Századok – 1995
Tanulmányok - Sándor Pál: Az emancipáció történetéhez Magyarországon 1840–1849 II/285
288 SÁNDOR PÁL szeretet egyetemes eszméje által vezérelve és történeti távlatokban gondolkodva, hogy „ha előítéletek és hibás fogalmak nem gátolják, a jó mindig többséget talál az emberek között s az előítélet, mely a zsidók polgárosításának eddig ellentállt, századunkban többé soká nem tarthat". Tudatában van azonban annak is, hogy „az ingerültség a zsidók ellen" egyenjogúsításuk által „csak növekedni fog". De minden nap „egy előítéletnek halála felett »alkonyodik« és az idő int s nekünk nem szabad hátramaradni".1 0 Európai kitekintés és a hazai helyzet A nyugat-európai polgárosult társadalmak fényeit, de árnyait — a szegénységet — is ismerő, tapasztaló Eötvös megállapítása történeti tény. Az újabb szakirodalom is hangsúlyozza, hogy olyan társadalmakban, amelyekben a tőkés kereskedelem és ipar jelentős haladást ért el, már a 19. század első harmadában s még inkább e század folyamán, a keresztény lakosság nem érezte, hogy a jó- vagy a kevésbé jómódú zsidó iparos- és kereskedőréteg bármiben is gátolná üzleti tevékenységét. Amikor Tóth Lőrincz1 1 1844-ben beszámol amszterdami élményeiről, többek között a holland zsidókról is nyilatkozik és ezt úja: „sok van közülök dúsgazdag, különösen a gyémánti köszörülés egészen kezükben van. S Holland nem panaszkodik, hogy polgári jogokban részesülő zsidó elnyomja a keresztyének iparát és kereskedését, és veszélyezteti a statust. Valóban ezen aggodalom, melyet nálunk a zsidó emancipálás ellen, miután emberiség és jog terén minden argumentum megfogyatkozott, felhozatni hallunk, csak a gyávaság és versenyezni nem merő korhelységnek aggodalma."1 2 Főleg gazdasági vonatkozásban hasonló gondolat, mint Eötvösé, csak ekkor már kissé nyersebben kifejezve. Angliában, Franciaországban, Hollandiában, Dániában a zsidó lakosok gyorsan asszimilálódtak. Bordeaux gazdag zsidó kereskedői már a 19. század első felében szinte teljesen beolvadtak a keresztény népességbe, holott korábban — elkülönítve — egész utcákat foglaltak el, és jelentős kereskedelmi tevékenységet folytattak. Ezen országok zsidósága azonosította magát azzal a néppel, amelynek részét képezte. Egykori spanyol vagy portugál származásuk kizárólag vallási kérdéssé vált. Többen közülük át is tértek a keresztény hitre. A német területek nyugati részén, például Aachenben, az Iparrendőrség (Gewerbpolizei) már 1817-ben azt írta, hogy a poroszországi zsidó üzletemberek nem tekinthetők nyerészkedőknek, mivel pénzüzleti tevékenységük teljesen megfelel a szabadkereskedelem és haszonszerzés rendszerének. Württembergben 1828-ban, Hessenben 1833-ban emancipálták a zsidókat.13 Az egykori megtelepültek hosszú, több generáción át tartó asszimilációs folyamatának végső állomása — a beolvadás — ezeken a területeken már a 19. század első felében jelentősen előrehalad, amikor a kettős kötődés után az új identitás válik döntővé; a nemzeti nyelvhasználat, az életmód, a szokások, a gondolkodás, valamint a kultúra tekintetében is és a vallási hagyomány őrzése, inkább csak a múlt rokonszenvét eleveníti föl. A teljes — társadalmi, politikai és vallási — emancipációt a délnémet államokban 1861-ben, az Északnémet Szövetségben 1869-ben s végül a Birodalomban 1871-ben szentesítette a törvény.1 4 Nem így Kelet- és Közép-Európában. Itt még a 19. század első felében is a feudális szisztéma az uralkodó s ennek megfelelően a mezőgazdaság, az ipar és a
