Századok – 1995

Krónika - Beszámoló a Magyar Történelmi Társulat 1995. május 20-án megtartott tisztújító közgyüléséről (Rozsnyói Ágnes) V/1203

1206 KRÓNIKA javára —, hogy még tippelni sem lehet azokra a speciális nehézségekre, amelyekkel az új vezetőség minden bizonnyal szembetalálja majd magát. Egy biztos, hogy a következő ciklusra máris közel félmillió forintos hiány prognosztizálható." Szakály Ferenc óvakodott a tanácsoktól, helyette — ma már nyilvánvaló — jósolt. Abban a világban, amelyben ma élni próbálunk, valóban a kiszámíthatatlanság és a bizonytalanság erősödő érzése szorongat egyént és intézményt egyaránt. Ahogy azonban jobbára és szerencsére lenni szokott, a való helyzet jobban alakul annál, amivel a szorongás ijesztget. Pénzügyi összeomlás, szervezeti csőd és különösebb megrázkódtatás nélkül túléltük az elmúlt négy évet, a már-már hisztériássá váló közhangulatban békében, senkitől sem háborgatva végeztük nem mindig látványos, de mindig hasznos és többnyire értelmes munkánkat. Ha manapság egy intézmény vagy egy szakmát képviselő szervezet számot vet helyzetével, elemzése nagyobb részét az anyagi nehézségek taglalása szokta kitölteni. Engedjék meg minél hamarabb, mindjárt a beszámoló elején túlesnem a pénzügyi számadáson, hogy utána működésünk valamennyiünket jobban érdeklő, tartalmi kérdéseire térhessünk. Társulatunk létezésének alapja ma is az az állami támogatás, amelyet a Magyar Tudományos Akadémia a saját költségvetésébe építve igényel a központi büdzsétől a tudományos társaságok számára. Köszönjük az Akadémiának, hogy ezt a tételt növekvő gondjai közepette sem iktatja ki költségvetéséből. A támogatás — ha messze nem is az infláció ütemében, de — emelkedett: az 1991-es 1.180 ezerről a tavalyi és idei 1.410 ezer forintra, és négy év alatt 5.600 ezer forintot tett ki. Másik saját bevételi forrásunk a tagdíj, amelynek éves összege a ciklus alatt több mint megkétszereződött, és végösszegében megközelítette a másfél milliót. E két tétel négy év alatt 7 milliós bevételt jelentett, ami a kötelező járulékokkal terhelt bér- és honorárium-kifizetéseink mintegy 90%-át fedezte. Honoráriumokra az utóbbi két évben többet tudtunk áldozni, mint korábban, de ez a tétel most is kicsi; ide kívánkozik az a magyarázat is, hogy miután a gazdasági társaságokról szóló törvény hatálya alá kerültünk, a Századok és a Titkárság fizetett munkatársai kimaradtak a közalkalmazotti kategóriából; anyagi lehetőségeink csak azt engedik meg, hogy igyekezzünk legalább a közalkalmazotti skálában megszabott minimumot vagy annál valamivel többet biztosítani nekik. Költségvetésünket tehát komoly és a folyamatosan emelkedő járulékok miatt növekvő béijellegű kifizetések terhelik, de nem azért, mintha fizetett munkatársainkat a bérskála Krőzus kategóriájába soroltuk volna. A bevételek és kiadások közötti eltérést még az előző ciklusban is úgy volt szokás áthidalni, hogy ősz táján az Akadémia a Társulat segítségére sietett, és az év maradék hónapjaira pótlólagos támogatásban részesítette. Ezt ma már nem kérhetjük, nemcsak az Akadémia anyagi gondjai miatt, hanem mert a dologi kiadások megduplázódása miatt — ezek az elmúlt évben megközelítették az egymilliót — a hiány is óriásira nőtt. Alapítványi támogatások után kellett néznünk. A létbizonytalanság fölötti szorongástól lassan megszabadulva jelenthetem, hogy sikerült a támogatások olyan rendszerét kiépíteni, amely — legalábbis jelenleg — szavatolja a Társulat anyagi fennmaradását. A Pro Renovanda Cultura Hungáriáé, becenevén a Pro Cultura Alapít-