Századok – 1994

Tanulmányok - Pajkossy Gábor: Kossuth és a kormányzati „terrorismus” politikája 1835–1839 V/809

810 PAJKOSSY GÁBOR helyezett bizalomnak megfeleljek, mégsem sikerült mindeddig kiderítenem, hogy azokon kívül, amelyek Kossuthnál vannak, találhatók-e levelek Kossuth barátainál is; utóbbi tekintetben azonban tovább folytatom erőfeszítéseimet a letartóztatás végrehajtása után is." A levél kiegészíti eddigi ismereteinket. Ezek segítségével megállapítható, hogy a levél április 23. és 25. vagy 29. és 30. között íródott. Nem nyújt azonban lényegesen új információt - hiszen Ferstl 1837. januári és március-májusi pesti küldetéséről, a Kossuth letartóztatása körüli buzgólkodásáról eddig is tudtunk. Mégis: az a tény, hogy a magas beosztású titkosrendőr és Metternich bizalmasa rejtjelezve érintkezett egymással, mindennél inkább jelzi, milyen nagy jelentőséget tulajdonítottak Bécsben annak, hogy Kossuthra meglepetésszerűen csapjanak le, és iratait is megszerezzék.1 Kossuth letartóztatása, fogva tartása, pere, majd elítélése annak a kormányzati politikának volt a része, amelyet ellenfelei, egyben szenvedő alanyai „terrorismusnak" neveztek, hiszen annak a célja a megfélemlítés volt, az 1830-as évek elején megjelenő liberális politikai irányzat leszorítása a politikai porondról. 1835 és 1838 között huszonkét politikai per indult a Királyi Táblán a közélet szereplői, közöttük Wesselényi, Kossuth, a barsi Balogh János, a pesti Ráday Gedeon gróf, Ujházy László és a Madarász-fivérek, illetve az országgyűlési ifjúság radikálisai ellen. További perek indultak megyei bíróságok előtt, hogy a perbefogottakat kiszoríthassák a közéletből. A perbefogás, illetve a letartóztatás veszélye fenyegette Csány Lászlót, Deákot és Szemere Bertalant. (A Társalkodási Egylet számos tagját eltiltották az ügyvédi vizsga letételétől.) Mivel az eljárás a legtöbb esetben a rendi fórumokon elhangzó felszólalást követte, az ügyet a szólásszabadság séreln eként emlegették. A kormányzat más vonatkozásban is a rendi nyilvánosság korlátozására törekedett. így 1836 őszén széleskörű jogokkal ruházták fel a főispánokat úgymond a tisztújítási rendbontások megakadályozására. Ugyanekkor megújították azokat a rendelkezéseket, amelyek tiltották, hogy a megyék határozataikat, felirataikat kinyomtassák, illetve hogy egymással politikai tárgyú levelezést folytassanak. E rendelkezésnek a nyomdákra gyakorolt fenyegetésekkel, illetve azzal kívántak érvényt szerezni, hogy a postahivatalok vezetőit titokban utasították a gyanúsnak tűnő megyei küldemények feltartóztatására.2 Mindezek hátterében az 1830-as párizsi forradalom, a liberalizmus, illetve a radikalizmus Európa-szerte bekövetkezett térnyerése, a magyar politikai színkép kezdődő átalakulása állt, illetve avval volt magyarázható, ahogyan mindezt a legfelső kormányzati körökben értékelték. A júliusi forradalom Magyarországon is hozzájárult a békés, törvényes átalakulást valló liberalizmus kialakulásához, de a nyomozások semmilyen eredményt nem hoztak arra vonatkozóan, hogy az ún. forradalmi propaganda hatott volna. Ennek ellenére Metternichnek 1835 tájára meggyőződésévé vált, hogy létezik egyfajta külföldi kapcsolat, s ennek nyomán az ország a forradalom küszöbén áll. A kormányzat a 30-as évek elején újra szigorúbb utasításokat bocsátott ki a cenzoroknak, tőle telhetően igyekezett meggátolni, hogy a felforgatónak nevezett újságok, vagy politikai irodalom bekerüljön az országba, ellenőrizték az idelátogató külföldieket, korlátozták olyan magyarok külföldi utazását, akiknél a következményeket aggályosnak tartották. A kormányzat értékelése szerint hasztalan. A kortársak is tapasztalhatták, hogy Bécsben miféle „lágy velő szülte rémképeket" alkotnak maguknak. Esterházy Mihály benyomása szerint pl. azt hitték, „hogy [Ma-