Századok – 1995
Tanulmányok - Sándor Pál: Az emancipáció történetéhez Magyarországon 1840–1849 II/285
304 SÁNDOR PÁL tatások esetei. A már említett Lőw Lipót, 1846-ban nagykanizsai főrabbi pedig ki akart válni híveivel az anyahitközségből, amit a helyhatóságok a megyéhez és a helytartótanácshoz intézett beadványaikkal akadályoztak meg. Aradon, Nagyváradon, Nagybecskereken, Pécsett 1847-ben „Izraelita Újító Egyletek" alakultak a reform érdekében. Az aradi zsidók „gyökeres reformokat" akartak végrehajtani a zsidó vallásban a „kölcsönös türelem" alapján. A szombatot, mint nyugnapot vasárnapra akarták áthelyezni, azzal a kikötéssel, hogy azok, akik a „régi rendhez továbbra is ragaszkodnak'', szombaton is tarthassanak istentiszteletet. A vallás által előírt étkezési szokásokat is meg akarták változtatni. Az ünnepek megtartását a legrövidebb időre kívánták redukálni s akkor is csak az ősi emlékek felidézéseként. Egyedül a böjtnapot tartották volna meg a régi módon. Az istentiszteletet pedig „élő nyelven", minden külső jelruházat nélkül „födetlen fővel" akarták megtartani, ezúttal is megjegyezve, hogy azok, akik a régi módon akaiják ünnepeiket megtartani, „ne háborgattassanak". Még a körülmetélést sem tartották kötelezőnek, csak a tízparancsolatot tekintették örökérvényűnek. Hasonló értelmű fölhívásokat gyűjtöttek a pesti zsidók is. A vallást, vele a szokásokat reformáló mozgalmaknak a hatására Lőw, akkor pápai főrabbi, 1847. június 22-én a már említett nyilatkozat aláírására szólította fel az ország főrabbijait. Nem sokkal később, szeptember 23-án, Kunewalder Jónás, még a pesti hitközség elnökeként — közvetlenül kitérése előtt — beadványt intézett a november 11-én Pozsonyban megnyíló országgyűléshez, amelyben arra kérte a rendeket, hogy a „közállomány sáncaiba törvényszerűleg leendő felvételünket hathatós szavával is gyámolítani méltóztassék".99 Az utolsó rendi országgyűlés, lezárva a feudalizmus sok évszázados uralmát, nemcsak a magyar társadalom, de a magyarországi zsidóság történetében is újabb fejezetet nyit. Az események gyorsuló ütemben vezetnek 1848 március kezdetén — nem függetlenül a párizsi februártól, majd a Bécsben március 13-án kitört forradalomtól — a végső kifejlet felé: a liberális nemesség által vezetett, polgári jellegű forradalomhoz. 1848-49. és a magyarországi zsidóság 1848. január 21-én tárgyalta az alsótábla a városok rendezéséről szóló törvényjavaslatot (XXni. tc.). Fő pontjai a letelepülés és a választási jog megadásáról szóltak. A reformerek ezt a jogot „valláskülönbség nélkül" akarták, bizonyos cenzus alapján, törvényerőre emelni. A követek között azonban parázs vita kerekedett, mert a városok követei ezúttal is a tervezet ilyen szövegezése ellen szólaltak föl. Az ülésteremből kihallatszó heves hangú szóváltások feltüzelték az utca emberét és február 19-éről 20-ára virradóan zsidóellenes zavargások törtek ki Pozsonyban. Bohus János, Arad megye követe ugyanis azt indítványozta február 19-én, hogy a zsidók is teljes polgárjogot nyeljenek. Az ezt követő szópárbaj közepette elsőnek Kossuth, a pesti „vezérmegye" küldötte, kért szót és azt az áthidaló javaslatot tette, hogy legyen joga a városi képviselőtestületnek „egyes" izraelitáknak, kiket erre érdemesnek talál, választójogot adni. De még ez a leszűkített javaslat is megfeneklett a városi követek makacs ellenállásán, akik továbbra is rossz szemmel nézték a városokba települt zsidó versenytársakat.10 0
