Századok – 1995

Közlemények - Vajda László: A népvándorlások kérdéséhez I/107

A NÉPVÁNDORLÁSOK KÉRDÉSÉHEZ 135 JEGYZETEK 1 Ld. főleg: Frobenius 1898, VII kk.; Ratzel 1904. 2 Frobenius korai műveiből ld. pl.: Frobenius 1897; Uő. 1898, 245 kk., valamint az összehasonlító-monográfikus tanulmányokat Óceániáról az 1898-1899. évekből (könnyen elérhető utánnyomás: Frobenius 1925, 41-250). 3 Ratzel migráció-koncepciója pl. messzemenően megtalálható már Herdernél. Herder biztosra vette, hogy „a Föld valamennyi vagy legalábbis legtöbb nemzete korábban vagy későbben vándorolt". Pontosan vizsgálni kell szerinte, „mely zónából jött egy nép, milyen életmódot hozott magával, milyen országot talált maga előtt, mely népekkel keveredett, milyen revolúciókat élt meg új lakóhelyén"; a részvizsgálatok összetevése útján végül is megkapjuk „fajunk (unser Geschlecht) leszármazásának és szétágazásának fizikai-geográfiai történetét zónák és korok szerint" (Herder 1966, 194). — Vándorlási hipotézisekhez a 16-19. század történeti gondolkodásában ld. Hodgen 1952, 108 kk.; uő. 1964. 256 kk., 305 kk.; Marschall 1972, 13 kk. 4 „Ha tehát egy lelőhelyen pl. abbévillei, clactoni és acheuli rétegek feküsznek egymás fölött, azt senki sem fogja úgy értelmezni, hogy az ott állandóan letelepültek utódai egy ízlés-forradalomban átváltottak egy másik kultúrkör technikájára, és ezek utódai ismét az ősök kultúrkörének egy magasabb fejlődési fokához találtak vissza. Ehelyett az összleletből (Befund) azt olvassuk le, hogy a helyet egymástól távoli időpontokban különböző kultúrkörök képviselői látogatták meg, úgyhogy evolúció helyett kulturális eleinek vándorlásával, valószínűleg népvándorlásokkal állunk szemben" (Kern 1953, 35; kiemelés tőlem). — Ez az érvelés a 19. század egyvonalú evolucionizmusa ellen persze nem kényszerítő. „ízlés-forradalmakkal" igenis számolhatunk — ha nem helyben, akkor a kultúra- és népvándorlások kiindulási területén. Az evolucionalista és (tágabb értelemben) diffuzionista ideák ilyen kombinációjára jó példákat szolgáltatnak Childe munkái (pl. 1950. 9. k.); vö. a „neolithikus forradalom" koncepciójával: Childe 1942, 48 kk. 5 A történeti diszciplínák közül az összehasonlító nyelvtudomány némely ágazata szolgáltatja a legvilágosabb példákat arra, hogy a vándorlások úgyszólván magától értetődő feltételezése egy genealógiai gondolkodásmód szükséges következménye volt (gondoljunk csak az indogermán, finnugor stb. nyelv-„családok" számtalan kézikönyvben publikált „törzsfáira"); nem szükséges bizonygatni, hogy a genealógiai gondolkodás nem eo ipso azonos a történeti gondolkodással. Példákat nyújtanak nem csak az indogermanisztika, uralisztika, altájisztika stb. klasszikusai, hanem az újabb irodalom is, pl. Mann 1968, 224: „Régen tudjuk (sic), hogy a germán, szláv, italikus, görög, indiai, kelta és más nyelvcsoportok egy csaknem homogén ősnyelvből származnak Ha azonban történet előtti időben egy önálló »indoeurópai« nyelv létezett, akkor egy népnek is kellett léteznie, amely ezt a nyelvet használta". A gondolatmenet folytatását példázza Brandenstein (1968, 527): ,Az alapnyelv egy sor különböző nyelvre esett szét; a főok valószínűleg az volt, hogy az eredeti nyelvközösség különböző részei elvándoroltak. Ez kényszerítően következik abból, hogy az indogermán nyelvek egy széles térben, India és Izland között találhatók." — Ha valaki elfogadja ezeket az előfeltevéseket, akkor logikusnak fogja találni azt is, hogy a nyelvi rokonság fokából a kérdéses nyelvcsalád egyes alcsoportjainak hajdani szomszédságára, közös vándorutakra stb. szokás következtetni. Megállapították pl., hogy az indoeurópai törzs néhány ága sajátos egyezéseket mutat, ezek tehát közelebbi rokonságban állnak egymással mint a többivel; tradíciója a kutatásnak, ebből a nyelvészeti megállapításból a mindenkori őshaza helyére, a vándorlások földrajzi lefolyására stb. következtetni (pl. Scherer 1968a, 299; példa az eljárás alkalmazására az uralisztikában: Hajdú 1966, 13 kk.). 6 Boehm 1965, 79 k; Hochholzer 1959, 134, 136; Mühlmann 1936, 403; Numelin 1936, 20 kk, 266 kk, 308 kk. 7 Hochholzer 1959, 138; Kulischer 1932, kül. 3 kk. 8 Altheim 1959/1962, I. köt., 112 k.; Huntington 1924, 25 k„ 335 kk., 390 kk.; uő. 1959, 569 kk.; Kollautz 1954, 129 k.; Numelin 1936, 156 kk.; Taylor 1949, 40 k„ 272 kk.; Toynbee 1962, 395, 421, 431 kk. (vö. uo 435 k.). — Lényegesen mértéktartóbb mint pl. Huntington: Butzer 1957, 363 kk., 369. k. 9 Spengler 1920/1922. II. köt. 194. (A mondott „nyomás" a vándorlások kevéssé előkelő gazdasági motivációját van hivatva helyettesíteni: „Az éhség egészen más próbálkozásokhoz vezetett volna és biztosan valamennyi ok közül az utolsó volt, amely egy rassz embereit (Rassenmenschen) kiűzött volna fészkükből".