Századok – 1994
Tanulmányok - Egyed Ákos: Kossuth és a székelyek 1848-ban V/831
KOSSUTH ÉS A SZÉKELYEK 1848-BAN 843 szággyűlésen elfogadott törvény alapján a Székelyföldön a földbirtok döntően nagy részét ilyen ősfoglaláson alapuló nemesi jellegű tulajdonnak tartották. Az eredeti elképzelés szerint a javaslat a jobbágytartó határőr és szabad székely családok védelmét célozta,3 7 hogy ezen kategóriák ne veszítsék el földjüket. A törvénytervezet azonban azt is lehetővé tette, hogy a nemesség is székely örökségnek nyilvánítsa a jobbágyai kezén lévő föld nagy részét s ennek alapján elhalassza a parasztság felszabadítását. Amikor a székelyföldi parasztság ráeszmélt, hogy a megyei jobbágyok felszabadulnak, de ők nem, hatalmas elkeseredés hulláma bontakozott ki. Bíró Sándor radikális nézetű háromszéki református lelkész Kossuthhoz írt levelében a lényegre tapintott: a jobbágytörvény székely szakasza miatt a székelyföldi parasztság (jobbágy és zsellér) kimaradt a védelmi rendszerből: nemzetőrnek nem veszik fel, nehogy ezáltal földet követeljen, önkéntesnek nem áll, mert azt mondja, jobbágy is, katona is nem lehet.3 8 A kolozsvári országgyűlés tevékenységéről a magyar minisztérium, így Kossuth is folyamatosan értesült. Néhány jeles magyar politikus Wesselényivel az élen például már május 31-én Pestre küldte a fiatal közíró, későbbi neves történetíró Jakab Eleket, aki jelen volt a balázsfalvi Román Nemzeti Gyűlésen is, és természetesen a kolozsvári országgyűlésen is, tehát részletesen beszámolhatott Erdélyről. Leveleket is vitt magával a magyar kormány tagjainak. Először Nyáry Pálnál jelentkezett. Jakab Elek, aki maga is székely volt, már Nyárynak felhívta a figyelmét, hogy a „magyarság erejének zöme Erdélyben a székelység és [a] királyi s mezővárosok",39 s hogy a Székelyföld „kebeléből 25-30 000 katonát nem hosszú idő alatt képes talpra állítani". Nyáry azonban a fegyveres védelem szervezésének kérdésére nem tért ki, hanem azt hangsúlyozta, hogy „a mi kormányunk minden áron békepolitikát követ". Kifejezte azonban rokonszenvét a bátor székelyek iránt. Nyáry Jakab Eleket Széchenyihez, Deákhoz, Kossuthhoz és Batthyányhoz irányította. Széchenyi eddig — mint ismeretes — rendszerint nem foglalt állást az uniót illetően, most is visszafogott volt, de megígérte, hogy igyekszik előmozdítani a Kolozsvárt elfogadott törvény szentesítését. Deák nem mutatott különösebb érdeklődést a küldött iránt. Kossuth az erdélyi küldöttet krisztinavárosi lakásának kertjében fogadta. Jakab Elek leírásában jól tükröződik az erdélyi márciusi ifjúságnak Kossuth iránti romantikus viszonyulása. „Dobogó szívvel mentem végig az ösvényen, alig várva, hogy láthassam a férfit, ki az ifjúság és a nép bálványa, s a sötétség, a zsarnokok és szolgalelkek félelme volt" — jegyezte le Jakab Elek. Kossuth igen barátságosan fogadta az erdélyi látogatót, akinek beszédét „kifejezhetetlenül igézetű"-nek [!] modorát „valami elbűvölőnek" találta. Kossuth már tudott a jöveteléről, elkérte a számára küldött levelet s elolvasva, lelkesen szólt: „Igen örvendek az Unió létrejöttén. Három százados szétdaraboltatása után ismét egy hazánk. Erdély megtette kötelességét. Ez szép küzdelem volt. Most rajtunk a sor, hogy a megerősítés soká ne késsék, mert a közös nemzetgyűlés a küszöbön." Ekkor a szó a székelyekre terelődött, mire Kossuth megjegyezte: „Igen, a székelyek karja és melle az Oriens felől Magyarországra nézve erős oltalom." E megjegyzését azért tartottuk fontosnak idézni Jakab Elek visszaemlékezéséből, mert kifejezi, hogy milyen szempontból tekintett a székelysége a magyar
