Századok – 1995
Történeti irodalom - Magyar Egyháztörténeti Évkönyv (Ism.: Fülöp Éva Mária) V/1193
TÖRTÉNETI IRODALOM 1195 lenne a Magyarországon található, 13-14. századi pápai okleveleket számba ve vő feldolgozás is. Ezek legfontosabb lelőhelyei hazánkban az ezeréves fennállásához közeledő bencés monostor, Pannonhalma levéltára mellett a püspökségek és káptalanok levéltárai. Érszegi Géza 1981 óta résztvevője ennek a tudományos programnak. Elemzi az oklevelek formai seyátosságait, bemutatja az oklevél elkészítése és kiadása körül foglalatoskodó írástudókat, tisztviselőket. A tervezett sorozat megvalósulása esetén, tanulságos lesz annak számbavétele, hogy az egyes országok világi kancelláriái korabeli ügyvitelére mennyire volt hatással a pápai udvar írásbelisége. A várostörténeti vizsgálódásokon belül, 1971-től egyre határozottabban bontakoztak ki egy elkülönülő új kutatási terület, a „rezidenciakutatás" körvonalai. Kubinyi András: „Fővárosi rezidencia és egyházi intézmények" címmel mutatja be az eddigi eredményeket. A rezidencia nem azonos a „székhellyel" és az „udvarral" (udvartartással). A fogalom magába foglalja az uralkodók, főemberek állandó udvarát, beleértve az ahhoz tartozó épületeket és a temetkezési helyet. A szerző ismerteti a középkori magyar királyi rezidencia, Székesfehérvár, valamint az esztergomi egyházi központ jelentőségét. Kitér a fokozatosan fővárossá fejlődő Buda szerepére is. A Kumorovitz-emlékkönyvben ez a tanulmány külön hangsúlyt is kap: témájában Kumorovitz Lajos Bernátnak Buda és Pest fővárossá alakulásának kezdeteivel foglalkozó munkájához is kapcsolódik. Egy másik tudományterülethez, az orvostörténeti kutatásokhoz nyújt további adatokat N. Tahin Emma: „A medicina doktorai a Zsigmond-kori egyházi társadalomban" című dolgozata. Az addigi „magister in physica", „magister medicinae" címek mellett ez a titulus akadémiai fokozatként a 13. századtól létezik. Ez időszakban Magyarországon nem volt orvosképzés, így ennek a kérdésnek a kutatása óhatatlanul a peregrináció kérdéskörével is érintkezik. Miután a konstanzi zsinat elismerte Zsigmond főkegyúri, így javadalom-adományozási jogát is, így ez egyik lehetősége lett a medicina doktorai honorálásának: püspöki, illetve préposti stallumok adományozása az Anjouk uralma alatt és az ő királysága idején egyaránt előfordult. Érdekes és gazdag illusztrációval szemléletessé tett témát dolgoz fel Nagybákay Péter: „Az erények és a bűnök szimbolikus harcának heraldikai megjelenítése egy 15. század elején készült kódexben. Címerszimbolika és psychomachia." A piarista rend könyvtárában őriz egy 1413-ban készült „Grisei Ulbrich apát művének" tartott kódexet, amely a 17. század óta van Magyarországon. A „Speculum humanae salvatoris" című kódex a 4 „sarkalatos" és a 3 „isteni" vagy „teológiai" erénnyel szemben, a 14-15. századtól rögzült 7 „fő" erényt (alázatosság, bőkezűség, tisztaság, béketűrés, szeretet, mértékletesség, buzgó áhitat) állítja szembe a 7 „fő bűnnel" (kevélység, kapzsiság, bujaság, harag, irigység, torkosság, jóra való restség). Az emlékkötet harmadik szerkezeti egységét Magyar £szíe/nek az uradalomtörténeti kutatásokon belül is kiváltképp szükséges, egyházi birtokokra irányuló feldolgozások számát gyarapító „A pesti pálos rend pilismaróti uradalmának erdőgazdálkodása" című tanulmánya vezeti be. A fehér rendi öltözetű premontreiek egy tudósát köszöntő kötetben így az egyházi uradalmak története köréből az ágostonrend ű remeték közé tartozó, egyetlen magyar alapítású rend, a „fehérruhájú remetebarátok" erdőgazdálkodásáról kap átfogó képet az olvasó. A Pilis szorosan összekapcsolódik történetükkel: a 13. századi alapítást Boldog Özséb esztergomi kanonok tevékenységéhez kötik, aki a pilisi hegyekben élő remetéket fogadta be az új rend keretei közé. Az itteni uradalmak mindössze négy község (Pilismarót, Pilisszentlászló, Pilisszentkereszt, Pilisszentlélek) alkotta, de több, mint tízezer holdas erdőbirtok tartozott hozzá. Ennek kezelését a szerző a 18. század közepétől, az úrbérrendezésen át, a rend működési engedélye megvonásáig vizsgálja, a fakitermelés mellett az egyéb erdei haszonvételeket is számbavéve. A szabályozott erdőgazdálkodás kezdete itt az 1750. évi instrukcióhoz köthető. Az egyházi birtokok történetének kérdésköréhez kapcsolódik Dóka Klára: „Matematikusok, geometrák, földmérők a 18-19. században az egyházi birtokon" című, térképmellékletekkel illusztrált írása is. A 18. században, a korábbi harcok lezárulta után, a termelés megindítása, a telepítések különösen fontossá tették a határok felmérését, rögzítését. A szerző a kötött, vagy korlátolt forgalmú birtokok kategóriájába tartozó egyházi birtokok közül elsősorban a katolikus egyházhoz tartozóakat kísérve figyelemmel, az uradalmakban dolgozó mérnökök képzettségét vizsgálja. A hazai képzés megindulása előtti időszakban a külföldön végzettek mellett külön is kiemeli a szenei Collegium Oeconomicumban tanultakat. Hangsúlyozza, hogy a nagyobb birtokokon már a 18. század derekától állandó műszaki személyzet volt, de más területeken nagy szerep jutott a vármegyei és kamarai mérnököknek is. A 19. században, az 1836. évi országgyűlés határozatai nyomán és az 1848. évi törvényeket követően, a legnagyobb feladat a tagosítás és a kataszteri felmérés volt.
