Századok – 1995
Közlemények - Vajda László: A népvándorlások kérdéséhez I/107
A NÉPVÁNDORLÁSOK KÉRDÉSÉHEZ 109 kézművesek vagy dalnokok, zarándokok stb. szerepét műveltségi vagy nyelvi javak közvetítésében.1 5 Széles terű összehasonlítások és nagyobb távú történeti rekonstrukciók ezért továbbra is a bevált szükségmegoldást: a népvándorlások feltételezését részesítették előnyben,1 6 noha a vándorlások realitása cseppet sem volt szilárdabban igazolva, mint pl. a koratörténeti kereskedelmi forgalom.1 7 Lehet, hogy az a különbség, amely a tömegvándorlások és az interethnikus érintkezések más formái között felismerhetőnek látszik, némely esetben optikai differenciák következménye csupán: ami az egyetemes történet madártávlatában homogén népvándorlásnak tűnik, az a regionális, rövidtávú vizsgálatok mintegy mikroszkopikus nézetében számos komponensre eshet szét (elégedetlen vagy vállalkozó kedvű egyének elköltözése, idegenből jött házastárs beköltözése, etc.). 18 De nem egy tudományos „iskola" módszer-fetisizmusa csakhamar ahhoz vezetett, hogy minden „párt" egyedül a saját begyakorolt látásmódját tartotta helyesnek. Mint oly sok más kérdésben, a népvándorlások megítélésében sem került sor értelmes együttműködésre a „kultúrtörténeti" és „funkcionalista" ethnológia vagy a nyelvészeti törzsfa-teorétikusok és a Saussure-követők között. A törésvonal egy-egy oldalán tömörült, iskolák" módszerei (ideális esetben) következőképpen jellemezhetők: az egyik oldalon: a tények aprólékos, de pontszerű és synchrónikus elemzése; lokális interpretáció; a másikon: nagy térségekre kiterjedő, diachrónikus kutatás, szükségszerűen hézagos tényanyag alapján; az interpretáció célja: terjedelmes territóriumok (esetleg egész földrészek; az egész világ) története fő vonalainak felismerése. A két munkamódszer kiegészíti egymást, tulajdonképpen mindegyikük feltétele a másiknak. Differenciálódásuk a kutatás nyeresége lett volna, ha egymást kölcsönösen teljesebbé tették, korrigálták, megtermékenyítették volna De a két irányzat Gátásmód, metódus) elszigetelődött, holott igazából csak közösen tudtak volna hatni. A következmények elkerülhetetlenek voltak: az egyetemes történet konzekvens figyelembevétele nélkül a legalaposabb pontszerű vizsgálat is — Kant szavával élve — „vak" marad, és a legszellemesebb egyetemes történeti konstrukció is „üres", ha nem arra épít, amit a lokális interpretációk ismeretekben és problémákban produkáltak. A következményeket a jelenkori kutatás is szenvedi még, főleg persze a történeti diszciplínák, amelyeknek különböző oldalról szemükre vetik, hogy már nem képesek átfogó teóriákat kifejleszteni; ez ismét széles körökben egy fajta taedium históriáé igazolásául szolgál. A jelen dolgozatban tárgyalt problematika terén sincs jelentősebb haladás. Bonyolult vagy kevéssé tisztázott tényállások magyarázatául modern kutatók is kiterjedt népvándorlásokat konstruálnak,1 9 de a feltételezett folyamatok lényeges vonásaira — demográfiai aspektusok, a vándorló csoportok létfenntartása és szociális struktúrája, a vándorlás sebessége és fázisai, ideológiai kísérőkörülmények stb. — még kérdésfeltevések formájában sem térnek ki.2 0 Mások érveket gyűjtenek amellett, hogy bizonyos kulturális vagy nyelvi jelenségek elterjedése nem vándorló embercsoportok műve, de megelégszenek azzal, hogy a vitatott vándorlások mellett és ellen szóló jeleket felülvizsgálják; a fogalmat magát nem igyekeznek pontosabbá tenni — éppoly kevéssé, mint azok a kutatók, akik továbbra is dolgoznak vele.2 1 Ujabban egy de facto önállóvá vált, saját publikációs orgánumokkal22 rendelkező kutatási ág
