Századok – 1994

Történeti irodalom - Európa története (Ism.: Radó Bálint) III–IV/795

796 TÖRTÉNETI IRODALOM Egyáltalán nem azonosítható a Római Birodalom európai területeivel. A skandináv, a kelet-közép-európai és balkáni régiók már a „megkésettség jegyeit" viselik magukon. Gunst Péter vázolja Európa sorsának alakulását a kezdeti kelta oikumené időszakától, a „romanitas" fogalmának bemutatásán, a romanizáltak és a teuton elem egymás mellett élésének, egymáshoz való viszonyának és egybeolvadásának korszakán, a latin rítusú keresztény Egyház államiságot fenntartó, elkerülhetetlenül is a köz ügyeivel foglalkozó, az ortodox világ pluralizmusnak soha teret nem adó lényétől alapjában eltérő funkcióján át a Nyugaton az államszervezés alapjává váló hűbériségig, a sajátos városi fejlődésig, majd a rendiség kialakulásáig, s természetesen a látványos klasszikus középkori gazdasági-demográfiai forradalom elemeiig. Orosz István A keresztény római császárság jellegzetességei és felbomlása című fejezetben Nagy Konstantint, az Imperium Romanum Christianum megalapítóját és Nagy Károlyt, a keresztény császárság nyugati újjászervezőjét nevezi az európai-mediterrán világ két pólusának. Míg azonban Róma birodalma, még keresztény változatában is, természetességgel tekinthette a Földközi-tengert beltengerének, ugyanez a tenger Nagy Károly alapvetően szárazföldi birodalma számára már nem lehetett „таге nostrum". A közben eltelt ötszáz esztendő alatt a birodalom beszűkült, északra tolódott. Orosz István szól arról a döntő jelentőségű váltásról, amely az augustusi principátussal való szakítás és a diocletianusi dominatus rendszerére való áttérés során a Római Birodalomban végbement. Nagy Konstantin és utódai is a Diocletianus-féle keretekben kormányozták már a birodalmat. Olvashatunk itt az első egyetemes zsinatoknak az Egyház és az állam viszonyát érintő tanításairól csakúgy, mint a keleti és nyugati egyházatyák éppen a fenti tekintetben sokszor eltérő tanításairól. A nyugatiak felfogása elősegítette, hogy az 5. század után, amikor összeomlott a világi hatalom, az Egyház átvállalja a megszűnő állami szervezetek funkcióit A fejezetet a késő császárkori római gazdaságot jellemző naturalizálódás, illetve a társadalmi-jogi viszonyok tárgyalása zárja. Ugyancsak Orosz István munkája a Barbár törzsekből új királyságok című fejezet. Ebben nyomon követhetjük legelőször a népvándorlás fázisait, majd a különböző barbár törzsek államalapításának történetét. Találkozunk vízigótokkal, osztrogótokkal, vandálokkal, burgundokkal és langobárdokkal. A fentieknél kicsit részletesebben ismerhetjük meg a tartósnak bizonyuló angolszász királyságokat. A sokra hivatott, a többi germántól eltérően nem ariánus, hanem katolikus frankok története pedig jó lehetőséget kínál a királyi kíséretnek (Gefolgschaft, trustis) a további fejlődés szempontjából döntő elemzésére. A Földközi-tenger medencéjének átalakulása a 7-8. században, és hatása a keresztény Európa kialakulására cím alatt Orosz István már a bizánci államfejlődésnek a nyugatitól eltérő jellegzetességeivel, a Justinianus-féle, Belisar és Narses vezetésével végrehajtott restaurációs kísérlettel, a kor nagy római jogkodifikációjával, a további krisztológiai vitákkal, a bizánci képrombolás korával, végül pedig az iszlám megjelenésével foglalkozik. Ezzel kapcsolatban idézi Ibn Khaldun arab szerzőnek azt a sokat sejtető megállapítását, hogy most már engedélyük nélkül a „keresztények egy szál deszkát sem úsztathatnak ezen a tengeren". Ez Henri Pirenne tézisének lényege: a Karolingok birodalma már kizárólag kontinentális. Nagy Károly „renovatio imperii-je" címmel Papp Imre az utolsó Merovingot trónjáról letaszító Kis Pippin maior domus és a dinasztia legnagyobb alakjának, Nagy Károlynak tevékenységével foglalkozik. Kis Pippint a pápa az Ószövetségből vett szertartással kente fel, utóda, az Europa Occidens megalkotója 800 karácsonyán kap Rómában koronát. Az ő renovációja a justinianusitól abban tért el, hogy már az antik-germán világ integrációjából táplálkozott. A renováció egyben páratlan kulturális virágzás, a Karoling-reneszánsz ösztönzője volt. A keresztény királyságok politikai rendje cíinen Orosz István először Jámbor Lajoson, Nagy Károly szerzetesként nevelt fián kezdve a birodalom többszöri felosztásán át (Verdun, Mersen) a Karoling-dinasztia német (911) és francia (987) ágának kihalásáig tárgyalja a történéseket. Ezután rátér a két rész eltérő fejlődésének bemutatására, követve a széttagolódás és központosítás szakaszait. Keleten Konrád frank herceg után a szász dinasztia került trónra. Nagy Ottó 9(>2-es császárrá koronázása után a birodalom teutonizálódik. Az Ottók alatt az Egyház a korábbiaknál is nagyobb szerepet kap az állami adminisztrációban, a főpapság hommagiumot tesz az uralkodónak. Alattuk kezdődik a kereszténység határainak kitágulása Észak és Kelet felé. A következő, száli vagy frank dinasztia alatt az invesztitúra kérdésében jelentkeznek a nagy érdekellentétek: az ennek a harcnak az eredete, hogy a németeknél a püspökök és apátok hűbéri függésben vannak az uralkodótól. Ekkor kezdődik „Németország" széttagolódása, mely a franciáknál éppen a korábbi időszakot jellemezte. Pósán László A keresztény univerzalizmus és a „keresztény királyságok" ellentmondásai címmel írt fejezetben többek között a „Dei gratia", „rex et sacerdos", „idoneitas" és „charisma", „Imperium" és „Sacerdotium" fogalmakat részletezi. Szót ejt a nagy egyházi, szerzetesi reformmozgalmak egyedülálló jelentőségéről és az invesztitúra vita további állomásairól.