Századok – 1995

Tanulmányok - Gunst Péter: Az Osztrák–Magyar Monarchia mezőgazdasága a századfordulón VI/1219

1222 GUNST PÉTER kivitel lehetőségeit is növelték. Fokozatosan a Duna is hajózhatóvá lett Bécs és Baja között. így a nyugati országrészből és a Duna melletti jó termőterületekről megindult a gabonakivitel Ausztriába. A kivitelbe 1848 előtt elsősorban a nyugati határ és a Balaton közötti területek, a Dunától délre a Balatonig húzódó sáv, s a Dunától északra elterülő terület a Kárpátokig (egészen Komárom-Esztergom vonaláig) kapcsolódtak be. Ezeken a területeken jelentős majorsági gazdálkodás bontakozott ki (a jobbágyok robotmunka-erejét felhasználva), amely a megtermelt gabonát többnyire Ausztriában és részben Csehországban juttatta piacra. Mindezeknek a változásoknak a következtében az Ausztriába irányuló magyar mezőgazdasági kivitel szerkezete fokozatosan átalakult. Magyarország a 18. század előtt elsősorban nagy mennyiségű szarvasmarhát hajtott ki Ausztriába, valamint minőségi bort szállított. A 18. század második felétől a kivitelben az élőállat és a bor mellett fokozatosan nőtt a gabonafélék, valamint az erdei termékek aránya. A század végén megindult a magyar gyapjú exportja Ausztriába. A 19. század elején már igen szoros szálak fűzték a magyar mezőgazdaságot az osztrák gazdasághoz. Bécs húsellátása gyakorlatilag a magyar szarvasmarha kiviteltől függött, s emellett már az osztrák gabonatermelésnek is némi konkurenciát jelentett a magyar kivitel. A növekvő áruforgalom hasznának egy részére a bécsi udvar rátette a kezét. Az udvarnak szüksége volt jövedelmei növelésére, hiszen gyorsan nőttek az állami kiadások, s ezeket valamiből fedeznie kellett. Különösen az 1740 után kitört háborúk jelentettek hatalmas kiadásokat. 1749-től az örökös tartományok nemessége elfogadta a nemesi adózás kötelezettségét, igaz, csupán tíz évre, de ezt rendszeresen megújították. A magyar nemesség azonban nem volt hajlandó lemondani az adómentesség előjogáról. Az udvar tehát úgy döntött, hogy az örökös tartományok és Magyarország között fokozatosan növekvő kereskedelem hasznának egy részét fölözi le a vámbevételek növelésével Magyarország és az örökös tartományok határán. 1754. október l-jével új vámtarifát léptettek életbe. Ez némileg csökkentette az Ausztria számára fontos mezőgazdasági és ipari termékek kiviteli vámját, például a szarvasmarháét, a nyersbőrét és a gyapjúét, megnövelte azonban azoknak a mezőgazdasági termékeknek a vámját, amelyek az osztrák területeknek konkurenciát jelentettek (méz, viasz, gubacs, hamuzsír, hal). Ugyanakkor ettől az időponttól kezdve fokozottabban tekintettel voltak az örökös tartományok mezőgazdasági termelésének érdekeire. Ez azt jelentette, hogy az egyes osztrák tartományok határán érvényesülő helyi vámok mellett behozatali és kiviteli tilalmak egész rendszere érvényesült. Jó termés esetén az örökös tartományok termelőinek érdekében korlátozták, sokszor megtiltották a magyar mezőgazdasági kivitelt az érintett cikkekből az örökös tartományokba, ezzel biztosították az ottani termelők számára a viszonylag magas árakat. Rossz termés esetén viszont a birodalom határain túlra történő magyar kivitelt tiltották, hogy biztosítsák az örökös tartományok élelmiszerszükségleteinek kielégítését. Az egyetlen kivitelre is termelő osztrák mezőgazdasági ágazat, a szőlőtermelés, ill. a borkivitel érdekében pedig 1775-ben elrendelték, hogy aki Magyarországról bort szállít a német birodalomba, ugyanannyi (a magyarnál gyengébb minőségű) osztrák bort köteles kivinni.