Századok – 1995

Tanulmányok - Gunst Péter: Az Osztrák–Magyar Monarchia mezőgazdasága a századfordulón VI/1219

A MONARCHIA MEZŐGAZDASÁGA A SZÁZADFORDULÓN 1223 1775-ben egységes vámtarifa lépett életbe az örökös tartományokban. Ez megszüntette a különféle közbülső vámokat, Tirol, a tengerpart és Galícia kivételével az örökös tartományok egységes vámterületté váltak. Magyarország — tekintettel a nemesség adómentességére — továbbra is vámkülföldnek számított. Igaz, a vámok elsősorban a magyar ipar számára voltak hátrányosak, a mezőgazdasági kivitel számára hátrányos megkülönböztetés (a kiviteli tilalmak stb.) azonban továbbra is érvényben maradt. Ezeken a vámszabályok 1793., majd 1811. évi módosítása sem változtatott. A mezőgazdasági kivitel Magyarországról Ausztriába, valamint a birodalom határain túlra fokozatosan növekedett a 18. század második és a 19. század első felében. Az örökös tartományok növekvő városi lakosságának ellátását, ipari fejlődését is elősegítette ez a magyar kivitel. Az örökös tartományok és Magyarország parasztságának gazdasági-társadalmi helyzete, viszonyai az 1840-es években — hála Mária Terézia és II. József politikájának — minőségileg nem sokban tértek el. Kivételt e téren csupán az 1772-ben a birodalom keretei közé került Galícia és az 1774-ben a birodalom részévé vált Bukovina jelentett, ahol a 19. század első felének intézkedései még nem voltak képesek megszüntetni a parasztság sok tekintetben kedvezőtlenebb helyzetét. Az osztrák és cseh örökös tartományokban, valamint Magyarországon annyiban nagyjából azonos volt a helyzet, hogy a parasztság állapota a röghöz kötött örökös jobbágyból az örök bérlői szint felé közeledett, vagyis a paraszt telkéért haszonbért fizetett földesurának (a bérleti díj egy részét pénzben és természetben, illetve munkában törlesztette), de személyében már tőle függetlenné vált. Ugyanakkor a másik oldalon sem az örökös tartományokban, sem Magyarországon nem sikerült elérni azt, hogy a parasztok megváltsák magukat a földesúri függéstől s telkük szabad, polgári földtulajdonná változzon. Ehhez meg kellett volna váltani szolgáltatásaikat, amire azonban gazdasági viszonyaik következtében nagyobb tömegben sem az örökös tartományokban, sem Magyarországon nem voltak képesek. Megkezdődött ugyan ez a folyamat, Csehországban és egyes osztrák területeken valamivel korábban, Magyarországon pedig 1836 után, de csupán kisebb körzetekben. A parasztok nagy többsége a birodalom mindkét felén képtelen volt önerőből megvalósítani függetlenségét, megváltani földjét a feudális szolgáltatásoktól. Az 1848-as forradalom adta meg a végső lökést a jobbágyfelszabadításhoz. 1848 márciusában a bécsi, majd nyomában a pesti forradalom hatására először a magyar országgyűlés iktatta törvénybe áprilisban a jobbágyfelszabadítást, azzal, hogy a földesurak kárpótlásáról majd később történik intézkedés. Részben éppen a magyar események nyomása kényszerítette ki az udvartól az alkotmányozó birodalmi gyűlés 1848. szept. 7-én elfogadott törvényét és az ennek alapján ugyanaznap kelt pátenst, amely eltörölte a jobbágyságot az örökös tartományokban. Ezzel az egész birodalomban nagyjából egyidőben került sor a jobbágyság eltörlésére, s többé-kevésbé azonos feltételekkel. A parasztok az úrbéri telkeket tulajdonukba kapták, valamint megszabadultak egyéb, feudális kötelezettségeik jelentős részétől (a nemesi kocsma, mészárszék, malom igénybevételéért fizetett adóktól stb.) is, s megszűntek azok a hátrányos társadalmi megkülönböztetések, ame-