Századok – 1995
Tanulmányok - Sándor Pál: Az emancipáció történetéhez Magyarországon 1840–1849 II/285
308 SÁNDOR PÁL magának a jogot arra, hogy „ha a közcsend és a rend helyreáll", akkor a zsidókat is fel kell venni a nemzetőrségbe.11 4 A zsidó lakosok ideiglenes hercehurcájáról írta később a humanista Vörösmarty Mihály a Pesti Hírlapban: „az egyenlőség és testvériség áldásai, csak egy népet hagytak érintetlenül, a szenvedéseiben örök zsidót. Annyi bizonyos, hogy az egyenlőség szent neve, sohasem volt rémítőbb hazugság, mint most."11 5 Mindebből érthető az elkeseredett hangulat a zsidóság körében. A kormány által elfojtott atrocitások, bár ez a gyűlölet érzésein mitsem változtatott, az emberhalállal is járó zavargások élményei, a városi polgárjog megadásának elnapolása, miként a nemzetőrségbe történő felvétel „ideiglenes" szüneteltetése és a sok felől izzó gyűlölködés érzése, mélységes elkeseredéssel töltötte el a honi zsidóságot. Hozzájárult ehhez a belügyminiszter április végi, majd májusban, némi módosítással újra kiadott rendelete is, amelyben megparancsolta a zsidó lakosok országos összeírását. Ezzel a letelepedési engedélyek szabályosságát kívánta felülvizsgálni, ami továbbra is napirenden tartotta, még fokozta is a zsidók elleni izgatás forró hangulatát. Az összeírás során Pesten 15 ezer zsidó személy közül, csak 224, úgynevezett Jogtalanul itt tartózkodó"-t találtak az összeíró biztosok. Fehér megyében 3462 zsidó egyén közül pedig mindössze 11-nek nem volt lakhatási engedélye, holott közülük az egyik hetven éve lakott helyben, egy másik pedig negyvenkét éve és nyolc évig káplárként szolgált a 12. számú magyar ezredben. Ezek az összeírások alig minősíthetők hiteleseknek, mert Lőw Lőbl zsidóra ráfogták az összeírás során, hogy „engedelem nélkül tartózkodik itt", s ezért kiutasítandó, holott a nevezett személy nem volt más, mint a híres Lőw Lipót nagykanizsai, majd pápai főrabbi s így az összeíróknak be kellett látni, hogy nem utasíthatják ki.11 6 A zsidóság reményvesztett hangulatára talán a legjellemzőbb egy ismeretlen vezetéknevű, bizonyos Ignácz pesti ifjú április 26-án keltezett levele, amelyet Debrecenben élő barátjának írt. A levél írója — a szövegből következtetve — feltehetően a nemzetőrségből elutasított ifjú lehetett, mert azt írja, hogy „mindent elkövetek, hogy embereimet [!] rávegyem arra, hogy Bécsbe menjenek". A levél teljes szövege így hangzik: Drága Barátom! Pesten, 1848. április 26-án Milyen szívesen írnék oly vidám hangon, mint Te a leveledet írtad. Am ez nem lehetséges, mert szívemet mintha vasököl szorongatná görcsösen s biztosítalak, hogy nem félelem az oka, hanem fájdalom és szégyen. Lesújtó az a tudat, hogy ki vagyok szolgáltatva az általános megvetésnek és gyűlöletnek s csupán a legalsóbb réteg önkényétől függ az, hogy engemet lábbal tapossanak; szó nélkül meg kell hallgatnom a legdurvább szidalmakat és gúnyt s mindezt azért, mert zsidó vagyok, — mondom neked, szörnyű dolog ez. — így tölteni az órákat, szorongva és kínos várakozással, minden pillanatban a legdurvább kitöréstől félve; az elkeseredés és gyűlölet elérte tetőpontját, minden osztályt áthatott s természetesen még csak fokozták a pozsonyi események; itt hasonló okból polgárvér folyt. — Isten tudja, mi mindent fogok veled a legközelebbi időben közölni, bár tegnap óta nyugodtabb a helyzet; mégsem bízom a nyugalomban, mert ez a vihar előtti nyugalom. S ehhez járulnak még a legominózusabb kilátások a jövőre, Isten irgalmazzon.
