Századok – 1995

Jelen időben a múltról - Randolph L. Braham: Kanada és a Holocaust bűnelkövetői VI/1331

1344 RANDOLPH L. BRAHAM A tanúvallomások következetlenségeit, töréseit, esetenkénti ellentmondásait a tárgyalásvezető bíró az esküdtekhez intézett összefoglalójában is észrevételezte.4

6

Rámutatott a vád és védelem összefoglalójának pontatlanságaira is. Ismertette a törvényt, amelynek alapján a vádat megszövegezték, és többször is emlékeztette az esküdteket: a vádnak minden kétséget kizáróan, valamennyi vádpontban bizonyítania kell a vádlott bűnösségét, hogy elítélhessék. Konkrétan, az esküdteknek el kell dönteniük, milyen szerepet játszott a vádlott a téglagyárban, irányította-e a deportálóvonatok feltöltését, vagy csupán közreműködött abban, elkövetett-e embertelen cselekedeteket, tudatosan végrehajtott-e embertelen irányelveket, és tudatosan üldözte-e a téglagyáriakat, illetve közreműködött-e üldözésükben.4

7 Az esküdtszék nem tanakodott sokáig; 1990. május 25-én, vagyis Campbell bíró hozzá intézett összefoglalójának másnapján valamennyi vádpontban fölmentette Fintát, kimondva, hogy „egyetlen vádpontban sem bűnös".4

8 A fellebbviteli bíróság A vád haladéktalanul megfellebbezte az ítéletet, kérve a felmentés hatályon kívül helyezését és új tárgyalás elrendelését. A fellebbezést Kanada Főügyészi Hivatala részéről Amerasinghe írta alá 1990. június 12-én. A 36 oldalas beadvány tartalmazta Amerasinghe-nek azokat az ellenvetéseit, amelyek a bírónak az esküdtekhez intézett összefoglalója nyomán fogalmazódtak meg. Részletesen felsorolta Campbell bíró jogi tévedéseit, így azt, hogy elfogadta Dallos „szóbeszédnek" minősülő nyilatkozatát, nem instruálta az esküdteket arra nézve, hogy miként értékeljék a vádlottról adott jellemzéseket, megvonta a vád képviselőitől azt a törvényben foglalt jogukat, hogy utolsóként szóljanak az esküdtekhez, és helytelenül kezelte a Bodolay-ügyet. Utóbbira vonatkozóan a fellebbezés így szólt: A tudós tárgyalásvezető bíró jogi tévedésben marasztalható el amiatt, hogy miközben megengedte, hogy a védelem a vádlottra nézve kedvező vallomást nyerjen Braham professzortól a téglagyári parancsnok személyazonosságát illetően, megvonta a vádtól annak jogát, hogy a mondott tanától olyan vallomást nyerjen, amely tisztázta volna a mondott vallomást, és a vádra nézve lett volna kedvező, továbbá a szemtanúk vallomásait is megerősítette volna.4

9 Ontario állam öttagú fellebbviteli bírósága 1991. január 21. és 25. között, 574/90. ügyszámmal tárgyalta a fellebbezést. 1992. ápirilis 29-én adta közre határozatát, amelyben 3:2 arányban elutasította a vádhatóság fellebbezését.5

0

A Dallos-nyilatkozat ügyében a többségi indoklás például megállapította, hogy „a tárgyalásvezető bíró megfelelő instrukciókat adott az esküdteknek arra nézve, hogy miként értékeljék Braham kijelentését, így arra is figyelmeztetett, hogy annak tartalma szóbeszéden alapul. Ez elégséges volt ahhoz, hogy az esküdtek ne tulajdonítsanak túl nagy jelentőséget Braham Bodolayra tett utalásának".51 Egy laikusnak ez a bírói határozat úgy tűnhet, mintha az ítélet logikusan alátámasztaná a vád azon jogának megvonását, hogy új vallomást nyerjen a tanú állításaival kapcsolatban, amelyek a keresztkérdések során hangzottak el egy „szóbeszéden" alapuló dokumentumról.