Századok – 1995

Közlemények - Velich Andrea: VII. Henrik pénzügypolitikája V/1105

VII. HENRIK PÉNZÜGYPOLITIKÁJA 1107 megszavazásakor. A gyapjú-, illetve súlyadó felajánlása tehát az új dinasztia felé tett gesztuson túl a képviselők érdekeltségi irányára is utal: a háborúk esetén bevett „tized és tizenötöd" nevű adók helyett a parlament a békés gazdaságpolitikában és kereskedelemben igyekezett érdekeltté tenni a királyt a gyapjú- és súlyadó révén, ebből ugyanis az udvar a kereskedelmi volumennel egyenes arányos hasznot húzott. A rendkívüli jövedelmek hagyományos formáját, a tized, illetve tizenötöd adót első ízben I. Edward vetette ki 1275-ben, és ezt az adónemet — változó intenzitással ugyan — 1623-ig alkalmazták. A koronabirtokok után járó tizeden kívül minden más birtok után tizenötödöt kellett fizetni. Az adó összegét 1334-ben 37.000 fontban szabták meg, azt a megyékre egyforma mértékben vetették ki, míg az egyéni teherviselés nagyságát a helyi közösségek döntötték el. Az 1433-as parlament azonban az adó összegét 10%-kal, míg az 1446-os parlament azt további 15%-kal csökkentette, így a 15.század második felére hozama bruttó 31.000 fontra esett, mely a királynak az adószedők járandóságának kifizetése és az engedmények miatt maximum 29.000 font nettó bevételt jelentett.10

Az évek során azonban a tized és tizenötöd adók összegyűjtése mind nehezebbé vált, a beszedési költségek emelkedése mellett hozamát az is csökkentette, hogy egyre többen nyertek adómentességet. A hozam zsugorodása mellett az udvarnak további problémát jelentett, hogy e százötven éves adó az újabb keletű vagyonokat nem adóztatta, és a régi mentességek elavulását sem követte nyomon. A pusztulófélben levő városokon és településeken kívül gyakran virágzó települések is mentességet szereztek különböző joghézagok révén, köztük Coventry, mely kereskedőcéhe javára jótékony alapot hozott létre, majd a városkassza ürességére és nagy szegénységükre hivatkozva adómentességet nyertek.11 VII. Henrik a belső rend megszilárdítását célzó óvatos politikájára jellemző, hogy kezdeti adósságai és pénzügyi nehézségei és a trónkövetelők veszélye ellenére az első parlamenttől nem kért tized és tizenötöd adót. A fehér és vörös rózsa harcát lezáró, IV Edward lányával, Yorki Erzsébettel kötött házassága, illetve a trónörökös megszületése előtt VII. Henrik nem akart adókivetéssel társadalmi konfliktust szítani, így csak 1487-ben, az első trónkövetelő elleni győztes stoke-i csatát követően kért tized és tizenötöd adót. Elekor sem új adókövetelésről volt azonban szó, hanem a még 1484-ben III. Richard alatt megszavazott adó behajtásáról. Az alacsony hozam miatt a parlament vészhelyzet esetén egyszerre több tized és tizenötöd megszavazásáról is dönthetett, így VII. Henrik uralkodása alatt az 1487-es visszamenőleges tizedeken és tizenötödökön kívül még három ízben kért ilyen adót: a parlament kérésére 1490-ben egy, 1491-ben három, 1497-ben pedig két tized és tizenötöd adót szavazott meg.12

Az adókat mindhárom esetben védelmi célra kérte: 1490-91-ben Bretagne védelméért a franciák elleni, míg 1497-ben a második trónkövetelő, Perkin Warbeck támogatása ürügyén Angliába betörő skótok elleni háborúra. Mivel VII. Henrik sohasem gondolkodott hódító háborúkban, 1492-ben a franciák kedvező etaples-i békeajánlatát elfogadva megkímélte alattvalóit a már 1491-ben megszavazott harmadik tized és tizenötöd kivetésétől. Uralkodása 24 éve alatt tehát a III. Richard számára 1484-ben megszavazott adón kívül mindössze 3 alkalommal öt tized és tizenötöd adó kivetését