Századok – 1995
Közlemények - Kovács László: Újra a nagyharsányi kincsről és a Lancea Regis köriratú denárról V/1075
A NAGYIIAHSÁXYI KINCS ÉS SZENT ISTVÁN DENÁRA 1079 megbolygatott temetkezésből került a felszínre. A valószínűleg a nagyharsányi első verőtővel készített dénár körülvágott, teljesen kopott, s a pereménél az előoldaláról párosan átlyukasztott, á: 2 cm, súlya: 0.95 g, Győr, Xantus János Múzeum, leltározatlan.3 1 A.4. A H2 dénár ismert példányainak összegzése: Tanulmányom megírása előtt a H2 dénár 41 magyarországi példánya volt ismeretes: 40 db a nagyharsányi kincsből, 1 pedig a rácalmási temetőből. A ritka pénztípus hazai állományának az itt közreadott 5 darabbal (12.19%) való növekedése a balszerencsés körülmények miatt, nem visz közelebb az érmével kapcsolatos kérdések megoldásához. Előrelépésnek tekinthető, hogy bár a korábbi szakirodalomban a nagyharsányi leletet csaknem egyöntetűen zárt kincsleletnek tekintették, ezt a véleményt a továbbiakban fel kell adni! Bebizonyosodott ugyanis, hogy mind I. (Szent) István H2 típusú denárából, mind pedig a kísérőleletek szerepét játszó külföldi (bizánci, cseh és német) érmékből elkallódhattak példányok. Maradhattak földben veretek az éjszakai dózerolás után, hiszen a megbolygatott és átforgatott talajban nehéz volt összegyűjteni minden, a gép lámpáinak fényében meg nem csillanó darabot, Kiss Attila helyszínelésekor pedig már a megváltozott terep is befolyásolta a keresést. Nem feledhetjük el, hogy a kincset minden bizonnyal magában rejtő cserépfazekat olyan erős ütés érte, hogy széttörött, s darabjait egy oldaltöredék kivételével3 2 ugyancsalt nem lehetett összegyűjteni. Kerülhettek érmék — mint ahogyan kerültek! — gyűjtői kézre is, s most már abban sem lehetünk biztosak, hogy a fentiekben minden egyes ilyen darab sorsára fény derült. Természetesen túlzás volna azt feltételezni — bár nem lehetetlen — hogy éppen a lelet legfiatalabb érméje kallódott el, mindenesetre ezután óvatosabban kell bánni a kincs ismertté vált összetételéből megállapított 1006-os évi terminus post quem dátumával is. Sajnos 1972-ben, a csereügylet alkalmával nem jegyezték fel, azt a Gedai István jelenlegi visszaemlékezésében is még határozottan jelentkező gyanút,33 hogy az Emmert István-féle dénár ugyancsak a nagyharsányi kincsből való. E feltevés mellett szólna a gyűjtő lakhelye és a kincs lelőhelye, azaz Mohács és Nagyharsány közelsége, valamint a ritka érme 1972. évi (tehát a nagyharsányi kincs előkerülésétől nem távoli idejű) felbukkanása. Jelen helyzetben nem tűnik véletlennek, hogy I. (Szent) István H2 típusú denára 46 Kárpát-medencei példányának mindegyike a Dunántúlon került elő, de e jelenség bármilyen magyarázatkísérlete elhamarkodott lenne. Talán nem csupán véletlen műve az sem, hogy a nagyharsányi kincs példányai kopottan is, sőt a második verőtővel készített darabok még körülvágottan is lényegesen jobb állapotúak, mint a sírleletből származtatható lébényi és rácalmási dénár, mert utóbbiakat a többszörös, ill. páros átlyukasztásból következtethető, ruhadíszként vagy nyakba akasztottan való hosszú használat teljesen lekoptatta. Az átlyukasztás ténye aligha számíthat keltező jelenségnek, ugyanis a magyarság a 10. században idegen érméken gyakorolt közkedvelt felfüggesztési módszerét a 11. szá-
