Századok – 1995

Közlemények - Molnár András: Deák Ferenc és a rendszeres munkálatokra tett zalai észrevételek II/381

396 MOLNÁR ANDRÁS törvények megítélésénél csak azon tekéntetet kellene fontolgatnunk, hogy a haza köz javára, s nemzeti boldogságunk felemelésére mi volna hasznos, mi volna czélarányos, ha polgári szerkeztetésünk némelly részeit változtatni akarnánk, ha szabad volna belé vágnunk eggy olly törvénynek feszegetésébe, mellyen nemzeti létünk egyenessen ugyan nem alapúi, de melly az alapos törvények által is meghatározott tulajdonosi jussal szorossan öszveszőve szinte sérthetelen, sok, és valóban igen fontos okok tanácsolnák a nemzetségek örökös hagyománnyainak általános eltörlését. Mivel azomban a czélba vett ujjitásoknál mind ezen tekéntetekre figyelmezni s alapos törvénnyeink korláti között mindenkor megmaradni szoros kötelességünk, mivel továbbá az értékbéli köz bátorság megkivánnya: hogy hazánk polgárai szerzeményeiknek kétségtelen urai lévén, azokról maradékaikra nézve is szabadon tehessenek rendelést, valóban kivül van hatalmunknak körén, a nemzetségek örök hagyománnyait ez úttal megsemmisítteni." Deák szerint a tulajdonnal való szabad rendelkezés kérdése ellentmondásos, mert „néha ezen egész intézet hazánk köz ügyére káros befolyású, sőtt mivel a mulandóságnak mindent eldöntő szeghetetlen törvénnyévei is küszködni akar, még a természetes igazság rendével is ellenkezni látszatik". Miután Deák Ferenc zalai közéleti pályafutásának első éveiben elsősorban büntetőjogászként tevékenykedett, különös figyelmet érdemelnek a büntető törvénykönyv tervezetére tett észrevételei. Jellegzetes érvelése leginkább javaslatainak bevezetésében érhető tetten. „Minden vétek sérelmet ejt a polgári társaság köz bátorságán — írta Deák , minden vétek tehát büntetést érdemel; — ne hogy azonban a környülállások szerencsétlen öszveütközése miatt az itélő székek hirtelenkedő buzgósága valamelly fontos gyanúval terheltt, de még is ártatlan polgárnak tévedésből igazságtalanúl büntetést szabjon, mivel az illyen tévedésnek orvoslása végrehajtás után mindenkor lehetetlen; nem volna felesleges büntető törvénykönyvünknek bévezetésében legalább örök figyelmeztetésül világossan kifejezni azon szent, és kétségtelen alap igazságot, melly a szelidebb emberiségnek, és a természet örök sérthetetlen törvényeinek hódoló más míveltebb nemzeteknél is általlában megtartatik: hogy tudniillik ott, ahol a biróságtökélletes meggyőződésének törvényes alapjához csak legkevessebb kétségek férnek is, a vétek maradjon inkább büntetlenül, mintsem hogy valamelly, talán ártatlan polgárnak igazságtalan sérelem okoztassék, mert valóban el volna polgári köz társaságunk fő czélja tévesztve, ha magok azon törvények, mellyek az ártatlanságoltalmára vágynák alkotva, bár melly esetben is az igazságtalan elnyomásnak hatalmas eszközévé fajulhatnának el." Ugyancsak jellemző és szép gondolatokat fejtett ki Deák, miközben ellenezte azt a javaslatot, hogy minden vétkest az a törvényhatóság ítéljen el, ahol az a vétket elkövette. A lakóhelyétől távol perbefogott gyanúsított még ártatlanságának bebizonyosodása esetén is tetemes kárt szenvedne a per költségei miatt, ezáltal igazságtalanul lenne büntetve, márpedig „törvény és természetes igazság szerint (...) a gyanú még nem bizonyosság, és senkit a gyanúnak terhe miatt valóságos bírói megmarasztás előtt büntetni nem szabad". Deák itt is kinyilvánította a Babits József rablógyilkos védelmében mondott híres beszédéből is ismert nézetét, amely szerint „minden vétkesnek megítélésében méltó figyelmet kíván annak sorsa, nevelése s élete folyása" — ezekről pedig annak a törvényhatóságnak lehetnek hiteles értesülései, ahol a gyanúsított lakik.