Századok – 1994

Történeti irodalom - Somogy megye múltjából (Ism.: Kratky Tamás) III–IV/793

794 TÖRTÉNETI IRODALOM helyzetét elemezve megállapítja, hogy „ütközőzónába" helyezték 14. századi építői, bár tágabb értelemben az egész Dél-Dunántúl ilyennek tekinthető. Figyelmet érdemelnek a várról készült egykorú metszetek. Madártávlatból mutatja be a várat a valószínűleg 160Ü körül készíteti legrégebbi ábrázolás, mely Hoss József könyvében szerepel. Sokkal közismertebb és részletezőbb de Rossi 1686. évi várábrázolása. Teljesen idealizált és irreális ugyanezen időszakból Waldmann rajza, amely kiemelkedő platóra épültnek mutatja Kaposvár várát. Az 1783. és 1865. évi kataszteri térképek élelhűbben rögzítik a régi vár kontúrjait. Sajnos 1702-ben a vár egy részét császári rendeletre felrobbantották. Esterházy herceg, az új tulajdonos, magtárként állíttatta helyre. Az 1870-es évek Baross Gábor-féle vasútépítése a meglevő maradványokat is eltüntette. Szila László ezt követő tanulmánya az 1686 utáni, nyugati fővezérek által irányított törökellenes hadműveletek tüzetes leírását nyújtja. Forrásai első olvasásra „megdöbbentőek": erre a korra szokatlan a „haditudósítás" kifejezés, holott az ideillő! A mában élő, történelem iránt érdeklődő olvasó tudomásul kell hogy vegye, milyen fejlett és differenciált volt a haditudósítás kialakult módszere a 17. század második felében. Az egyes hadviselő nyugat-európai későfeudális berendezkedésű államok kormányszintű irányítással szervezték meg a haditudósító szolgálatot. A tudósítók híven számoltak be a törökellenes hadjáratok „fény- és árnyoldalairól". Azt is megtudjuk, hogy egyes császári főtisztek csapatai raboltak, fosztogattak. A német és olasz tudósítók kizárólag a nyugati fővezéreknek, a bajor választófejedelemnek és a lotaringiai hercegnek tulajdonították a győzelmeket Dél-Dunántúlon a török felett, magyar főtisztek csak alárendelt irányító szerepet kaphattak (Pálffy, Serényi). Hadinaplók is bemutatást nyernek: a Szigetvár, Eszék, Siklós és Mohács körüli csatákról. Döntő volt a kereszténység győzelme szempontjából az 1687. augusztus 12-i harsányi csata. Két korabeli táborcajz ékesíti a tanulmányt. Egy igen terjedelmes tanulmány következik ezután, „Dunántúli 18. századbeli pestisjárványok, különös tekintettel Somogyra" címmel, Dodosi Mihály tollából. Előadja, hogy az akkor még ismeretlen kórokozójú szörnyű betegség ellen nem lehetett eredményesen védekezni. Pápai Páriz Ferenc 1764-es Pax Corporisa, ez a maga idejében korszakalkotó orvosi szakmunka sem haladhatta meg a népi orvoslás korabeli ismereteit és gyakorlatát. Hazánkat a hosszú török megszállás egészségügyi téren is nagyon visszavetette. Orvoshiány, tudatlanság, babona és szervezetlenség egyengették a pestis útját. Bécs is félt. 1721-től helytartótanácsi rendelkezésekkel irányították az ún. „közegészségügyet". Inkább csak nyugaton képzett orvosokra lehetett komolyan számítani. (Bensa Xavér Ferenc, Nicoletti Italo Pozsonyban működtek a koronázó országgyűlés idején; Pécsre dr. Menzelriedt József érkezett.) Somssich alispán 1739-ben dr. Toppo-val kötött szerződést Somogy megye „fizikusi", azaz hatósági orvosi állásának betöltésére. Dél-Dunántúlon a járvány szűnőben volt, de a Felvidék felé húzódott, ahol 80 000 személy halálát okozta. A szfragisztika területére kalauzol bennünket Nag>> fái „Somogy megye mezővárosi és községi pecsétjei 1768-1856" című munkája, amelynek második része jelent meg e kötetben. Ezúttal Bálványostól Büssüig veszi sorra betűrendben a Somogy megyei településeket. 29 település mellékelten ábrázolt pecsétjeinek adatain halad végig, elemezve a pecséteken található ábrákat, és keresve valószínű eredetüket. A tanulmányvégi jegyzetek mintegy megmagyarázzák а pecsétábrák szimbolikáját. Kiss Z. Géza: „Iratok a Dráva völgyi állatkereskedelem történetéhez" című tanulmánya a „Néhai Ormánsági Ember" nyomába indulva tanulmányozza a „múlt üzenetét", a történelmi változások „életmódváltásra kényszerítő" hatását. A „disznókereskedők világáról" rajzolt képének forrásbázisa a sertésvásárairól híres Vajszló község iratanyaga. A napóleoni háborúk után kezdtek а családfők jószágkereskedelemmel foglalkozni az eddigi földművelés helyett. A sertéskereskedelem „vezető egyéniségei" a palóc nagykereskedők voltak. Népesebb rétege a helyi parasztságból „képezte át" magát егте. Utvonalaik a Dráva két oldalán, illetve Mohácstól Eszékig és Ktnizsára húzódtak. A Dráva mentén számukra fogadók létesültek. Az egyes kompániák küzdelmét láthatjuk viszont a szűkülő (ehetőségek között. A 19. században ugyanis e vidék kereskedelme sorvadóban volt, a kereskedelem Pest-centrikussá lett. A Magyar Tudományért Alapítvány támogatásával készült a „Népességnövekedés és paraszti földhasználat a vrászlói uradalomban a 19. század első felében" című tanulmány. Kaposi Zoltán vizsgálódásának tárgy a 24 000 kh. kiterjedésű latifundium, 7 faluval. Mint rámutat e kor tünete a hatványozott népességnövekedés. Az Urbárium óta négyszeressé nőtt az agrárnépesség e területen, így pontos birtokjogi szabályozásra volt szükség. Az allodiális földek mellett nagy szerepet játszottak az „indusztriális" földek, az „irtásföldek". Kilenc táblázat mutatja be a vrászlói terület úrbéri viszonyait 1764 és 1848 között. A bőséges földmennyiség ellensúlyozta a potenciális gazdasági és társadalmi feszültségeket. Szili Ferenc „A somogyi kivándorlók Amenka-képe és magyarságtudata a századforduló évtizedeiben" címmel helyezett el tanulmányt a kötetben. Somogyból az évszázad elején kb. 14 ezren vándoroltak ki, akár a katonai szolgálat akár a szegénység elől. Mezőgazdasági munkások voltak, akik mertek kockázatot vállalni. Vaskohókba, bányákba, vasútépítésre kerültek. A magyar munkások keresettek voltak,