Századok – 1995
Tanulmányok - Kristó Gyula: A honfoglaló magyarok életmódjáról I/3
A HONFOGLALÓ MAGYAROK ÉLETMÓDJÁRÓL 11 magyarság félnomád életformájáról valló elképzeléseket, sem a téli-nyári szállások rendszerét. A 10. században a magyarság döntő többsége letelepedett, földművelő és állattenyésztő gazdálkodást folytatott".2 2 Györffy György is úgy látta: „a legújabb kutatás mindinkább szakít azzal a meggyökeresedett nézettel, amely a magyarokat a szkítákhoz és hunokhoz hasonló, tiszta nomád népnek tartja". A honfoglaló népesség döntő többségét kitevő köznép életmódja „sem tiszta nomád volt, hanem félnomád, amelyben már a földművelésnek nagyobb szerepe volt, noha még mindig az állattartásnak alárendelten". A Dzsajháni-féle leírás a magyarok sok szántóföldjéről és legeltetéséről a 19. századi török (elsősorban baskír) analógiák alapján a magyarok félnomád életmódjáról tanúskodik, amikor már van állandó téli szállásuk, szilárd anyagból készült házakkal, a tavaszi szántás és vetés után vonulnak legeltetni, amikor is sátrakban laknak, de aratásra visszatérnek a téli szállásra. „Az állandó falvak meglétét igazolják I. István király 1000-1030 között kiadott oklevelei A falvak XI. századi pontos határleírásai pedig bizonyítják, hogy állandó határ tartozott hozzájuk Minthogy a IX. századi magyar köznép kora tavasszal szántott-vetett és nyáron aratott, a magyar kalandozó seregek pedig általában a szántás-vetés előtt elindultak, és aratásra nem érkeztek vissza, sőt olykor a telet is külföldön töltötték, ebből is következik, hogy a kalandozó lovasok más társadalmi rétegből kerültek ki, mint a félnomád földművelő köznép A félnomád köznép felett katonai kísérettel uralmat gyakorló vezető réteg türk-kazár hagyományok szerint, »nomád« módon élt", amint ezt a 13. századi mongol vezérek esetében bizonyítani lehet. Vagyis — 1970. évi koncepciója alapján véli Györffy — „minden nagy folyó egyik partján egy főember évente ide-oda költözött, az alsó téli szállás és a felső nyári szállás között".23 Az elmúlt évtizedekben alig néhány szerző akadt (Fügedi Erik mellett Váczy Péter,2 4 Csalog Zsolt2 5 és e sorok írója2 6 ), akik hangot adtak azon véleményüknek: a honfoglaló magyarok összessége, illetve nagy része állattenyésztéssel foglalkozó nomád (lovasnomád) volt. Fügedi különvéleményére Dienes válaszát már idéztük. Váczy Péternek azon felfogását, miszerint a magyarok csak a 12. század közepén érték el a félnomádság fokát, Szabó István azzal utasította el, hogy eurázsiai népek esetében „éppen nem megnyugtató" a Váczy által alkalmazott, észak-afrikai néprajzi megfigyelések által felállított tipológia, bár ez Szabó szerint szintén „arra vezet, hogy a honfoglaló magyarok körülbelül félnomádok voltak".2 7 Csalog nézetét Dienes István részesítette kritikában.2 8 II. Az eddigi kutatások korlátai Úgy gondoljuk, több körülmény is szerepet játszott abban, hogy — szerintünk — a mai napig nem sikerült megnyugtató eredményre jutni a honfoglaló (és ennek függvényében a kora Árpád-kori) magyarság életmódját illetően. Az alábbiakban ezen okokat vesszük sorra. Kétségtelenül első helyen kell megemlítenünk a források csekély számát. A 830 tája és 1000 közti időben roppant kevés a biztosan datálható forrás. Voltaképpen csak a keltezett vagy keltezhető írott források tartoznak ide. Persze, ezek esetében is számos bizonytalansági tényezővel
