Századok – 1994

Tanulmányok - Egyed Ákos: Kossuth és a székelyek 1848-ban V/831

KOSSUTH ÉS A SZÉKELYEK 1848-BAN 847 amazokat szolgáknak hagyja. Amely vidékén honunknak leginkább egyesítheti vala a polgári szabadság az egyetlen nemzetiséget, ott maradnak meg a paizs-falak."5

1 Bethlen János, aki sokkal jobban ismerte a Székelyföld társadalmát, megcáfolta Perényi állítását, kijelentve, hogy a „székelyföldi jobbágyok legtöbben magyarok". Bözödi György számításai szerint a székelyföldi jobbágyok 90%-a magyar volt.5

2 Kossuth bizonyosan ismerte ifj. Bethlen János álláspontját, de igen azokét is, akik más véleményen voltak, mivel a jobbágytartó szabad és katonaszékelyek érdekeinek adtak elsőbbséget. Annál inkább állíthatjuk ezt, mivel július 23-án a székely követekkel „tanácskozmányt" tartott.5

3 A katonai réteg védelmét hangsúlyozta Berzenczey László is. Bár ő az 1846/47-es erdélyi országgyűlésen azt kérte, hogy a székelyföldi jobbágyságot ugyanúgy ítéljék meg, mint a vármegyeit, most azonban a honvédelmi szempontokra hivatkozva a katonaelemnek szeretett volna kedvezni. A már említett első felszólalásában szónoki fogással fordult a magyar országgyűléshez: „Vájjon azon nemzet, mely örökön őrizte a nemzetiségét, s amellyet fel akarunk használni, hogy küzdjön honért, nem érdemli-e meg, midőn neki semmije sincs [!?], hogy érdekében is tegyünk valamit?" Nem lehet, hogy a szabad székely birtok nélkül maradjon s úgy „hívatik fel a hon védelmére", holott „az idegen ajkúak, kik behozattak, hogy legyen jobbágy, most felszabadultak, s vagyonosokká lettek".54

Azt már említettük, hogy a székelyföldi jobbágyságnak mintegy kilenctizede székelymagyar volt, Berzenczey érvelése tehát nem vette figyelembe a társadalmi valóságot, vagy a nagyobb hatás kedvéért hozta fel ezt az érvet. Tény azonban, hogy ez nem befolyásolhatta Kossuth állásfoglalását, hiszen sem a magyarországi, sem az erdélyi jobbágyfelszabadító törvény nem tett semmiféle különbséget a magyar és a más nemzetiségű jobbágy között. Kossuth végül is a két, egymással homlokegyenest ellenkező vélekedések közt egyiket sem tette magáévá, hanem Perényi Zsigmondnak azt a javaslatát karolta fel, hogy a székely jobbágykérdést, általában a túlnépesedés miatt elszegényedett székelység jövőjét a Magyarországra való áttelepítéssel oldják meg. A székelységgel egyidőben került volna sor a moldvai mintegy 40 000 főre becsült csángóság áttelepítésére is.5

5 Kossuth június 19-én átiratot küldött Trangous Lajos bányászati osztályigazgatóhoz, amelyben arról érdeklődött, hogy lehetne-e elegendő helyet találni a Bánságban és Bácskában az ott letelepedni akaró székelyek és csángók számára. ,A határszélek biztosítása egyrészről — másrészről a nemzetiség érdeke igen fontossá teszi, hogy a túlnépesedett székely vidékek, nem különben a moldvai csángó magyarok Magyarországba s különösen a Bánátba telepítessenek — oly tömegekben, mellyek szükség esetén az ellenségnek ellenállni, minden esetre pedig nemzetiségüket fenntartani képesek legyenek"56

— indokolta Kossuth az áttelepítést. Mivel a válasz kedvező volt, Kossuth már július 26-án törvényjavaslatot nyújtott be. Ebben a kincstári javakat jelölte meg a telepítések lehetséges helyeként, kérve a képviselőházat, hogy „a magyar vidékek közt a leginkább túlnépesedett székelységre terjessze ki figyelmét". A törvényjavaslat négy pontból állt, éspedig: 1. Az ország pénzügyminisztere felhatalmazást kap, hogy a Bács, Torontál és Krassó megyékbeli kincstári javakra bármi nagyobbszerű magyar telepítéseket hajthasson végre; 2. A pénzügyminiszter a székelyekre különös figyelmet fordít, s azok, akik a harcmezőn kitűntek, „mások felett" kedvezőbb feltételek mellett telepedhetnek le; 3. egy-egy letelepedő-