Századok – 1995

Közlemények - Glósz József: Szekszárd a 19. század elején. Társadalmi konfliktusok egy stagnáló mezővárosban II/363

Glósz József SZEKSZÁRD A 19. SZÁZAD ELEJÉN Társadalmi konfliktusok egy stagnáló mezővárosban 1810-ben Szekszárd mezőváros, Tolna vármegye székhelye, a hajdani apátsági, ekkor alapítványi uradalom közponljának hét véd- és dacszövetséget kötött céhe panasszal fordult a vármegyéhez, majd a helytartótanácshoz, melyben vádakkal illették a város akkori bíráját, az uradalom ügyészét és tiszttartóját. E szokványos ügy egy kb. 6 évig tartó, a város életét feldúló, a lázongásnak, a felsőbb szervekkel szembeni engedetlenségnek a társadalom rendjét veszélyeztető stádiumába jutott, s résztvevői bevonták viszályukba a korabeli földesúri, egyházi és világi hatalom szinte valamennyi fontos tényezőjét, az uradalmat felügyelő kerületi prefektustól a pécsi egyházmegye püspökéig, a vármegye alispánjától egészen a helytartótanácsig, és öt ízben egészen az uralkodóig. Az ügy sajátossága, hogy panaszok, beadványok, felterjesztések, leiratok, megintések formájában bonyolódott, azaz mindvégig a közigazgatás ügymenetében marad,1

s nem vált perré, melynek végén — ha a távoli jövőben is — de bírósági ítélet tehetett volna pontot a konfliktus végére. Nem is válhatott, mivel — bár az elnyúló küzdelem hevessége mély ellentétekről tanúskodik — a felszínen megjelenő okok banálisak, jelentéktelenek voltak. Az uradalom formailag tiszteletben tartotta a mezőváros írásban rögzített és hagyomány szentesítette jogait, a város polgárai birtokaik felett szabadon rendelkezvén, a jogi vagy éppen a gyakorlatban is megvalósuló allodizáció lehetősége fel sem merülhetett, sőt szolgáltatásaik mértékét — melyet az ekkor dúló infláció éppenséggel indokolhatott volna — sem kívánta az uradalom egyoldalúan felemelni. így az uradalmat és a város vezetését kihívó rebellis céhek legfeljebb magát a fennálló jogrendet tehették, ha burkolt formában is, per tárgyává, s tették is a maguk módján. Annál meghökkentőbb, hogy az egyházi, uradalmi és politikai hatalom érintett vezetői körében kezdettől fogva zavar, tanácstalanság uralkodott a követendő eljárást illetően, sőt a vármegye egyes tisztviselői és a helytartótanács némi óvatos szimpátiával, megértéssel fogadta a céhek akcióját. Ugyanígy ellentmondásos az uralkodó állásfoglalása is, aki bár megintette a felsőbbség ellen lázongókat, de ismételten fogadta képviselőiket, újabb és újabb vizsgálatok elrendelésével lehetőséget adott a már többszörösen lezárt ügy felmelegítésére, és ezzel bizonyos fokig legitimálta a mozgalmat, vezetőit de facto a nép választott képviselőinek, szószólóinak fogadva el. Nem lehet jelen dolgozat célja e talányos magatartás értelmezése. A valós motívumok ismeretének hiányában csak hipotetikusan vethető fel néhány lehetőség.