Századok – 1995

Figyelő - Stier Miklós: A „Mogersdorf” Nemzetközi Kultúrtörténeti Szimpózium első negyedszázadáról VI/1412

1414 FIGYELŐ 25. évét ünnepelhette. (1969. évi első ülésszaka után az 1991. év kivételével, amikor Szlovénia a háború kitörése miatt nem rendezhette meg a nyári ülésszakot, minden évben sor került a konferencia megtartására.) Túl azon, hogy a „Mogersdorf' Nemzetközi Kultúrtörténeti Szimpózium már megalakulásakor is joggal figyelemre méltó, regionális jellegét messze túlnövő nemzetközi jelentőségű vállalkozásnak tűnt, most két és fél évtized elmúltával el kell mondanunk, hogy a maga nemében mind jellegét (egykor különböző társadalmi berendezkedésű országok közötti regionális multilaterális együttműködés), mind működésének rendszerességét és életkorát tekintve, a nemzetközi tudományos közéletben, világviszonylatban is teljesen egyedülálló, páratlan kezdeményezésről és immár negyedszázados hagyományról van szó. A 10. évforduló kapcsán készült „mérlegek", értékelések az ülésszakon megtárgyalt témák és tartalmi eredményeik számbavételével — hozzávetőlegesen — a következőképpen vázolták a tanácskozás-sorozatok tudományos „hozamát": a részlettémák előadása és azok megvitatása nyomán a táj történetének körvonalai kezdenek kibontakozni: a térség, amely a vizsgálatok tárgyát képezi, négy itt élő nép találkozásának területe (keletről dél, majd nyugat felé haladva): a magyaré, a horváté, a szlovéné és a németé. Népnévvel való jelölése éppen ezért lehetetlen, a szimpózium szóhasználatában uralkodóvá vált „Pannon-térség" viszont kifejezetten szerencsésnek mondható, mert maga is történelmi-földrajzi hagyományt idéző, valamennyi ma itt élő nép számára elfogadható elnevezés, amellyel kapcsolatban mindenfajta, a jelenre vonatkoztatható politikai-ideológiai manipulációs szándékot rejtő historizáló tendenciát a Szimpózium magától idegen törekvésnek minősített. A térség tehát, mint utaltunk rá, etnikai-nemzeti szempontból összetett, közös lényegi sajátossága az, hogy valamennyi etnikumnak-nemzetnek bizonyos szempontból valamelyik irányban legelőretoltabb határterülete, amelynek hátterében mintegy „kifelé" szívó erőként a saját, azonos nyelvű etnikum és kultúra, ill. az új korban a saját nyelvű kultúrára és a belső „nemzeti" piacra épülő nemzet hatott. A 20. század elejére a korábbiakban a török veszély elleni, évszázadokon át érvényrejutó közös érdek összetartó erejének időszerűtlenné válásával mindeme itt élő nép számára összetartó erőnek már csupán a nagy közös államkeret számított, amely végül is nem bizonyult elég hatékonynak a széthúzó erőkkel szemben, amelyek természetesen nem csupán e népek belső gazdasági, társadalmi és kulturális viszonyaiból származtak, hanem igen erőteljes következményei voltak az európai hatalmi viszonyok változásainak is. Az első tíz év politikai és társadalomtörténeti, művelődés- és gazdaságtörténeti, a 15-től a 20. századig teijedő témái — mint Vörös Károly a 10. évfordulóra készített elaborátumában megállapítja — megmutatták, hogy e korábban sem központi fekvésű táj az újkor kezdetére Európának mint nagy gazdasági egységnek éppenséggel a perifériájára szorult. E kedvezőtlen helyzetet a közvetlenné váló török veszély még inkább nehezítette, s a feudális viszonyok mind a termelésben, gazdaságban, mind a társadalomban, politikában és a művelődési szférában továbbéltek. A kereskedelmi és ipari központok szerepét az egész térségben csupán szerény szabadságokkal rendelkező, földesuraktól, uralkodói hivataloktól függő mezővárosok töltötték be, amelyek csak szűkebb regionális központi funk-