Századok – 1994
Tanulmányok - Egyed Ákos: Kossuth és a székelyek 1848-ban V/831
846 EGYED ÁKOS bágyfelszabadítás ügye volt. Alighogy megkezdődött a parlamenti munka, megérkezett Erdélyből Perényi Zsigmond országgyűlési biztos levele a belügyminiszterhez, amelyben jelezte, hogy a készülő erdélyi jobbágyfelszabadító törvény a székelyek közt nem lesz alkalmazható, mert a székelység Háromszéken és Csíkszékben nagyon elszaporodott, a föld viszont kevés, tehát nincs, amiből a jobbágyi igényeket kielégíthessék. Perényi szerint a magyarok, székelyek és románok közt ellenségesség robbanhat ki a földkérdésben, mert a „colonicaturák oláhok kezein vannak". Ez az állítása — amire később kitérünk — tévén információn alapult. A konfliktus elhárítására Perényi „csak egy célszerű mód"-ot látott: „kedvező s ösztönző feltételek melletti kiköltöztetés és telepítés a Bánságba, Bácskába."48 Mi történt valójában a székelyföldi jobbágykérdésben az erdélyi országgyűlés után? Induljunk ki abból, hogy június 6-án Wesselényi Miklós közreműködésével megszületett az erdélyi úrbéri törvény, amely nem volt rossz, különösen nem a vármegyei területekre nézve, ahol a jobbágyság nagy többsége élt. Ennek alapján 1848. június 18-án mintegy 170 000, nagyobbrészt román etnikumú úrbéres család szabadult fel 1 615 000 kataszteri hold földdel.4 9 A Székelyföldön azonban a jobbágyságnak csak töredéke, körülbelül 10%-a részesülhetett a törvényszabta előnyökben, a nagy többség helyzete mit sem változott. Érthető, hogy a pesti országgyűlésben többször felvetődött a kérdés, csakhogy elfogadható megoldás itt sem született. Személyileg ugyan szabad lehetett bárki, ha szerzett jogait feladja, de a nagy kérdés az volt, hogy kinek a tulajdonában legyen a használatban levő föld. Ha a jobbágynak és a zsellérnek adják, akkor számos katonáskodó, szabad székely és szegény nemes válik szegényebbé, ha viszont nem adnak földet a jobbágynak, lázad és nem hajlandó fegyvert fogni a haza védelmére. Bőven foglalkozott a kérdéssel a sajtó is. A Kossuth Hírlapjában közzétett írásában ifj. Bethlen János a volt liberális ellenzék baloldali tagja világosan megírta az erdélyi jobbágytörvény és a székely kérdés viszonyát. „A volt erdélyi diétát a törvény hozásánál, hogy ti. azon jobbágy, ki székely örökségen lakik, ne szabaduljon fel a robot alól, az vezette, hogy a székely katonákat s adózókat (szabad székelyeket) ne idegenítse el az uniótól."50 Valóban, az unió-kérdés és a székelység helyzete szoros összefüggésben állt, mert — és ez már az eddigiekből is kiderült — a székelység úgy tudta, hogy az unióval megoldódnak a sajátos kérdései is. Csakhogy minden társadalmi réteg a maga sajátos szempontjait szerette volna érvényesíteni. A törvényalkotóknak tehát azt kellett mérlegelniük, hogy melyik rétegnek az érdekei legyenek döntőek, de szem előtt kellett tartani az általános érdekegyesítés szempontjait is. A jobbágyság és zsellérség 30-35%-os aránya elmaradt a katonák, szabadok s nemesek mintegy 60%-os arányától, s a parasztok politikai súlya is jóval kisebb volt, mint a szabad rétegeké. Arról nem is beszélve, hogy a védelmi politika elsősorban a katonailag képzett határőrségre, másodsorban a szabad székelyekre számított, és csak azután gondolt a jobbágyságra és zsellérségre. Ennek ellenére a már idézett iíj. Bethlen János nem állt egyedül azzal a véleményével, hogy a felszabadítással az unió ügye „sokkal több jobbágy rokonszenvét nyerte volna meg", mint ahány katona és adózó székely rokonszenvét elveszítette volna. A következtetése meg éppenséggel figyelemre méltó: ,A székelyföldi jobbágyok legtöbben magyarok, a vármegyékben lakók oláhok; s míg ezeket az ország megválthatja,
