Századok – 1995
Közlemények - Velich Andrea: VII. Henrik pénzügypolitikája V/1105
1108 VELICIl ANDREA kezdeményezte, melyek összhozamát Chrimes professzor 203.000 fontra teszi.13 Összegyűjtésük nem okozott politikai feszültséget. Az 1497-es cornwalli adólázadás volt uralkodása alatt az egyetlen adóval kapcsolatos megmozdulás, de ezt nem az alkalmi honvédelmi célú adózási kötelezettség, vagy az adónem idézte elő, hanem az a tény, hogy a földrajzilag Skóciától igen messze fekvő Cornwall lakói nem érezték bőrükön a skót betörések pusztítását, így a skótok elleni, tőlük távoli északi háborúhoz való pénzügyi hozzájárulásukat igazságtalannak tartották. A cornwalli adólázadás azonban a lakosok alacsony adózási hajlamát is mutatja. Az adószedés ritkasága mellett a nagyobb adólázadások és megtagadások elkerülését segíthette az a VII. Henrik által először alkalmazott adószedési mód is, mely figyelembe vette az adószedők kinevezésénél az Alsóház javaslatait. Ez feltehetőleg némi adókiesést jelentett, de az adószedés elleni ellenállások esélyét nagyban csökkentette, mely nem elsősorban a hozam, hanem sokkal inkább a rendfenntartás elsődlegességére utal. A hagyományos tized és tizenötöd adó háború esetére történő korlátozása, hozama és parlamenti jóváhagyásának szüksége egyértelműen mutatja, hogy a királynak más forrásokból kellett kiadásaihoz fedezetet biztosítania, különösen ha az uralkodó a társadalmi konfliktusokat kerülni igyekezett. Henrik egyrészt különféle adónemek kivetésével próbálta megtalálni a várhatóan legkisebb ellenállásba ütköző adófajtát. 1487-ben a külföldiekre kivetett fejadóval próbálkozott. A fejlődő textilipar és a mindinkább kibontakozó gyapjú- és textilkereskedelem lehetővé tette az angol iparosok és kereskedők mozgásterének bővülését, mellyel párhuzamosan a korábban monopolhelyzetben levő Hanza és itáliai versenytársaik elleni féltékeny ellenszenvük is megnövekedett, így az angol társadalom szívesen látta a gyakran még a 15. század végén is preferenciális vámtarifákat és más kereskedelmi kiváltságokat élvező idegen kereskedők és iparosok megadóztatását. 1487. ideális időzítésnek tűnik, hiszen Henriknek a trónörökös megszületése, 2 konfliktusmentes parlamenti időszak és az első trónkövetelő legyőzése révén sikerült helyzetét megszilárdítania, így az idegenek egy esetleges adólázadása, vagy az anyaországok esetleges beavatkozása trónját már nem fenyegethette, miközben az európai országokkal ekkorra sikerült a diplomáciai kapcsolatokat kiépítenie annyira, hogy 1487-89-re már békeszerződéseket és kereskedelmi egyezményeket tudjon kötni a szomszédos országokkal. A rivális idegenek elleni féltékenység a periódus törvénykezésében is szemmel követhető, főként a kereskedelmi központok, azon belül is elsősorban London rendeleteiben korlátozta az idegenek és külföldiek tevékenységét. Az idegenek elleni növekvő gyűlölet 1493-ban, a németalföldi embargó idején a Hanza londoni bázisa, a Steelyard elleni fegyveres támadás formájában csúcsosodott ki. Henrik igyekezett kiegyensúlyozott politikát folytatni, így az idegenek adójával egyidőben a kiemelt helyzetű londoniakra 4000 font kényszerkölcsönt vetett ki.1 4 Ez az összeg nem jelentett gondot a gyapjú- és textilkereskedelemből egyre nagyobb hasznot húzó londoni kereskedők részére. A kényszerkölcsön az idegen kereskedők fejadója miatt elbillent versenyhelyzethez szükséges egyensúlyt is visszaállította. Mint később nyilvánvaló lesz, Henrik mindvégig a külföldi és az angol kereskedők versenyeztetésére törekedett, uralkodása alatt a IV Edward
