Századok – 1995

Közlemények - Vajda László: A népvándorlások kérdéséhez I/107

Vajda László: A NÉPVÁNDORLÁSOK KÉRDÉSÉHEZ* 1. A „népvándorlás"-fogalom homályossága Amikor Friedrich Ratzel és a fiatal Leo Frobenius a 19-20. század fordulóján győzelemre vezették a — ma csaknem magától értetődő — felismerést, hogy minden népnek és kultúrának történeti jellege van,1 az emígy meginduló ethnológiai historicizmus két fő feladattal találta szemben magát. Egyfelől a fejlődés általános egyformaságának tagadása (vagyis számos különböző lehetséges fejlődési vonal feltételezése) arra kötelezte a kutatást, hogy megmutassa a „természeti népek" sokszerűségét; ezt az elsődlegesen ethnográfiai feladatot Frobenius mint terepkutató és mint terepkutatások ösztönzője soha nem vesztette el szem elől. Másrészt viszont bizonyítani kellett, hogy ezek a kultúrák, különbözőségük ellenére, bizonyos típusokat alkotnak, amelyeket nem lehet egyszerűen fejlődési fokoknak vagy a földrajzi körülmények termékeinek minősíteni; ilyen kultúra-típusok léte szolgált bizonyítékul arra, hogy az egyes ethnikumok/kultúrák nem izolált atomok, hanem a legrégibb idők óta egymás között közlekednek, azaz történetük van.2 De mi módon jutottak különböző népek kapcsolatba egymással? Mivel írásos vagy régészeti források még alig álltak rendelkezésre, a kérdésre csak hipotézis formájában lehetett választ adni. Az alkalmas, de általánosítva soha ki nem fejtett munkahipotézis lényege: számos, többé-kevésbé kiterjedt népvándorlás feltételezése volt. A gondolat, hogy az interethnikus és interkulturális kapcsolatok dinamikájában népvándorlásoknak jut a döntő szerep, az akkori ethnológiai ismeretek fényében * A tanulmány eredetileg német nyelven, a frankfurti Frobenius Intézet folyóiratának (Paideuma, Mitteilungen zur Kulturkunde) 19-20. évfolyamában (1973-74) jelent meg, a Frobenius-centenárium alkalmából. Ethnológus írta, de nemcsak ethnológusok számára. A magyar fordítás nem tartalmazza a második fejezetet, amely a mezoamerikai mayák történetének egy problémáján példázza, hogy a „népvándorlás"-fogalom reflektálatlan használata zsákutcába vezetheti a kutatást. A többi fejezetet változatlanul fordítottam magyarra. A húsz évvel ezelőtt gyűjtött példák egy része ma már csak kutatástörténeti emlék ugyan, de a tárgyalt kérdés maga nem vesztette el tudományos időszerűségét. Köszönetet mondok Bálint Csanádnak, aki a dolgozat magyar nyelvű publikációját szorgalmazta; KapitánfTy István volt szíves kérésemre egy fontos bizánci szöveget újrafordítani; Vida Tivadar türelmesen segített a magyar szöveg formálásában.