Századok – 1995
Közlemények - Vajda László: A népvándorlások kérdéséhez I/107
112 VAJDA LÁSZLÓ többé-kevésbé jelentős része, családostól, elhagyja lakóterületét3 1 és mint relatív zárt egység, kevéssel utóbb, egy új területet vesz birtokba Népvándorlások amelyek perspektivikus lerövidítésben egyszeri eseményeknek tűnnek, valójában lassú beszüremkedési folyamatok lehettek, évszázadokig tarthattak és résztvevőik tudatában aligha jelentek meg egységes, irányított, nagy mozgásokként. Zavaros fogalmak nem lesznek ártalmatlanok azáltal, hogy a tudományos zsargon néha tudatosan egy kevéssé ismert jelenségcsoport ideiglenes, szándékosan pontatlan megjelöléseként használja őket. Ilyen tudományos „lerövidítések" csak akkor megengedhetők, ha nem okoznak félreértéseket. Az ősrégészek zsargonjában pl. bizonyos átlyukasztott agancsdarabokat „kommandóbotnak" szokás nevezni, senki sem fogja azonban megkísérelni, ebből kiindulva a kőkori társadalmak belső hierarchiáját rekonstruálni. Zoológusok a méhek „nyelvéről" és a szarvasbika „háreméről" értekeznek, de eszük ágában sincs — és remélhetőleg a nem-zoológusoknak sem — ezzel a szóhasználattal a „nyelv"-jelenség vagy a „hárem" intézmény új értelmezését összekötni. A mi esetünkben más a helyzet: a homályos fogalom különböző területeken tévedésekhez és további konfúzióhoz vezetett3 2 További argumentáció nélkül is jogosnak tűnik a megállapítás, hogy a népvándorlások fogalma alapos revízióra szorul. E feladat módszeres előkészítéséhez tartozik, hogy visszakövetjük a kutatás útját addig a pontig, ahol a revideálandó koncepció született — meghatározott körülmények között és meghatározott célra Ez az előmunkálat összeköthető az átfogó revízió első konkrét — talán döntő — lépésével: a fontosabb forráscsoportok („forrás" a szó legtágabb értelmében) kritikai felülvizsgálatával. Erre következnék egyes esetek átgondolt, alapos elemzése, különös tekintettel az eddig elhanyagolt aspektusokra (pl. a vándorlások logisztikája: transzporttechika, konzerváló módszerek, földrajzi ismeretek stb.; vagy a vándorló csoportok struktúrája: különbség a „nép" és a — talán a vezetők kíséretéhez tartozó — mozgékony elemek között, korosztályok szerepe, „ver sacrum"-szerű intézmények stb.). Az így előkészített alapon megkísérelhetjük a népvándorlások történeti-összehasonlító taxonómiáját — inkább egy súlypontok alapján differenciált tipológiát, mint élesen körülhatárolt kategóriákból álló konstrukciót — kidolgozni. Mintegy hozzájárulásként ezekhez a munkákhoz, és azok szükségességének illusztrálásául is, a következőkben megkísérlem, a láncreakciók mintájára lejátszódó népvándorlások ideáját néhány ponton felülvizsgálni. Ez a roppant igényes koncepció már régen integráns része a történeti gondolkodásnak, s lényegében az első kísérlet azoknak a népmozgásoknak intellektuális feldolgozására, amelyek megjelölésére a „migratio gentium" kifejezés eredetileg szolgált. 2. Herodotos és forrásai; a „láncreakciók" koncepciójának feltehető filozófiai eredete Az idegen népekről, kultúrájukról és történetükről alkotott képünk kisebb-nagyobb mértékben saját kultúránknak is függvénye; saját kultúránk viszont jelentős részben korábbi történeti korokból származó örökség. Különös módon éppen ethnológusok, akik nagyon is gyakran a konzerváló tendenciák túlsúlyát vélik az általuk vizsgált kultúrákban felismerni, nem szívesen veszik tudomásul, hogy legsajátabbnak
