Századok – 1995
Tanulmányok - Makkay János: Decebál kincsei V/967
1020 M Ali KAY JÁNOS 32 Lásd Források, Arneth 1850, p. 7! 33 Arneth 1850, p. 6. - Philostratos: de vitis sophistarura II, 2. 34 Arneth 1850, p. 7. 38 Prokopios: Anecdota, 1, ill. 19. Egy kenténarion 32,745 kgs volt. 36 Plutarchos: Vitae parallelae, Alexandros, 36-37. Párhuzamos életrajzok. Máthé Elek ford. Bp., 1965, pp. 454—455. 37 Herodotos I, 50. 38 Seton Lloyd: Ancient Turkey. London, 1989, pp. 185-186. 39 Plutarkhos: Lucullus, 37. Bp., 1965, p. 593. 40 Carcopino 1924, p. 33. 41 Paulinyi 1972, p. 563, 7. jegyzet. 42 Ezeket Xipliilinos VII. vagy Dukasz Mihály császár (1071-1078) számára készítette Dio Cassius 36-80. könyveiből, eJtlTOnr| te<; Aioovo<;... címmel. Az adatokra lásd Vulpe 1964, p. 212., továbbá Lambrino, Scarlat: Raul Sargetias íji tezaurele lui Decebál. Inchinare lui N. Iorga. Kolozsvár, 1931, pp. 223-228. 43 Dio's Roman History, with an English translation by E. Caiy. London-Cambridge, Mass. 1968, pp. 386-389. angol fordítása alapján, LXVIII, 14, 3-5. 44 Traianus feljegyzéseket, Commentarii készített erről a hadjáratáról, azonban ezek elvesztek. Valószínű, hogy adatait felhasználta damaszkuszi Apollodoros a colonna ábrázolásaihoz is: Vulpe 1964, p. 213. 45 Az adatokra lásd Russu 1966, pp. 97-98 és az 1. jegyzet. 46 A görög eredetinek egymástól némileg eltérő variánsaira lásd F. Jacoby: Die Fragmente der griechischen Historiker, II,, p. 931, fr. 1. - Russu 1966, p. 98. - R. Wuensch [ediditl: Ioannis Lydi de magistratibus populi Romani libri tres. Lipsiae, 1903, p. 83, 1,12-19. - Carcopino 1924, p. 31. 47 1859-1860, pp. 167-175. 48 Tzetzés: Chiliades VI, 470-480. - Schmidt 1860, p. 174. - Borzsák 1984/1994, p. 75. 49 II, 61. - Schmidt 1860, p. 174. - Borzsák 1984/1994, pp. 75-76. 50 Epist. VIII,4,2. - Borzsák 1984/1994 pp. 75-76. - Muraközy Gyula fordítása, Bp. 1966, p. 364. 51 Az aureus 8,05 grammnyi súlyára lásd Guey 1966, p. 473, 3. jegyzet! - Súlya ingadozó volt, Caesar korától pl. 8,19 gramm, és 25 denariust ért. A libra aranyértéke (10 %-os eltéréssel a pénzzé vert és a nyers arany között) 4000 sestertius körül lehetett. 52 A római kori libra súlyát 327,45 grammnak véve számolhatunk 1650 tonna aranyat, ha a libra másik, 322,56 grammos súlyával számolunk, akkor csak 1600 tonna aranyról van szó. V.o. Guey 1966, p. 445, 4. j. 63 Téglás 1896-1898, p. 6. 54 Suda Lexikon, s.v. Kasion oros, esetleg Arrianus Paithica-ja uUín. - Király 1893, p. 199. Király mindmáig az egyetlen, aki pontosan idézte a Suda féle lexikon adatát. - Lásd még Russu 1966, p. 101. 56 Megemlítjük, hogy Györffy szerint az Árpád-korban a hátszegi medence bejáratánál, Mácsónál (Máceu) lakó darócok szolgáltatlak kürtnek való vadtulokszarvat az udvarnak: Györffy György: Györffy ÁMF III, Budapest, 1987, p. 282, további irodalommal. - V.o. Bökönyi, S.: Trinkbecher aus Urhörnern in Ungarn. Saugetierkundliche Mitteilungen IV:4, 1956, pp. 145-150. - Id.: Zwei Trinkbecher aus Wisenthörnern. FolArch 12, 1960, pp. 273-279. - Id.: The drinking horns of the Cathedral of Győr. FolArch 16,1964, pp. 157-162. Az ivókürtük egy része nem őstulok-, hanem bölényszarvból készült. A Sebes- és Fekete-Körös menti erdők (Királyerdő, Belényes) híresek voltak bölényeikről, és ez a vidék 1060-1070 körül Géza dux kedvelt vadászterülete volt: Bóna István in Erdély története I, Bp., 1986, p. 232. A hátszegi medence darócai azonban csak a Sztrigy menti őserdők bölényeinek szarvait szállíthatták a magyar királyi udvarnak. Vörös Istvántól ugyanis tudjuk, hogy az őstuloknak nem élettere az olyan sűrű erdőség, mint amilyen Sarmizegetusa Regia környékén volt, továbbá az őstulok a Kárpát-medencében legkésőbb a 11. századra kipusztult: Early Mediaeval aurochs and his extinction in Hungary. FolArch 36, 1985, pp. 218-221. Az őstulok és a bölény mai történészek munkáiban előforduló összetévesztésére azonban magyarázatul szolgálhat az, hogy a középkori krónikások nem különböztették meg Magyarországon az őstulok nevétől a bölényét, mert mind a kettőt általában bubalus-nak nevezték: Szalay Béla: Az őstulok magyarországi története. Kézirat, Nagyszeben, 1917, p. 1.
