Századok – 1995

Történeti irodalom - Pölöskei Ferenc: István Tisza (Ism.: Erényi Tibor) VI/1447

TÖRTÉNETI IRODALOM 1447 Előadásában nincs hiátus: a német külpolitikának a Monarchiával kapcsolatos megnyilvánulásait szigorú kronológiai rendben végig követi, de mindezt úgy, hogy azokat a mindenkori döntéshozók stratégiai elgondolásaiba illeszti. Ezen belül külön figyelmet szentel a német külpolitika azon megnyilvánulásainak, amelyek a Monarchia egyes nemzeteihez kapcsolódnak. A kormánypolitika bemutatása mellett a német közvélemény reagálásainak elemzése ugyancsak szerepel előadásában. Bízvást lehet mondani, hogy Jiri Kofalka tanulmánya minta lehet egy hasonló típusú kötet fejezeteinek elkészítéséhez. A recenzens a kötet egyes tanulmányairól a legjobb igyekezet mellett sem tudott csupán jókat írni, a kötet egészéről azonban az a véleménye, hogy sikeres és hasznos munka, és sokban hozzájárul a Monarchiával és a nemzetközi politikával kapcsolatos ismeretek bővítéséhez. Minden bizonnyal kézikönyv lesz ez a jövőben, amelyet a témával foglalkozó történészek nem kerülhetnek meg. Akik meyd használják, a tartalmi értékek mellett bizonyára a gondos szerkesztői munkának is elismeréssel adóznak. Diószegi István Ferenc Pölöskei ISTVÁN TISZA Ein ungarischer Staatsmann in Krisenzeiten. Akadémiai Kiadó, Bp. 1994. 164 1. Studia Historica 198. Pölöskei Ferenc már számos értékes munkában foglalkozott gróf Tisza István pályafutásával. Most, hogy a korábbi eredményeket felhasználva — és az újonnan feltárt forrásanyagok alapján is — továbbfejlesztve, közre bocsátotta az egész életutat átfogó értekezést, felvetődik: van-e jogosultsága a német nyelvű kiadásnak? Nos, Tisza István európai látókörű és jelentőségű államférfi volt s ezért fontos, hogy pályafutásával az európai történelemtudomány művelői és az érdeklődók is — ; viszonylag széles körben — megismerkedhessenek. A szerző — mintegy kiindulásként — rámutat arra, hogy Tisza — márcsak családi hagyományai folytán is — jól látta azt a nemzetközi feltételrendszert, amelyben az 1867-es kiegyezés létrejött. A dualizmusról — apjához, a 15 éven át hivatalban lévő Tisza Kálmán miniszterelnökhöz hasonlóan — úgy vélekedett, hogy Magyarország 1867-ben nem érhetett el többet, mint amennyit elért, sőt nem is lett volna kívánatos, ha az Osztrák-Magyar Monarchia állóképességének rovására többet ér el. Nem áltatta magát azzal, hogy a soknemzetiségű, történelmi Magyarország fenntart\ ható erős külső támasz nélkül. Még magát a Habsburg hatalmat sem tekintette kellő biztosítéknak, hiszen látta, hogy a dunai birodalom ki van téve a centrifugális erők érvényesülésének s ezért nagy \ veszedelemnek néz elébe, ha nem támaszkodik a legdinamikusabban fejlődő kontinentális erőre: a vilhelmianus Németországra. Nem volt a szó későbbi értelmében németbarát, mindenfajta csatlósmagatartás távol állt tőle, de látta, hogy a Habsburg-birodalom nem csatlakozhat sem egészében, sem részleteiben a kialakuló antanthoz. Ezért — az adott helyzetben — nincs más út, mint a „központi hatalmak" tömbjének létrehozása, megszilárdítása s — ha kell — fegyveres megvédelmezése. Ami a belpolitikát illeti — Pölöskei természetesen ezzel is elemző módon foglalkozik — Tisza ösztönözte az ország kapitalizálódását, mai szóval élve modernizálását, de a magyar politikai vezető réteg hatalmi pozícióinak fenntartására törekedett. Mereven szembeszállt minden olyan reformgondolattal, amelytől ezeket a pozíciókat féltette. Nem volt híve az általános, titkos választójog követelésének (ebben szinte démoni veszélyt látott), elutasította a földreform minden formájának tervét csakúgy, mint a különböző nemzetiségeknek a századfordulón megfogalmazódó autonómiatörekvéseit. Ügy vélte, ha kiépülnek a fennálló politikai viszonyokat biztosító politikai és jogi keretek, a tőkés fejlődés — minden aggályoskodás és a rendi viszonyok iránti konzervatív nosztalgia mellőzésével — ösztönözhető és ösztönözendő. Maga is előkelő szerepet vállalva a bankéletben, a magyar politikai és gazdasági elit merkantilista irányzatának egyik vezéralakjává vált. (Az önálló vámterület létesítésére irányuló törekvésekkel -— bár azok nem álltak ellentétben az 1867-es törvényalkotással — sohasem értett egyet, szerinte az ország gazdasági életének fejlődését éppen ai szolgálja, ha az egész Osztrák-Magyar Monarchia közös vámterületet alkot.) Egyébként Magyaror-