban tűz martalékává lett. A hét jegyről a Glendining & Co. Ltd. azt írta, hogy az égetés egyik felügyelője a híradás szerint a „cég egyik tagja" tette el a jegyeket. Özvegye néhány évvel az 1933-as aukció előtt adta el a beadónak. Tévesen a nyomdának a Vincent Brooks, Day & Sont, azaz a jogutódot jelölték meg, s az információt hibásan vették át az újságok, mint például a Friss Újság vagy a Magyar Hírlap is.130 A Nemzeti Múzeum Éremtára őriz még egy sorszámozás, vízjel nélküli példányt, amely feltehetően hamisítvány. Az elsüllyedt Titanic hajó is szállított a londoni jegyekből néhányat. A tűztől megmenekült darabok a hullámsírban vesztek el. Feleky Károly, New Yorkban élő gyűjtő figyelmét felhívták egy birminghami idős emberre, aki a Day-féle nyomdában dolgozott és részt vett a Kossuth-jegyek nyomtatásában. Egy-egy példányt megtartott minden címletből. Valószínűleg nem ő volt az egyetlen munkás, aki így cselekedett. Az idős nyomdász eladta a darabokat Felekynek 1912. április elején, ezt követően a Holland Brothers birminghami könyvkereskedő cég postázta azokat, s került a Titanicra.133 A RESURGO vízjeles papírokat egy londoni papírkereskedő vette meg levélpapírként és borítékként értékesítette azokat. A vízjeles borítékok számos országba eljutottak s kallódtak el. A magyar emigránsok némelyike nagyobb mennyiségben — kicsit késve bár -— vásárolta, így Rónay Jácint is, annak ellenére, hogy nem volt jó véleménye a Kossuth-jegyekről13 3 , ő az 1862-es londoni világkiállításkor Vadnay Károlynak adott belőle, aki Miskolc polgármesterének ajándékozott néhányat, tőle a miskolci Hermann Ottó Múzeumba kerültek a darabok. Ambrus Béla 1974-ben a borítékokon kívül egy teljes pénzjegysorozatot is keresett Miskolcon, melyek Éles Géza gyógyszerészé voltak a második világháború előtt, de a 70-es években csak a borítékok voltak a Múzeum tulajdonában.133 Tömörkény István 1906-ban publikálta a szegedi múzeum papírpénzeinek listáját. Az 59. tétel alatt a „RESURGO vaknyomású papíros. Annak idején elkoboztatott. Levélboríték alakjában haza" bejegyzés olvasható13 4 . Egy boríték a Legújabbkori Történeti Múzeum birtokában is van A 134 x 75 milliméteres koronás-címeres vízjeles borítékokból is csak néhány példány ismert napjainkban. Kossuth a maga részéről már lezártnak tekintette az ügyet:, A mi azt az átkozott bankópert illeti, tán soha sem bosszantott valami ennyire, mint ez."13 5 Viszont londoni és magyar barátain kívül egy régi skóciai lelkes híve biztatta a folytatásra. John MacAdam, glasgow-i kerámia- és üveggyáros az eperjesi kollégium részére szervezte Kossuth felhívását Anglia és Skócia népéhez és indított gyűjtést. így került ismét kapcsolatba Kossuthtal, illetve Vukoviccsal.13 6 Biztosította Kossuthot, hogy Skóciában, ahol számos előadást tartott, nem felejtik el, támogatásukra számíthat. December
