Századok – 1995
Közlemények - Velich Andrea: VII. Henrik pénzügypolitikája V/1105
VII. HENRIK PÉNZÜGYPOLITIKÁJA 1109 által a Hanzának — pénzügyi támogatásukért cserébe — az 1474-es utrechti szerződésben biztosított kiváltságait csökkentette, az angol kereskedőket sújtó új külföldi — németalföldi, illetve velencei — vámok és illetékek kivetését követően azok visszavonásáig retorziókkal élt, sőt 1493-96 között az angol kereskedelmet is átmenetileg sújtó németalföldi embargótól sem riadt vissza. így az angol kereskedők számára kedvezőbb egyensúlyhelyzet alakult ki. London nagy jelentőséggel bírt a királyok pénzügyeiben. Gyakran a gazdag, illetve gazdagodó londoniak adói és kölcsönei tették lehetővé a korona megtartását. London pénzügyi erejére jellemző, hogy Henrik 1491-ben a franciáik elleni háború idején országától .jótékony hozzájárulás" címen kért önkéntes adójának közel negyedét a londoniak adták. A polgármester és a 24 városatya fejenként kétszáz fonttal, más hivatalnokok fejenként száz fonttal, míg a köznép teherbíróképessége szerint kellett hozzájáruljon a hadikiadásokhoz. Ez 9602 font 17 shillinget és 4 pennyt eredményezett az összesen kb. 40.000 fontot hozó adóból.15 Az önkéntes adó precedensét IV Edward 1473-as kérése teremtette, amikoris a hírhedt Morton-prés elvét követve: „a keveset költő alattvalóknak biztos van adóztatható megtakarítása, a költekezőknek pedig van miből adózni", első ízben szedtek önkéntes hozzájárulásnak kikiáltott adókat.16 Ezt a burkolt adófajtát III. Richard 1484-ben illegálisnak minősítette ugyan, de a kísérletező hajlamú VII. Henrik ennek beszedésével is megpróbálkozott. Az 1495-ös parlament utólag ugyan, de legalizálta a jótékony hozzájárulás névvel körülírható 1491-es adót, de beszedése nehéznek bizonyult, így kivetésével az első Tudor uralkodó többé nem próbálkozott. Ehhez talán a trónkövetelők veszélyének elmúltával a háborúk mindenáron való kerülése mellett az is hozzájárult, hogy az 1492-ben a francia háborút lezáró etaples-i békeszerződés nemcsak Henrik háborús és diplomáciai kiadásait, illetve korábbi breton kölcsöneinek visszafizetését vállalta át, hanem folytatta a XI. Lajos által IV Edward részére máj- korábban folyósított éyjáradék kifizetését is. Az 50.000 koronás éyjáradék VII. Henrik uralkodása alatt megközelítőleg 159.000 font bevételt jelentett1 7 , majdnem elérte a VII. Henrik által kivetett tized és tizenötöd adók teljes hozamát. A Bretagne védelméért — mely természetesen földrajzi helyzeténél fogva egyet jelentett az angol partok védelmével, hiszen a csatorna szélessége miatt Anglia erről volt leginkább sebezhető —• folytatott háború előkészülete során Henrik a hagyományos tized és tizenötöd adó helyett 1489-ben megpróbált egyenesadót kivetni. Hasonló törekvések már korábban is léteztek, 1489 előtt hétszer vetettek ki egyenesadót Angliában: 1404-ben, 1411-ben, 1427-28-ban, 1431-ben, 1435-ben, 1450-ben és legutoljára 1472-ben. Két alkalommal, 1431-ben és 1472-ben az ellenállás miatt az egyenesadót teljesen visszavonták, de népszerűtlensége miatt beszedése a fennmaradó öt esetben is nehézkes volt, elhúzódott, hozama pedig a megszokott tized és tizenötöd adójétól elmaradt, holott az egyenesadó célja éppen az újabb keletű jövedelmek adóztatása volt, hiszen az egyenesadónál a tized és tizenötöd adó alól hosszú évtizedek során szerzett mentességek nem érvényesülhettek. Mivel az egyenesadó az ingatlanok helyett jövedelmeket vett célba, kivetésekor az adószedők az újabb vagyonosodé réteg jövedelmi viszonyait is feltérképezték. Kivetését 1489-ben a parlament csakis honvédelmi célra enge-
