Századok – 1995
Tanulmányok - Kristó Gyula: A honfoglaló magyarok életmódjáról I/3
18 KRISTÓ GYULA séijük nyomon, azzal a megjegyzéssel, hogy — mivel az életmód általában nem robbanásszerűen változik — nem csupán a honfoglalás kor, hanem a későbbi idők adataira is tekintettel voltunk. Előre kell bocsátanunk azt is, hogy az írott kútfőkből mindenekelőtt azok az adatok érdekeltek bennünket, amelyek a nomadizmussal kapcsolatba hozhatók. Ez nem prekoncepciót jelent, hanem alapvetően két körülménnyel kapcsolatos. Egyrészt: a honfoglalás körüli idők forrásaiban ezek vannak döntő számbeli túlsúlyban, ezeket lehet adatsorokká rendezni, egymással különféle korrelativ viszonyba állítani. Másrészt: a nomadizmus meglétének vagy hiányának konstatálása — akár mint pozitív, akár mint negatív jelenség — mindenképpen orientációs jellegű a honfoglalás kori magyarság életmódját illetően. De persze a jelenlegi, a lehetséges életmódok egyikére kiterjedő vizsgálat nem zárja ki, sőt éppen igényli azt (már csak kontroliképpen is), hogy idővel elkészüljön a földművelés és a letelepedett életmód hasonló, írott forrásokból építkező adattára (amelynek bizonyos elemeiből az alábbiakban magunk is szemelgetünk). Kezdjük az adatok sorát azokkal, amelyek a magyarok lótartására vonatkoznak! III. A ló 1. Bölcs Leó (10. század eleji, egykorú forrás): „az előkelők lovainak szügyét is vas vagy nemez fedi. Sok gondot fordítanak rá, hogy gyakorolják magukat a lóhátról való nyilazásban is. Követi őket nagy csapat ló, mén és kanca is, részint táplálékul és tejivás végett, részint pedig a sokaság látszatának keltése végett. Nem körülárkolt táborban táboroznak, mint a rómaiak, hanem a háború napjáig a nemzetségek és törzsek szerint szétszéledve legeltetik lovaikat folyvást, télennyáron. Háború idején viszont a szükséges lovakat maguk mellett tartják, és béklyóba verve őrzik türk sátraik közelében, a csatarendbe állás idejéig Gyakran egy kötélre vévén a felesleges lovakat, hátul, azaz a hadrend mögött, annak védelmére helyezik el. Türk ellenfeleinknek hátrányos a legelő hiánya, tekintve a magukkal vitt lovak sokaságát. Ütközet idején főleg a hadirendben álló gyalogos alakulat fog nagy kárt tenni bennük, amely ártalmukra van nekik, akik lovasok, és lóról le nem szállnak; gyalogosan ugyanis nem képesek helytállni, minthogy lóháton nőttek fel".4 7 Bölcs Leó a 600 körül élt Maurikiosnak a belső-ázsiai türkökre vonatkozó leírását vonatkoztatta a magyarokra, de — mint a kurzivált helyek mutatják — változtatott is a szövegen.4 8 A módosítások Váczy Péter igazát bizonyítják: Leó a változtatásokkal és a türk szó betoldásával felhívta az olvasó figyelmét: „a leírás a türkökre, vagyis a magyarokra vonatkozik". Ugyancsak Váczy Péter úgy vélekedett: Leó „rontott Pseudo-Maurikios szövegén azzal, hogy határozottan kiemelte a háborús állapotot, holott kikötött, használatba vett lovakra a béke idején is szükség volt".4 9 Véleményünk szerint ennek az információnak a háború idejére szűkítése éppen erősíti a bizalmat a császár híre iránt, hiszen azt írta le, amit közvetlen tapasztalásból tudott; márpedig ő éppen nem békeidőben, hanem háborús viszonyok között találkozott a magyarokkal. 2. Regino (10. század eleji, egykorú forrás, a nyilvánvaló tartalmi megfelelés ellenére is teljesen független Bölcs Leó szövegétől): „Előreszáguldó vagy meghát-
