Századok – 1995
Tanulmányok - Sándor Pál: Az emancipáció történetéhez Magyarországon 1840–1849 II/285
AZ EMANCIPÁCIÓ TÖRTÉNETÉHEZ MAGYARORSZÁGON 1840-1849 2 87 kereskedelem — országonként eltérő szinteken — jóval fejletlenebb, mint a polgári átalakulást megvalósító nyugat-európai országokban. Ez az alaphelyzet határozza meg az itt élő nagyszámú zsidó lakosság gazdasági, társadalmi, politikai és jogi helyzetét. Különösen nagy számban éltek zsidó lakosok Lengyelországban, Galíciában, Közép- és Nyugat-Oroszországban. Lengyelországban, az ország első felosztása évében — 1772-ben — számuk 308 500, a 19. század elején már 450 ezren vannak. Galíciában, Lengyelország harmadik felosztása évében —- 1775-ben — 212 ezer, 1857-ben 448 ezer zsidó lakost számláltak meg. Kevesebben vannak Morvaországban és osztrák Sziléziában, ahol 1775-ben számuk 23 382,1830-ban 32 244, 1850-ben pedig 40 681. Poroszországban 1816-ban 123 921,1843-ban 206 529, 1858-ban pedig már 242 416 a zsidó lakosok száma1 5 Magyarországon a II. József-féle népességösszeírás adatai szerint 1787-ben 83 ezer zsidó személyt írtak össze. Az 1805. évi nem nemesi felvételek alapján számuk kereken 130 ezer, 1825-ben 190 ezer, az 1830-as és 40-es évek fordulóján 241 ezer,16 míg 1848-ban 292 ezer.1 7 Foglalkozásukat tekintve többnyire kereskedők, uzsorások, földesúri kocsmák, mészárszékek, fogadók bérlői, közvetítő gabona- illetve terménykereskedők. De sokan foglalkoznak különféle kézműves tevékenységgel is. Vannak közöttük szabók, gombkészítők, sapka-, kalap- s egyéb ruházati cikkeket készítők. A földműves munkával foglalkozók száma elenyésző. Egy 1818. évi orosz népszámlálás szerint Ukrajnában, Litvániában és Fehér-Oroszországban az ott élő zsidó lakosok 86,5%-a kereskedő, 11,6%-a kézműves, 1,9%-a földművelő.1 8 Napóleon oroszországi hadjáratában részt vett katonák beszámolói szerint is: nemesi uradalmak bérlői, fogadókat bérelnek s ott a földesúr arra kötelezi őket, hogy kizárólag az uraság borát, italát árusítsák a jobbágynak. Pénzüzletekkel is foglalkoznak. Közép- és Nyugat-Oroszországban a falvakban malmokat, csapszékeket, fogadókat bérelnek. Zárt közösségben kénytelenek élni, meghatározott, úgynevezett „letelepedési körzetek"-re korlátozottan, ami nagyjából megegyezett a Lengyelországtól elvett területekkel. Ősi szokásaikat, kultúrájukat megtartották, miként sajátos öltözetüket is. Maguk között a félnémet alapú héber, román és szláv elemekkel kevert lengyel vagy orosz jiddis nyelven beszéltek, de lengyelül és oroszul is tudtak. Ismeretes, hogy Magyarországra a zsidó lakosság Mária Terézia és II. József idején, egyrészt a cseh-morva tartományokból települt be, növelve a már századok óta itt lakók számát, másrészt Lengyelország első felosztása után Galícia felől húzódott, eleinte az ország északi településeire, majd a 19. század elejétől az ország belsejébe. Azt is tudjuk, hogy korábban, nemcsak földesúri birtokon, de — szórványosan — városokban is laktak, kivéve a bányavárosokat. Meg kell azonban jegyeznünk: a Bártfán, Budán, Kőszegen, Pozsonyban, Szatmárnémetiben élő zsidó népesség nagyrészt mégis földesúri birtokokon települt meg. így pl. 1690-ben Eszterházy Pál herceg Kismartonban telepít le zsidó lakosokat s biztosít számukra szabad vallásgyakorlatot, kereskedést és iparűzést. A 18. század első feléből nincsenek megbízható adataink a Magyarországon élő zsidóság pontos számáról és foglalkozási megoszlásáról. Ismerünk azonban egy 1735-ből származó hiányos adóösszeírást, mely szerint az ország harminc vármegyéjében legalább 11 621 zsidó lélek élt. Ezek között voltak rabbik, kántorok s egyházi alkalmazottak s kívülük árendások, borbélyok, fuvarosok,
