Századok – 1995

Közlemények - Veszprémy László: Szent Rasso és a kalandozó magyarok V/1063

SZENT RASSO ÉS A KALANDOZÓ MAGYAROK 1071 azonosuljon. E folyamatot példázza a Dollinger-monda is, amelyben a Dollingerek egy őse válik Henrik vitézévé. Alakja így több szálon is kapcsolatba kerülhetett a magyarokkal. Az 1388. évi ereklyefeltalálást követő történeti feljegyzések szerint az egyházi hagyomány keretében is megpróbálták alakját — talán az Andechs-Merániak ismert magyarországi kapcsolatai miatt is — a magyar történelemmel összefüggésbe hozni, ez azonban lényegesen eltért a világi szövegek Rasso-képétől, s a későbbiekben nem is ez vált meghatározóvá. A világi szemléletet a lovagi tornakönyvekben, illetve az Aventinusnál olvasható változat jellemezte, ami Henrik király illetve herceg oldalán találta meg neki a magyarok elleni csatában /Merseburg?, 948. évi?/ aktívan harcoló, a csatadöntő égi közbenjárást kieszközlő szerepét. A tornakönyvek tanúsága szerint e hagyomány is eredetileg profán volt, s csak fokozatosan bővült a legendák egyházias motívumaival. A Henrik személyéhez kötődő, több szálon is kialakuló szóbeli hagyomány kirostálását végül is Aventinus végezte el. Az ő tekintélye emelte be Rassót az írott források világába, s az ő ítélete fosztotta meg ugyanettől Hans Dollingert, noha a két monda hasonló tőről fakadt s hasonló módon is alakult a 16. századig. JEGYZETEK 1 Ulrichra A magyarok elődeiről és a honfoglalásról. Szerk. Györffy György. 3. kiad. Bp. 1986. 257-261., kiad. Vita Sancti Uodalrici. Ed. Walter Berschin - Angelika Iläse. Heidelberg, 1993. Manfred Wcitlauff: Bischoff Ulrich von Augsburg (923-973. Leben und Wirken eines ReichsbischofTs der ottonischen Zeit in Bischoff Ulrich von Augsburg 890-973. Hg. M Weitlauff. Weißenhorn 1993. 116-128. Wiborada-ra Duft, Johannes: Die Ungarn in Sankt Gallen. Zürich, 1957. 26-35., Irblich, Eva: Die Vitae Sanctae Wiboradae. Ein Heiligen-Leben des 10. Jahrhunderts als Zeitbild. Friedrichshafen, 1970./Schriften des Vereins f. Geschichte des Bodensees und seiner Umgebung, Heft 88./. Ulrich és Wiborada tiszteletének összefüggéseire 1. Duft, Johannes: St. Ulrich in St. Gallen, in Jahrbuch des Vereins fur Augsburgische Bistumsgeschichte 7, 1973. 49-59. 2 Rasso történetisége mellett foglal állást, s így ügy véli, hogy ő adta a nevet a kolostornak Romuald Baurreiss: Kirchengeschichle Bayerns. 2. k. St. Ottilien, 1950. 158. 3 Traditionen Freising. Bd. 2. 456. Nr. 1612. Idézi Herzöge und Ilelige. Das Geschlecht der Andechs-Meranier im europäischen Ilochmittelaller. Ilg. Josef Kirmeier, Evamaria Brockhoff. München, 1993. 41. 4 Herzöge und Heilige im. 41., MG Necr. I 20, 21. A kézikönyvek ellentmondásos adataira pl. Franz von Sales Doyé: Heilige und Selige 2. k. Leipzig, én. 230.: halálát 953-ra teszi, John J. Delaney: Dictionary of Saints. Garden City, New York, 1980. 485-486. Halálát 953-ra teszi, 948-ra pedig szentföldi és római zarándoklatait. A félreértéseket csak fokozhatja, amennyiben Dießenben összemosódott Rasso és Rathard kultusza, akinek sírját 1478-ban, Mária mennybemenetelének napján nyitották fel. Herzöge und Heilige im. 37. Rasso 948-as magyarok feletti győzelme hagyományának ma is fennmaradt képzőművészeti ábrázolásai a barokk korszakban születtek meg. így 18. századi mennyezetfreskó állít emléket a hadvezér Rassónak Grafrathban, Andechsben és Untergammenriedben. Az andechsi freskó 1751/1752-ben készült, a graf rat hi 1752-ben, az untergammenriedi 1747-ben, s közös bennük, hogy mind Rassónak az ütközet előtti, illetve az ütközetben való égi közbenjárását emelik ki. Müller, Mechlild: „In hoc vince". Schlachtendarstellungen an süddeutschen Kirchendecken im 18 Jh. Frankfurt am Main, 1991. /Europäische Ilochschulschriften, R. XXVIII, Bd. 115/ 98-99, 129-133. 5 Herzöge und Heilige im. 52., Regesta pontificum Romanorum. Germania Pontificia. Hg. A. Brackmann. Berlin, 1917. II/l 61.