Századok – 1994

Történeti irodalom - Európa története (Ism.: Radó Bálint) III–IV/795

797 TÖRTÉNETI IRODALOM Orosz István három egymást követő fejezetben előbb Az új feudális gazdaságot, majd Az új feudális társadalmat, végül A kora középkori keresztény kultúrát tárgyalja. A középkori birtokszervezet egyik része az urasági udvarhoz (curtus, Fronhof) tartozó terra indominicata, urasági föld, míg a másik, többnyire terjedelmesebb rész, a terra mansionata nevet viselte és a szolgáló népek használatában volt. A fejezet bőségesen tárgyalja a kettő közti viszonyt. A 10. századtól emlegetett három ,,ordo" bemutatása során Orosz István jelentős teret szentel a hűbériség személyi és dologi elemeinek tisztázására, az egész kapcsolatrendszer létrejöttének, lényegének és az uraság-jobbágy viszony alakulásának ismertetésére. Ugyanő a keresztény kultúra alapelemeként az ókoritól gyökeresen eltérő üdvtörténeti, lineáris, eszkatalogikus történelemfelfogást említi. Értekezik hit és tudás (Tertullianus és Szent Jeromos), emberi autarkia — szabad akarat — isteni kegyelem (Pelagius és Szent Ágoston) viszonyáról, azokról a kérdésekről, melyek a patrisztikát leginkább foglalkoztatták. Olvasunk Szent Benedek regulájáról, az egyedülálló ír szerzetességről, az antik kulturális hagyomány átmentéséről, ikonolátriáról és ikonoduliáról, a román stílus születéséről, valamint a keresztények hitét, zenéjét, irodalmát, képzőművészetét, templomépítkezését egységbe olvasztó liturgiáról. Kísérletek az egyetemes Európa fenntartására és kiterjesztésére címmel Pósán László írta a következő fejezetet, melynek rendezőelve a spirituális és temporális szféra küzdelme. A 13. század nemcsak gazdasági, népesedési, hanem egyházi szempontból is a középkor kiteljesedését hozta. Ebben az összefüggésben van itt szó III. Ince és IX. Gergely tevékenységéről, a száli dinasztia kihalása után egymással vetélkedő német dinasztiák, a szász és bajor Welfek és sváb Hohenstaufok koráról, itáliai pártmegfelelőikről, a guelfekről és ghibellinekről, az új szerzetesrendekről, a Staufok dél-itáliai, szicíliai berendezkedéséről, az expanzió különböző irányairól, a Latin Császárságról, a francia királyság fokozatos egységesítéséről, a normann és Plantagenet Angliáról. Kézműipari „forradalom" és agrárátalakulás cím alatt Papp Imre a 10-13. században Nyugat-Európában végbement páratlan mezőgazdasági forradalom okait tárja az olvasó elé: a hosszútávú parlagolásra való áttérést, a carruca elterjesztését, általában is a termelőeszközök tökéletesítését. Az eredményt a terméshozamok megnövekedésével illusztrálja. Ismerteti azt a folyamatot, mely fokozatosan a marginális földek birtokbavételéhez vezetett, az erdőirtások, lecsapolások, polderek kialakításának folyamatát. Részletesen elemzi emellett az energiával való ellátottság mértékét, az „adóztató" nagybirtokot, a középkori kereskedelem jellegzetes formáit, útvonalait, a champagne-i, dél-angliai vásárok jelentőségét, a városok fejlődésének európai útját. Szintén Papp Imre munkája a Rendi társadalom és rendi monarchia című fejezet. ír arról, hogyan jelentek meg a korábban kizárólag vertikális kapcsolatok mellett a horizontálisak, a megközelítőleg egy szinten álló társadalmi csoportok közti kapcsolatok. Foglalkozik a különböző korporációs testületek jellegzetességeivel, privilégiumokkal. Bemutatja elsőként az angliai rendi képviselet létrejöttének meghatározó mozzanatait, tárgyalja az 1302-ben Szép Fülöp által először összehívott francia États généraux-t, az ibér cortez-eket, IV. Károly 1356-os aranybulláját, de a kelet-közép-európai rendi fejlődést is, végül pedig a parasztság szerepét a rendiségben, a parasztfelkeléseket. Európai művelődés és skolasztika jegyében címmel Orosz István foglalta össze a virágzó középkor művelődésének fő vonásait. Elsőként a középlatin nyelvről ír, mely a Nyugatot sokkal inkább volt képes egységben tartani, mint az óegyházi szláv a Keletet. Az új nyelvek születésének írásos dokumentuma a 842. évi strassburgi eskü szövege. A fejezet nagy figyelmet szentel a görög filozófia nyugati terjedésének, a hispániai keresztény-iszlám érintkezésnek, a sorozatos egyetemalapításoknak, a realista-nominalista vitának, Albertus Magnus, Aquinói Szent Tamás, Canterbury-i Szent Anselm, Abelard, Clairvaux-i Szent Bernát, Roger Bacon, Szent Bonaventura, Duns Scotus, William Ockham, Páduai Marsiliuá tevékenységének, a hét szabad művészetnek, a Mária-kultusznak, a lovagi ideáloknak, az egyházi és világi lovagrendeknek, a lovagi költészetnek, s természetesen a gótika születésének és virágzásának. A szerző a skolasztika, gótika korát annak az időszaknak nevezi, amikor Európa már „nem utánoz, hanem eredetit alkot". A következő fejezetnek szerzője, Barta János az Abszolút monarchiák és hatalmi törekvések a kora újkorban címet adta. A fejezet a százéves háború lezárásával indít, majd sorra veszi a korszak legnagyobb horderejű történéseit: az egységes Spanyolország megalakulását, a rekonkviszta lezárását, Amerika felfedezését, a rózsaháborút, a Tudorok trónrajutását, az „orosz földek gyűjtését", az újburgund államot és 1477 után a „burgundi örökség" megszerzését, az itáliai háborúkat, a török előrenyomulását, a svédek függetlenedését és a reformációt. Ezután ír I. Ferenc Franciaországáról, а francia vallásháborúkról, a Bourbonok trónrakerüléséről, a spanyol abszolutizmusról, az orosz „harmadik Róma" elméletről, a Habsburg-oszmán összecsapásról, a harmincéves háborúról és Hollandia aranykoráról a 17. században. Eközben a spanyolok után új nagyhatalom van feltűnőben, Franciaország. Évtizedeken át az oly szívesen