Századok – 1995

Történeti irodalom - Tarnóc Márton: Mátyás király és a magyarországi reneszánsz (Ism.: Kubinyi András) V/1181

1184 TÖRTÉNETI IRODALOM valamely olasz egyetemről hazatérők. Csak a magyar származásúakat tekintve az olasz egyetemeken tanultak közül Mátyás 1458 és 1471 között hat személyt nevezett ki püspöknek. Az összes Új püspök száma — beleértve idegeneket is — ekkor 15 volt, akik közül egy magyar Bécsben tanult. 1472 és 1490 között 20 püspököt nevezett ki, köztük külföldieket is. Magyar volt és Olaszországban tanult közülük kilenc. Kizárólag olasz tanultságúakról van szó. (Vö. Scripta manent. Gerics Emlékkönyv, 1994. 151-152. o.) Ebben nem hibáztatom Tarnócot, azonban fel kell hívnom a figyelmet az irodalomtörténész szakmát a kérdés átgondolására. Itt jegyzem meg, hogy az olasz egyetemre járás, (vagy egyáltalán az egyetemre járás) hiánya ellenére még lehetett valaki humanista. Nem szabad abszolutizálni az egyetemi képzés súlyát. Az egyetemre nem járt Nagylucsei Orbánt nyilván nem véletlenül dicsérték az olaszok (szerzőnk is humanista főpapnak nevezi, 60. o.), mint ahogy Szálkái László prímás is humanista volt, noha ő sem tanult egyetemen. Werbőczy is csupán Krakkóban hallgatott egy fél évet. Az egyetemek jelentőségét néhai Klaniczay Tibor nézetem szerint kissé túlbecsülte. A Vitéz-Janus összeesküvés katasztrofális hatásának legendája kissé komikusan mutatkozik meg a Megyericsei Jánosról szóló fejezetben. Szegény, szintén megérezte Mátyás király haragját, hiszen csak 1497-ben lett Geréb László erdélyi püspök — megjegyzem, Mátyás király elsőfokú unokatestvére — titkára. Nos, amennyiben tényleg 1470-ben született, ahogy Tarnóc írja, és tényleg Olaszországban tanult (69. o.), akkor kérdem én, mi lehetett volna 1490-ben, Mátyás halálakor, az akkori feltehetően Itáliában tanuló 20 éves ifjú? Kérem a szerzőt, gondolkozzék egy kicsit! Azt is furcsállni kell, amit szerzőnk a magyar nyelvűségről ír. Már több, mint félszázada tudjuk, hogy a magyar nyelvű glosszákat, latin verseket, stb. is tartalmazó, korábban Nyírkállói Tamás nevéhez kötött formuláskönyv Magyi János műve. Most újra megszülettek Tarnóc jóvoltából Nyírkállói Tamás glosszái. Pedig — hogy csak irodalomtörténészeket említsek — nem csupán Tarnai Andor, hanem szerzőnk kollégáinak bibliája, a „spenót" néven becézett irodalomtörténet is — helyesen — Magyiként említi. Arról viszont nem ír, hogy Magyi az Archipoeta egy versének átköltésén kívül többet közt Catot is idézi. Pest város főjegyzője így szerencsésen kiesett a magyar irodalomtörténetből - szerzőnk tevékeny közreműködésével. Az is különös, hogy Tarnóc nem ismerte fel a Mátészalkai László Glosszái szerzőjeként a későbbi esztergomi érsek Szálkái Lászlót. Tarnóc nem csupán az 1990-es év nagy Mátyás-termését nem vette figyelembe, hanem a korábbiakat sem. így kerül a 88. oldalra Csánki több mint száz évvel ezelőtti becslése Mátyás jövedelmeiről: azaz évi 800 000 forint jövedelme volt Mátyásnak, és kettős adó esetén, ill. a meghódított tartományokkal együtt elérhette az évi két millió forintot is. Nos, Fügedi Eriknek a Századok 1982-es évfolyamában jelent meg egy újabb forrás felhasználásával írt tanulmánya Mátyás jövedelmeiről, amelyet Barta Gábor az 1990-es Mátyás király tanulmánykötetben újra kiadott. E szerint az évi bevétel jóval alacsonyabb volt, és a 800 000 forintot csak rendkívüli években érhette el, ill. haladhatta túl. Saját számításaim (Hunyadi Mátyás Emlékkönyv i.m. 104-116.) még ennél is alacsonyabbat hoztak ki. Az alacsonyabb bevétel természetesen kihat Mátyás értékelésére is. Sem az oligarchák megfékezéséről, és, sajnos, városvédő politikáról sem beszélhetünk nála. (Tarnóc 88. o.) Szó sem lehet erős központi hatalomról sem. (U.o. 89.) Szerzőnk ezt a korábbi magyar történetírástól vette át. Sajnálom, de kénytelen vagyok saját magamra hivatkozni. Számos tanulmányban igyekeztem ezt megcáfolni, és amennyiben szerzőnk ezt nem fogadja el, vitatkozzon velem. (Ld. pl. az id. 1990-es Hunyadi Mátyás Emlékkönyvet, 53-147., ott idézve korábbi tanulmányaimat is.) Nagyon röviden összefoglalva nézeteimet a késő-középkori magyar politikáról: három erővel számolhatunk: 1.) a király, aki többnyire támaszkodhat a főkegyúri jog révén a főpapokra, bár nem mindig; 2.) a világi nagybirtok; 3.) a köznemesség. Mátyás zsenialitása abban mutatkozik meg, hogy a két másik erőt, és azok frakcióit mindig ki tudta játszani egymás ellen, közben tovább építve saját erejét. Nem véletlen, hogy egyetlen egy lázadó arisztokratát sem mert kivégeztetni, pedig ezt még a nála gyengébb III. Frigyes császár is megtette: ez ugyanis felborította volna az amúgy is gyenge egyensúlyt. A Jagelló-kor átértékelését immár évtizedek óta propagálom, ez azonban még nem jutott el úgy látszik az irodalomtörténészekhez. Egyre kevésbé hiszek a bárói anarchiában (93. o.). Nem hiszek a „nemzeti párt" - „udvari párt" megkülönböztetésekben sem. (117. o.) (Legfontosabb ez irányú korábbi tanulmányaimat idézi Sebők Ferenc: A Jagelló-kori rendiség kutatása a két világháború között, Aetas 1993/4, 39. o. 2. j. Legutóbb a Századok 1994-es évfolyamában foglaltam