Századok – 1995
Közlemények - Vajda László: A népvándorlások kérdéséhez I/107
108 'VAJDA LÁSZLÓ nemcsak képviselhető, hanem kézenfekvő is volt. A migrációk tana — távoli, de félreismerhetetlen rokonságban az ószövetségi „népek táblájával" (I. Mózes 10) — évszázadok óta állandó alkotórésze volt mindenfajta őstörténeti spekulációnak;3 átvette a 19. század eleje óta felvirágzott összehasonlító nyelvtudomány is, amely hatalmas mértékben befolyásolta a századforduló etimológiájának historicizmusát. A népvándorlások feltételezése a következő évtizedekben is markáns jellegzetessége maradt a történeti igényekkel dolgozó etimológiának. Az újabb irodalomban azonban egyre gyakoribbak a tartózkodó vagy kifejezetten tagadó állásfoglalások egyik vagy másik — nemrég még kritikátlanul felhasznált — vándorlás-hipotézissel szemben. A kétely nem alaptalan, mert a tényleges népvándorlásokról való ismereteink aránytalanul gyérek ha összevetjük őket azzal a szereppel, amelyet egy sor hipotétikus vándorlásnak volt szokás tulajdonítani Hangadó kutatók hamitákat vándoroltattak Afrikába, indogermánokat Európába (vagy Ázsiába), ötleteik azonban nem az események vizsgálatából adódtak. A feltételezett vándorlások valójában merő gondolati konstrukciók voltak, s vagy arra szolgáltak, hogy egy embercsoport kulturális, nyelvi vagy szomatikus képének hirtelen változását megokolják,4 vagy pedig — gyakrabban — arra, hogy térben és/vagy időben egymástól elválasztott populációk kulturális, nyelvi vagy szomatikus hasonlóságait megmagyarázzák5 E vándorlások realitásának bizonyítékaként pedig azokra a kulturális stb. párhuzamokra volt szokás utalni, amelyek magyarázatául a vándorlás hipotézisét egyáltalán felállították A népvándorlás-fogalom állandó használatának mintegy melléktermékeként számos munka született a probléma némely részletéről: pl. az ethnikai térváltozás állítólagos okairól (a „vándorösztöntől"6 és népességszaporulattól7 a klímaváltozásig8 és a „mikrokozmikus nyomás"-ig, amely „tág térben való mozgást" vált ki)9 , természetadta vándorutakról1 0 stb. E munkák egy része ebben vagy abban a vonatkozásban hasznos, de egy migráció-fenomenológiához, amely további kutatások alapjául szolgálhatna, legfeljebb csekély mértékben járultak hozzá, mert nem igazolt tényekből és világos fogalmakból indultak ki, hanem többé-kevésbé tisztázatlan gondolat-modellekből, amelyek a tudományos tradíció súlya alatt már tényeknek tűnhettek. A népvándorlásokat mint történeti problémát a kutatás elhanyagolta: hasznosak voltak mint heurisztikai eszköz, de mint vizsgálati objektumok kevéssé megfoghatók1 1 Kezdettől fogva voltak ugyan kritikus érzékű kutatók, akik idegenkedtek attól, hogy kulturális változásokat vándorlások mintegy automatikusan fellépő következményeivé egyszerűsítsék.1 2 Már a vándorlás-hipotézisek virágkorában is többen hangsúlyozták, hogy kulturális változások nem mindig és feltétlenül egy új nép benyomulására vezetendők vissza, mint ahogyan különböző ethnikai vagy kulturális provinciák közötti kontaktusok sem csak egész populációk lakóhely-cseréjével magyarázhatók.1 3 Az 1920 körül az angolszász „anthropology"-ban uralkodóvá vált akkulturációs vizsgálatok többségükben negligálták ugyan a kolonizáció előtti állapotokat (és így a társadalom és kultúra endogén változásait is),1 4 de behatóan vizsgálták pl. a gyarmati hatóságok, missziók, külföldi áruk importja stb. hatását — megannyi exogén tényező, amelynek semmi köze népvándorlásokhoz. Igazán gondos analízisek azonban csak szűk tér- és időbeli határok között látszottak lehetségesnek. Nagy kiterjedésű és messzi időkbe visszanyúló jelenségek vagy folyamatok esetében kétesnek tűnt, hogy meg lehet-e valamelyes pontossággal határozni pl. kereskedők, vándorló
