Századok – 1995
Közlemények - Vajda László: A népvándorlások kérdéséhez I/107
A NÉPVÁNDORLÁSOK KÉRDÉSÉHEZ 119 mindenesetre összeegyeztethető lenne az ión filozófusok spekulációival az univerzális normáról. (Exkurzus:) Megengedhető talán, egy lépéssel továbbmenni, azaz nemcsak az alapvető szellemi rokonságra utalni, amely a láncreakció teóriája és az ión természetfilozófia között felismerhető, hanem keresni az esetleges összefüggést e filozófia egyes tételeivel is. Példaképpen említem a híres első töredéket Anaximandrostól (akivel Hekataios különösen szoros intellektuális kapcsolatban állt).7 7 Az egyetlen szó szerint hagyományozott mondat, „a nyugati filozófia legrégibb mondata",7 8 kijelenti először, hogy a dolgok elmúlása „oda" (vagy „abba") történik, ahonnan (vagy amiből) keletkezésük való. Nem szükséges most az e mondatban összefoglalt ciklus-tan7 9 problematikájába behatolni; kiemelendő csupán, hogy a keletkezés és elmúlás e felfogása azt is implikálja, hogy egy és ugyanaz a történés egy korábbi történés következménye s egyszersmind egy későbbinek oka is lehet (tulajdonképpen: lennie kell). Ez az idea pedig az alapja a történeti lánc-folyamatok feltételezésének. A mondat második fele pontosabban meghatározza a keletkezés és elmúlás lefolyását. A történéseket ugyanis egy szigorú mechanika szabályozza, amelynek a lényege jogi terminológiával van leírva:8 0 a dolgok egymásnak „büntetést" kötelesek fizetni az „igazságtalanságért" (vagy: .jogtalanságért"). Ezt a hallatlanul jelentőségteljes kijelentést a Sokrates előtti filozófia kutatói különböző módokon értelmezik; Werner Jaeger magyarázatát idézem, nemcsak azért, mert sokan többé-kevésbé helyesnek tartják, hanem azért is, mert közvetlenül a törvényszéki képből indul ki, amelyet az anaximandrosi szavak involválnak: ,A pereskedő felek közül az, amelyik túl sokat vett, kártérítést köteles fizetni a károsult félnek. A pleonexia, a „túl-sokat-vevés" a görögök számára a tulajdonképpeni jogtalanság. Ha Anaximandros így magyarázza a dolgok keletkezését és elmúlását a természetben, akkor létük nyilván egy túl-sokat-vevésen alapul, amiért büntetés lesz rájuk kiróva, amennyiben mások számára kell leadniuk azt, amit birtokolnak"8 1 A .jogtalanság" tehát — absztraktabbul fogalmazva — a mérték túllépése (már maga a keletkezés által? vagy csak mint a lét elkerülhetetlen következménye?).8 2 A „büntetés" pedig — mind az egyes dolgok, mind a kozmosz számára — az elmúlás, amit egy új dolog vagy egy új kozmosz keletkezése követ. Büntetésként az elmúlóknak le kell aclniuk „azt, amit birtokolnak": létüket, amely a keletkező új dolgoké vagy, új kozmoszé lesz. Jaeger szerint „Herakleitos ezt úgy fejezné ki: ezek a dolgok azoknak a halálát élik, és azok ezeknek az életét halják".83 Ha elhagyjuk a halál és születés, vagy a világ pusztulása és az új világ dialektikáját, s ha a jogtalanság és büntetés ritmikáját a mozgás benne is implikált képzetére redukáljuk, akkor egy az elasztikus taszításhoz hasonló folyamat marad hátra Az egyik biliárdgolyó „büntetésként" odaadja sebességét a másiknak, és ez továbbgurul az első „birtokával" — az első a második életét halja, a második az első halálát éli. Ez a kép gondolatilag az egymást „továbblökő" népek láncreakciójának modellje lehet. A mondat végső részével, amely talán az Idő bírói funkcióját statuálja,8 4 itt nem foglalkozunk.
