Századok – 1995

Tanulmányok - Kurucz György: Érdekek és előítéletek. A brit diplomácia és Magyarország a 18. század végéig II/253

270 KURUCZ GYÖRGY ugyanis joggal gondolhatta, hogy a svéd uralkodó kidőlésével a nyugati protestáns hadak nem lesznek képesek folytatni győzelmes előrenyomulásukat. Óvatossága mindenképpen indokolt volt, hiszen országa igen könnyen kiszolgáltatott helyzetbe került volna A Portára küldött erdélyi követek mindamellett továbbra is igyekeztek fenntartani a kapcsolatot a szigetország mindenkori követével. Hogy ez nem pusztán üres formaság volt, azt Wyche 1636 őszén tanúsított magatartása bizonyítja. Amikor Bethlen István egyes magyarországi pasák támogatásával Erdély megszerzésére tört, Wyche határozottan Rákóczi mellett foglalt állást. A fejedelem sikeres ellenállásáról egyébként Thomas Arundel miniszter is beszámolt 1636 októberi levelében, midőn éppen Ferdinánd és I. Károly közeledését készítette elő a császári udvarban. Arundel küldetése egyébként jelzi, hogy Londonban egy fajta külpolitikai irányváltást határoztak el, azaz inkább a Habsburgokkal való kompromisszumra, semmint konfrontációra törekedtek. Ez a folyamat figyelhető meg egyébként a polgári forradalom győzelmét követő időszakban is, hiszen II. Rákóczi György és Oliver Cromwell 1655-ös levélváltása nem tartalmaz komoly együttműködésre utaló szándékot. Bár Konstantin Schaum, az erdélyi megbízott, igen meleg hangú levéllel tért vissza urához, valójában Rákóczi nem remélhetett tényleges támogatást lengyelországi terveihez. Furcsa iróniája volt tehát a sorsnak, hogy a Stuartok híveként számon tartott Isaac Basire, az Erdélyben működő angol teológus vette védelmébe röpirataiban II. Rákóczi György szerencsétlen külpolitikáját, a lengyel trón megszerzése érdekében indított hadjáratát. II. Rákóczi György felelőtlensége miatt Erdély véglég elvesztette azt a külpolitikai jelentőségét, amelyet Bethlen Gábor és I. Rákóczi György idején élvezett. Ugyanakkor meghatározó szerepet játszott a magyar ügyek megítélésében a Stuart restauráció is, amely az európai protestáns szövetség gondolatával szemben a dinasztikus érdekek szerinti külpolitikai törekvéseknek kedvezett. Nem meglepő tehát, hogy egyes források szerint a Habsburg abszolutizmus magyarországi politikáját sok tekintetben követésre méltónak ítélték a Stuart uralkodók. A magyar rendi törekvéseket elnyomó bécsi politika természetes szimpátiát kelthetett bennük, hiszen a magyar rendek ellenállása, illetve a parlament uralkodói akaratot korlátozó tevékenysége könnyen társítható volt. Ennek tulajdonítható, hogy feltűnően sok követjelentés, valamint magánlevél foglalkozik a Zrínyi-Frangepán-Nádasdy féle összeesküvéssel, illetve az azt követő megtorlásokkal. Ezt a felfogást látszik megerősíteni továbbá egy, az ír állami iratok közt fennmaradt névtelen memorandum is 1667-ből. A szerző leszögezi, hogy Anglia érdekeit ugyanúgy érvényre kell juttatni Írországban, amiképpen a Habsburgok érvényre juttatják birodalmi érdekeiket Magyarországon. E tétel világosan tükrözi azt, hogy a központi akarathoz képest a két érintett ország legelemibb érdekei milyen politikai megközelítés alapján kerülhettek elbírálásra a Temze partján. Feltétlenül meg kell említeni viszont, hogy a hivatalos magatartással szemben több példáját lehet találni a háború és üldözések sújtotta magyarok iránti rokonszenv megnyilvánulásának is. A gályarabságból szabadult protestáns lelkészek és tanítók egy része Angliában talált menedéket 1676-ban, s a szigetország néhány gyúlekeze-