Századok – 1994

Tanulmányok - Urbán Aladár: Kossuth Lajos és a szegedi olasz foglyok kiszabadítása 1848 októberében V/872

878 URBAN ALADÁR helyezik, azokat biztos őrizet alatt tartsák. Bár az olaszokban érthetően nőtt a türelmetlenség, az igazi gondot a szerb foglyok okozták. Pontosabban szólva, a városban nőtt a félelem, hogy a várban fogvatartott olaszok és szerbek összefognak és kitörnek börtönükből. Ennek híre elérte a fővárost is, mert augusztus 2-án Nagy Gusztáv, az Országos Rendőri Hivatal tisztviselője ezt jelentette a belügyminiszternek, hozzátéve, hogy „naponként 750 nemzetőr van az őrködéssel elfoglalva". Amikor pedig az erdélyi 2. román határőrezrednek a bácskai táborba rendelt zászlóalja Szegedre érkezve augusztus 13-ára virradó éjjel titokban átkelt a Tiszán és a Bánátnak indult, a város vezetése azonnal intézkedett. Attól tartva, hogy a szerb felkelők a román katonasággal összefogva kísérletet tesznek a kikindai rabok kiszabadítására, a városi tanács aznapi határozata értelmében úgy döntöttek, hogy átveszik a várban őrzött szerb foglyokat és azokat Félegyházán keresztül Pestre kísérik.1

4 Időközben a kormány hiába várta a választ Bécsből, jóllehet a külügyminisztérium a Deák június 27-i levelében foglaltakat július 2-án — egy nappal annak vétele után — továbbította az osztrák igazságügyminiszterhez. A Szegedre érkezett román határőrzászlóalj parancsot megtagadó magatartása és az emiatt keletkezett izgalom arra késztette Batthyány Lajos miniszterelnököt, hogy ő vegye kézbe ezt a sajátos ügyet. A bécsi válasz elsősorban talán azért késett, mert a július 13-án megalakult Wessenberg-Doblhoff kormánynak a zajló események (a Reichsrat megnyitása, Radetzky győzeme Custozzánál, a „birodalmi színek" esetleges felvétele miatti izgalom, a császár visszatérése Bécsbe) miatt nem volt érkezése foglalkozni a számára tulajdonképpenjelentéktelen dologgal. A román zászlóalj parancsmegtagadásának hírére Batthyány mindenesetre határozott hangú levelet intézett augusztus 15-én Pulszky Ferenchez — aki a visszahúzódott Esterházy helyett intézte az ügyeket — az olasz foglyok ügyében. Eszerint azoknak őrzése nagy teher a szegedi nemzetőrséghez, s most „a hűtlenül megszökött erdélyi oláh zászlóalj" miatt esetleg „kicsapongások és erőszakoskodások" megfékezésére is szükség lehet. A levél érvelése emlékeztet Deák álláspontjára: „ha ezen foglyok között status-foglyok léteznének, azok az amnestia következtében a fogság alól úgy is felmentendők, ha pedig más bűnvádi tények miatt vannak elítélve, ekkor azok tartása és a gondoskodás az illető tartományt, mellyben valók, illetik..." Ezt követően Batthyány közölte, hogy a minisztérium a foglyok Bécsbe szállítását elhatározta, ezért arra utasítja Pulszkyt, hogy értesítse erről az osztrák minisztériumot, hogy az „e foglyoknak saját váraibani elhelyezése végett rendelkezhessék". A levél így fejeződött be: „Én a foglyoknak felszállítási idejét álJadalmi titkár úrnak idejében tudtul adni el nem mulasztom."15 A miniszterelnök levele egyoldalú intézkedést helyez kilátásba, hiszen semmi sem indokolja, hogy az olasz deportáltakat — bármilyen okból vetették is fogságba őket — Magyarországon őrizzék. Batthyány határozottságát azonban nemcsak Szeged fenyegetettsége, vagy az immár nyíltan ellenséges magatartású osztrák kormánnyal szembeni türelmetlenség motiválta. A Szegedet is fenyegető szerb felkelés mellett egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy a horvát bán leplezetlenül készül az ország megtámadására, jóllehet július végén a Bécsben tartott megbeszélésen azt ígérte Batthyánynak, hogy katonaságát visszavonja a Drávától. Ezért a miniszterelnök a fenti levéllel azonos dátummal, augusztus 15-én írta alá azt a rendeletét, amely a Duna és Dráva közötti hatóságokat az önkéntes nemzetőröknek minél nagyobb