Századok – 1995
Jelen időben a múltról - Randolph L. Braham: Kanada és a Holocaust bűnelkövetői VI/1331
1348 RANDOLPH L. BRAHAM zeteknek az ellentmondásos ítélet világosabb formába öntésére vonatkozó kérését.64 A memorandum egyebek között megállapította: Tisztelettel előadjuk, hogy a többségi indoklást úgy is lehet értelmezni, hogy az módot ad a vádlottnak, hogy egy állami üldöztetésben részesülő embercsoportról szóló negatív propagandára hivatkozva, eredményesen védekezhessék azzal, hogy felsőbb parancsot teljesített, és félreértette a tényeket. Mindkét beadvány azzal érvel, hogy effajta végkövetkeztetés nem állhatja meg a helyét Kanadában, és jogilag sem megfelelő... Azt is előadjuk, hogy olyan személy, mint [Finta] ... aki annak a csendőri egységnek volt a tagja, amelynek a gettósítás, az összegyűjtés, a deportálás és a kiirtás volt a feladata, feltétlenül tudatában kellett, hogy legyen a hatalmon lévő kormányzat rendeletei valóságos szándékának, mert ő maga is részese volt az egész folyamatnak... Nehéz belátni, hogy egy államilag üldözött embercsoport elleni propaganda hogyan szolgálhat bűncselekmények mentségéül. Ilyen határozat aláásná az emberiség elleni és háborús bűnökre vonatkozó nemzetközi jog elveket... Annak, hogy a Bíróság helyt adott a felsőbb parancsok teljesítése mentségének, az lesz a következménye..., hogy illuzórikussá válik a háborús és emberiség elleni bűncselekmények bármifajta jövőbeni büntető eljárása.6 5 A Legfelső Bíróság válasza éppolyan gyors volt, mint amilyen nyers. A március 24-i, ellentmondásos ítéletben kialakult 4:3 többséggel a bíróság további magyarázatok nélkül megtagadta az ügy újratárgyalását. 1994. június 23-án hozta nyilvánosságra lakonikus döntését: „Perújítási kérvény elutasítva költségek terhe mellett. LaForest, L'Heureux-Dubé, McLachlin bírák más véleményen." Az ítéletek lehetséges következményei miatt megrémült és megzavarodott zsidó szervezetek úgy döntöttek, hogy akármilyen reménytelen is, az ügyet mégsem hagyják annyiban. 1994. július 15-én a háborús és emberiség elleni bűnökre, ezeken belül a Holocaust során elkövetettekre vonatkozó törvény alkalmazása miatt aggodalmat érző hat, Montreal-környéki zsidó hitközség a Legfelső Bíróságnak beadott kérvényében „perújítást vagy/és további indoklást" kérelmezett azokról a problémákról, amelyek a korábbi eljárásokban nem merültek fel, vagy nem kerültek terítékre.6 6 A kanadai Holocaust Emlékbizottság kampánnyal próbálta rábírni a Parlamentet, hogy „módosítsa a jelenlegi törvényeket, hogy azok jobban tükrözzék a törvényhozás eredeti szándékait, és így mód nyíljék a Legfelső Bíróság ítéletének megváltoztatására".6 7 Hiába rokonszenvezett ezekkel az erőfeszítésekkel az Igazságügyi Minisztérium, a Legfelső Bíróság ítéleteinek ismeretében be kellett látnia, hogy gyakorlatilag lehetetlenné vált eredménnyel kecsegtető módon eljárni a háborús és emberiség elleni bűntények ellen. Felfoghatjuk ennek beismeréseként, hogy ettől kezdve az amerikai büntető eljárást alkalmazta a függő ügyekben: megpróbálta állampolgárságuktól megfosztani és kitoloncolni azokat az egyéneket, akik Kanadába való belépésükkor hazudtak háború alatti tevékenységükről, illetve elhallgattak abból valamit.6 8 Csak a jövő döntheti el, hogy az Igazságügyi Minisztérium új munkamódszere sikeresebb lesz-e. Tekintetbe véve a feltételezett háborús bűnösök előrehaladott korát, meg egy-egy büntető eljárás sikeres lezárultát valamennyi fokon,
