Századok – 1995

Figyelő - Gazdag László: Rómától a mongolokig V/1171

1172 FIGYELŐ az értelemben, hogy nem a város, nem is a falu, hanem a nagycsalád képezi az alapegységet, államszervezetük sincs, a közösség ott a germán erdőségekben, és a szlávoknál az Elbától keletre csak áttételeken keresztül, esetlegesen létezik, inkább elvontságában, köz-segítség formájában, illetve konkrétságában a családfők, illetve a hadra fognató férfiak többé-kevésbé rendszertelen összegyűlésében. Ezen később változtat a római mintára átvett állam, vagyis a fejedelemség, a királyság, ám a korai középkort erőteljesen jellemzi egyfajta pozitív anarchia, legalábbis a központi hatalom relatív gyengeségének formájában, ami lehetővé teszi az egyén autonómiájának kiépülését, s ennek olyan fokát, amelyet később az újraszerveződő központi hatalom ugyan megnyirbál, ám megsemmisíteni többé már nem tud. Az európai feudális társadalom egy alulról fölfelé építkező, organikus folyamat eredményeként alakul ki, két korszakos civilizáció ütközésének eredményeként, vagyis a Római Birodalom és a germán-szláv törzsi demokrácia romjain, de egyben a kettő ötvözeteként. Persze más téren valóban nagyfokú visszaesést tapasztalunk, megszűnik a kontinensnyi birodalom szervezettsége, egységes kultúrája, a hatalmas egységes piac, letűnik hosszú időre, másfél évezredre a város dominanciája, helyébe a „középkori" pórias falu lép. De azért a középkori város már nem csupán az uralkodó osztály és az államapparátus lakhelye, itt már megjelenik az önálló iparosság, vagyis az ázsiai társadalmakra jellemző házi kisipar háttérbe szorul, végbemegy az ipar és a mezőgazdaság stabil szétválása. A koraközépkor naturáltermelése, önellátása, az árupénzviszonyok visszaszorulása, a város időleges lehanyatlása visszalépést jelent, ám más dimenziók, mint amilyen az egyén és közösség viszonya, olyan metamorfózison mennek át, amely megnyitja a későbbi általános fejlődés előtt az utat. Ezért a korai feudalizmus századait (476-1000) nem tekinthetjük visszaesésnek az összemberi fejlődés szempontjából. A modern Európa vajúdásának kora ez, vagyis amit látunk, a Nyugat születése! 2. A „sötét" középkor. „Csendes" innovációs hajtóerők. Először a történelemben: permanens fejlődés! Ha időrendi sorrendbe állítjuk a középkori európai kódexek ekeábrázolásait, jól nyomonkövethetők az apró, de folyamatos technikai tökéletesítések. Először faeke, majd megjelenik a vasalt talp, aztán a kormánylemez őse egy favilla, és végül a kormánylemez. Ugyanakkor ma egy marokkói, egy etióp, egy pakisztáni, vagy egy mdiai paraszt ugyanolyan faekével szánt, mint amilyeneket 3—4 ezer éves kőbe vésett ábrákon ismerünk. Az egyiptomiak már a fáraók korában használták ugyanazt a safudot vízkiemelésre, mint amilyeneket ma is láthatunk. Ugyanez áll az agrártechnika minden részterületére. Európában eke elé fogják a lovat, az arabok viszont sohasem „alacsonyítják" le kedvencüket ilyesmivel, a ló megmarad ott harci eszköznek, a férfiasság szimbólumának. Keleten