Századok – 1994

Tanulmányok - Veliky János: Az ipartámogató Kossuth V/818

824 VELIKY JÁNOS rínát sem, hanem azt állította, hogy „minden nemzetnek saját gyakorlati viszonyaiból kell statusgazdászati tudományának positiv theoriáját levonni". Ezért nem szívesen vitatkozott arról, hogy elvontan a szabadkereskedelem vagy a védvámrendszer az üdvözítőbb, mivel „azt a priori statusgazdászat nem mondhatja ki, annak elhatározását viszonyainak, körülményeinek kellékeiből lehet csak levonni".32

A merev szembeállítás nem segíti a valóságos helyzet megismerését, „az ideológia antithesisei következetesen keresztülvive egyenlően képtelen eredményre vezetnek".3

3

Azt állította, hogy tévednek azok, akik „a szabadkereskedés ellenében... mindig a prohibitiv rendszert veszik fel". A helyzethez alkalmazott vámrendszer kedvező eredményt szülhet a „szunnyadó" tőkét mozgásba hozatalával.3

4 A „produktív erő" (Kossuth értelmezése szerint ezt „szélesebb értelemben véve tőkének nevezi a tudomány") nemzetgazdaságonként és fejlődési szakaszonként változik, és az a kedvező, ha a vámokat ehhez igazítják. Előfordulhat olyan eset, amikor a tőke „minden cseppe mozgásban van", de előfordulhat egy olyan állapot (és Magyarországon ez jellemző), „hol productiv erő haszontalanul vesztegel". És ebből a helyzetből — a szabadkereskedelem bírálatával egy időben — jellemzően azt a következtetést vonja le: „távol vagyunk a prohibitiv rendszer pártolásától", olyan vámpolitikát tartana helyesnek, amely a külső és a belső tőkét beruházásokra serkenti, így a gazdaság (benne az ipar) „szerves" rendszerré válhat.3

5 Kossuth az angol liberális közgazdaságtan szellemében elemzi a tőke, a „productiv erő" és az ipari befektetés közötti tartalmi összefüggést. 1842-ben kijelenti, hogy „elméletileg tökéletesen igaz Smith Adam tanának alapelve, mellyet Bentham ekképp fejez ki - az ipart a tőke határozza", épp ezért tartotta nagyon lényegesnek, hogy milyen a tőke „közérzete".36

Ide vonatkozóan ügy vélekedik, hogy ezt a „közérzetet" a kamatláb alakulása és azzal összefüggésben a pénz mennyisége és forgási sebessége, valamint a likviditási igény teljesülése határozza meg, amelyeket a vámpolitika befolyásol. Magyarországon sokan vélekedtek úgy, hogy az elszegényedés egyik legfontosabb oka az 1754-ben életbe léptetett belső vámhatár. A közvéleménynek meghatározó része a kedvezőtlen helyzetet a kereskedelmi mérleg vámok befolyásolta állapotából vezette le. Ok a merkantilista közgazdaságtan pénzfogalmából indultak ki, a forgalomban lévő pénz mennyiségét tartották számon, és erre való utalással (mindezt rendies szempontokkal keverve) tiltakoztak az adóztató jellegű vámvonal ellen. Az 1840-es évek elején új szakaszába jutó vámvita, amely a német Zollvereinhoz való csatlakozás lehetőségének mérlegelésével kezdődött, a közvéleményben újra felerősített merkantilista szempontokat. Nem csak a közgazdasági kérdésekben járatlan közvélemény, hanem időnként a művelt országgyűlési elit is használt merkantilista szempontokat a kormánnyal folytatott vitákban. Az 1843^4-es országgyűlés kereskedelmi választmányának jegyzője, Ghiczy Kálmán egyenesen Colbert követőjének vallotta magát. Egy vita alkalmával úgy vélekedett: „éppen, mivel pénzünk oly sok mellékes csatornán is kifoly az országból, méginkább azon kell lennünk, hogy ez elkerülhetetlen veszteségünk legalább kereskedelmi mérlegünk javítása által némileg visszapótoltassék".37 Kossuth viszont túljutott a merkantilista közgazdaságtan szemléletén. A gazdasági folyamatokat a liberális közgazdaságtan szellemében értelmezte: nem a pénz-