Századok – 1995

Közlemények - Molnár András: Deák Ferenc és a rendszeres munkálatokra tett zalai észrevételek II/381

402 MOLNÁR ANDRÁS követévé. így történt azután, hogy Zala megye 1833. április 15-i közgyűlése minden vita nélkül, „közmegegyezéssel és felkiáltással" választotta követté Deák Ferencet.32 Megítélésünk szerint azonban Deák Antal támogatása mit sem ért volna, ha öccse az elmúlt évek során nem szerzett volna magának elegendő elismerést. A követté választáshoz nélkülözhetetlen tekintélyt pusztán a korábbi hivatali (ügyészi és árvagyámi) tevékenysége még nem indokolhatta. Tekintélyét — véleményünk szerint — sokkal inkább a rendszeres bizottsági munkálatokra tett észrevételek kidolgozása és megvitatása során szerezhette. Tehetségének a korábbi évek hétköznapi ügyei kevesebb kibontakozást engedtek, ahhoz egy ilyen, óriási kihívást jelentő feladatra volt szüksége. Ilyen módon a „hideg megfontolásu, józan ítéletű s az előforduló tárgyakhoz egész mérséklettséggel szóló" zalai fiatalember politikusi pályakezdetét is kifejezetten a rendszeres bizottsági munkálatok vitára bocsátása tette lehetővé. Deák e viták során jutott kulcsszerephez, és tűzte ki mind maga, mind megyéje számára az elérendő politikai célokat, majd 1833 májusában éppen a „Zala vármegyének... észrevételei "-ben megfogalmazott reformelképzeléseknek szellemében kezdte meg — immár az országos közélet színpadán —- politikai szereplését. FÜGGELÉK Kehida, 1832. szeptember 25. Deák Ferenc levele Séllyey Eleknek3

3 (Kehid)án September 25-én 1832. Kedves Barátom! Szíves barátságos leveledet még Egerszegen vettem, de halasztám válaszadásomat, hogy itthoni magányomban meg nem zavarva, félben nem szakasztva írhassak. Köszönöm a szászoknak boldog sorsáról közlött kivonást, bennem annak olvasása fájdalmas érzéseket gerjesztett, mert pirulva kellett ismét megvallanom, hogy a büszke és lelkesnek hirdetett magyar sokban, igen sokban készakarva szemet huny, és megátolkodva kiáltozza: nincsen nap, mert én nem látom azt. Gyűléskori vitatásaink sokakat, kik csak élnek, de nem gondolkodnak, sokakat, kik mindenről gondolkodnak, és a haza sorsárol soha nem, meg lepve ébresztettek fel álmaikból, fontolóra vévén állításainkat, s azon lelkesedés, mellyet sok embernek szivében az igazság és emberiség érzete legalább egy pillantatra könynyen lángra gyújt, egy ideig felénk vonta véleményeiket, de a lelkese(dé)s nem sokára elrepült, a szalma tűz, a(melly) a magyar kebelnek olly igen tulajdo(na) (—)ása megszűntével csa(k) íust és (—)ben az ön haszonnak ólom terhei, (a) meg (—)ásnak súlyos lánczai, s azon viszketeg, hogy ezutánn is ők, és pedig kirekesztőleg csak egyedül ők legyenek urak, polgárok s boldogok — lenyomta már a mérő serpenyőt, s mi, édes Elekem, csatát vesztve, czélunkat tévesztve, átoknak, gúnynak lettünk tárgyai. Ollyan kérdéseknél, mellyek egy nemzetnek jövendő boldogságát tárgyazzák, csak az idő lehet biró, csak az fejti ki, mellyik résznek volt egykor igaza, mi is tehát hibázhattunk, de szándékunk tiszta volt, és átkot nem érdemel.