Századok – 1994

Tanulmányok - Urbán Aladár: Kossuth Lajos és a szegedi olasz foglyok kiszabadítása 1848 októberében V/872

880 URBAN ALADÁR gyar külügyminisztériumnak. Tájékoztatása szerint Lombardiában Montecuccoli gróf a polgári kormányzat ideiglenes vezetője, akit utasított, hogy a Szegeden őrzött lombard-velencei foglyok ügyében vegye fel a kapcsolatot a magyar kormánnyal. Egyben mellékelte az ugyancsak aznapi kelettel Montecuccolihoz intézett utasításának másolatát, amelyben a grófot először tájékoztatja röviden a deportálás 1831-ben kialakult intézményéről, hozzátéve, hogy miután azt részben a teljhatalommal rendelkező lombardiai alkirály, részben a volt kancellár (ti. Metternich) intézte, így a minisztériumnak semmi közelebbi ismerete nincsen sem az alapelveket, sem az eljárást illetően. Ezt követően a gondosan fogalmazott utasítás Montecuccolit teljhatalma értelmében — és a Milánóban szerzett tapasztalatai alapján — bízza meg a foglyok hazatelepítésének nehéz feladatával. Mindezt betetőzi az ismételt meghagyás, hogy közvetlenül és haladéktalanul vegye fel a magyar minisztériummal a kapcsolatot, hogy egyetértésre jussanak a Szegedről elszállítandó fogolyszállítmányokat illetően. A nehézségek hangsúlyozása, az itáliai teljhatalmú biztos helyi tapasztalatainak és a neki adott cselekvési szabadságnak kiemelése azt az érzést kelti a kései olvasóban, hogy a Montecuccolinak adott utasítás nem annyira a szegedi deportáltak elszállításának feltételeit és módozatait kívánta meghatározni, mint inkább a döntést formálisan Bécsből Milánóba áthelyezni. Tette ezt egy olyan pillanatban, amikor — ma már tudjuk — az áprilisi törvények jogszerűségét elvitató Allamiratot az osztrák minisztertanács két nappal korábban, augusztus 27-én már jóváhagyta. Mindenesetre Doblhoff levele úgy fejeződött be, hogy a magyar fél kívánságának jogosságát elismerve, nevezett személyeknek „még egy rövid ideig" Szegeden tartását kérte, mert azoknak Bécsbe szállítása „rendkívüli zavart okozna és magát a köznyugalmat veszélyeztetné".1

8 Doblhoff említett levelét és a mellékelt utasítást Pulszky nem továbbította Budapestre, hiszen azt a Bécsben tartózkodó Batthyány ott megismerte, s a tájékoztatás választ nem igényelt. Az ügynek azonban lett folytatása — az osztrák parlament, a Reichsrat előtt. A Pulszkyval közeli kapcsolatban lévő képviselő, a cseh-német Ludwig Löhner — nyilván az említett iratok ismeretében — szeptember 5-én interpellált az osztrák parlamentben. A Bach igazságügyminiszterhez intézett kérdések a következők voltak: 1. Kész-e az olasz deportáltak ügyére vonatkozó iratokat a kamarák elé terjeszteni? 2. Miért hagyta, hogy ezek a foglyok vizsgálat nélkül oly hosszú ideig fogságban maradjanak? 3. Miért bízta sorsukat Montecuccoli gróf Hofcomissär kezére? Bach nagy rutinnal válaszolt: 1. A minisztersége előtt történtekért nem felelhet. 2. Minden elő van készítve, hogy az ügy rendeződjék. 3. Montecuccoli nem Hofcommisár, hanem csak Ministerial-Commissär.19 Miközben az olasz foglyok ügye kormányközi levelezés tárgya volt, Szegeden egyre tarthatalanabbá vált a helyzet. Mostmár nemcsak a nemzetőrség terhes szolgálata volt probléma, hanem a terjeszkedő katonai kórház számára lett volna szükség a vár helyiségeire. A város szeptember 3-i közgyűléséből sürgette a honvédelmi minisztériumot, hogy intézkedjék az olasz foglyok elszállításáról, mivel két katonai laktanyát, három zárdát és egy líceumot már igénybe vettek az egyre növekvő számú sebesült elhelyezésére, s a várban még volna hely. Erről Vadász polgármester és két tanácstag augusztus 30-án önkényesen végrehajtott helyszíni szemléjén győződött meg, ami miatt Geropoldi őrnagy, az Intézet parancsnoka — és egyben Szeged tér-