Századok – 1995
Tanulmányok - Sándor Pál: Az emancipáció történetéhez Magyarországon 1840–1849 II/285
AZ EMANCIPÁCIÓ TÖRTÉNETÉHEZ MAGYARORSZÁGON 1840-1849 2 87 mutatott a váltótörvénykönyv bevezetése, ami elősegítette a hitelt nyújtók bizalmát. A kereskedés fejlesztéséről, valamint a céhes kötöttségektől mentes gyáralapításokról hozott törvények szintén a polgári átalakítást voltak hivatva támogatni. Jogi előkészület történt a hazai igazságszolgáltatás, a büntető- és javító börtönrendszer korszerűsítésére a büntető törvénytervezetet előkészítő választmány kiküldése által,4 amely 1841. november 28-án kezdte meg működését Pesten. Közvetlenül az országgyűlés befejezése előtt öltött végső formát az ország zsidó lakosságáról szóló törvény szövege „A zsidókról" címmel. Ez, mint az 1840. évi XXIX. tc. került be a Magyar Törvénytárba5 Jelentőségéről a továbbiakban szólunk. Csupán fő vonalakban vázoltuk az 1839-40. évi országgyűlés előremutató eredményeit. A záróülés előtt, áprilisban, új folyóirat látott napvilágot a hazai publicisztikában: a Szalay László6 által szerkesztett Budapesti Szemle. Ősszel megjelent újabb kötetében báró Eötvös József komor hangvételű tanulmánya volt olvasható zsidók emantipátiója" címmel.7 Eötvös az emancipációról Az ekkor mindössze huszonhét esztendős fiatal, művelt főnemes, aki elvbarátjával, a polgári származású Trefort Ágostonnal,8 már bejárta Nyugat-Európát, ahol főleg francia írókkal és államférfiakkal ismerkedett meg, tragikus képsorok felvonultatásával eleveníti meg a magyarországi zsidó lakosság helyzetét és azt a közvéleményét, amely a gyűlölet sötét árnyékát vetíti e „hazátlan" népcsoportra. „Látni népet, legyőzve, de élve végcsatája után, egy nemzetet haza nélkül, melynek központja nincs, mi körül egyesülni lehetne, s mely mégis a világ minden egyéb lakóitól különvált, mely fegyvereit elveszté s mégis ellenségként üldöztetik; népet egy szóval, mely a hazájától megfosztva, mint test nélkül a kísértet bolyg körül nyugtalan, kínok közt, mint egy régmúlt kornak polgára, idegen az élők közt, csak gyűlölést, csak elleneket találva, mintha egy nagy átok függene fején. Ez szomorúbb, ezerszerte szomorúbb mindennél, mit e világon láthatunk. S ily nép a zsidó!" Magányosan állt „elszigetelve egy előítélet által, melyet legyőzni nem lehet." E megrázó képsorokkal kezdi Eötvös tanulmányát a humanizmus nemes emelkedettségének hangján. Ezt az alapgondolatot motiválja a ráció érveivel, midőn sorra kimutatja az előítélet tévtanait; azt, hogy a zsidó „romlott", hogy puszta létével veszélyezteti a magyarságot s leszögezi: hiszen „milliók" vannak „százezer" ellenében.9 Előítéletnek tekinti azt is, hogy a zsidó hite fenyegeti a keresztyén vallást, mert szerinte a zsidó nép „vallásának lényeges részében, mely keresztyéni hitünkkel oly kevéssé áll ellenkezésben, hogy inkább alapjául szolgál". Végül rámutat az előítélet vallási mezbe bújtatott gazdasági gyökerére is; a versenytől való félelemre, az anyagi érdekek harcára, mely nemcsak a falvakban, de még inkább az egyes városokban letelepült s túlnyomóan kereskedéssel és iparral foglalkozó zsidó lakosok, valamint a magyar és a német ajkú céhpolgárság között jelentkezik éles formákban. Mert ott, ahol a zsidóság polgárjogot nyert, ahol a polgárjog és tulajdon érvényesül, mint ekkor már Belgiumban, Dániában, Hollandiában, Franciaországban, Angliáról nem is beszélve, ott a zsidók „még a parlament tagjai is lehetnek" s kérdezi: „Vajon nem mutatnak-e honszeretetet ők is, mint ez ország más polgárai?" Intő figyelmeztetésként mondja a hazaszeretettel párosult ember-
